Pages

2010. október 2., szombat

Hurrá nyaraltunk! - Isztambul

































Nyaralásunk egyik legemlékezetesebb napja, a szombat Isztambulban. Hajnalban keltünk útra, és a GPS megmagyarázhatatlan "ötletének" köszönhetően először az ország belseje felé vettük az irányt. Egy idő után aztán arra a döntésre jutottunk, hogy a józan eszünkre és egy parányi netről nyomtatott térképrészletre hallgatunk inkább.
Tíz körül értünk a határra. Vagy 20-25 sávban kanyarogtak a vendégmunkások hosszú karavánjai. Megszereztük a hiányzó vízumokat, s rácsodálkoztunk a török földről elénk táruló legelső látványra: egy hatalmas mecsetre közvetlenül a határállomás előtt.

Dél körül érkeztünk meg Isztambulba, ahol viszont a GPS hatalmas segítségének köszönhetően elsőre eltaláltunk a Kék Mecset közvetlen szomszédságába. Eszméletlen látvány és érzés volt a Kék Mecset és vele szemben a Hagia Sofia, Mivel az elsőbe - imaidő lévén - nem tudtunk elsőre bejutni, így a Hagia Sofia felé vettük az irányt. Az ember hiába próbál belegondolni, felfoghatatlan, hogy olyan falak között lépkedhet, melyeket 532-ben, azaz ezerötszáz évvel ezelőtt emeltek. Miközben apa és Bori végigjárták a múzeumot, mi többiek török lírát szereztünk és beültünk egy cukiba kólázni. Innen mi lányok a Bazilika Ciszternába mentünk. A föld alatti elsüllyedt római kori palota valami hihetetlen szépséggel és mélységes nyugalommal ajándékozza meg látogatóit. Félhomályban, a föld alatt, a vízből emelkednek ki a valaha volt palota oszlopcsarnokai. A látogató pedig egy fahídon sétálhat végig az épület két oldalán.
Amit semmiképp nem szerettünk volna kihagyni, az a nagy bazár. Szüleim vagy 25 éve jártak itt és sokat meséltek a török árusok almateáiról, az alkuról, az aranyutcáról és a bazár hihetetlen kavalkádjáról. Fesben már láttunk hasonlót, de az isztambuli annyiban más, hogy az egész bazár végig fedett. Ma is különleges, káprázatos élmény - de azon agyaltam, milyen is lehetett itt járni egy európainak pár száz évvel ezelőtt, hogyan élhette át ezt az arab pompát és varázslatot. A bazárban mindenki kedvére választhatott valami emléket magának. A fiúk zeneszerszámokkal szerelkeztek fel. A lányok ékszereket, kendőket, pólót vettek. A folyamatos alkudozásban hasznosítani tudtam az ázsiai piacokon kollégámtól szerzett tudást: "givemeagoodprice- agoodpriceformeagoodpriceforyou". Klassz volt, de két-három óra után már nagyon fárasztó. Kiverekedtük magunkat és épp egy Starbucksba botlottunk. Kávé után kaja következett. Gyros és almatea egy török étteremben. Az autóhoz visszafelé benéztünk még egyszer a Sultanahmet-dzsámiba ( a Kék Mecset a falakat díszítő kék mozaikokról kapta nevét - és azért építették, hogy bebizonyítsák, az arab építők is képesek a szemben álló Hagia Sofia-hoz hasonló teljesítményre). Érdekes volt beöltözve, mezítláb araszolgatni a muszlim hívők hosszú sorában, üldögélni és nézelődni a szőnyegpadlón. Csoda klassz nap volt. Mielőtt elhagytuk volna a várost - még átkeltünk persze a Boszporusz felett Ázsiába is. Megcsodáltuk a hatalmas félholdas török zászlókat, az apró paloták egzotikus kertjeit, a tereken üldögélő török családok színes kavalkádját és elindultunk Bulgária felé. Most a rövidebb úton, a hegyeken át. Persze már este volt, sötét volt, és az út egyre szűkebb és kietlenebb. Rá kellett ébredjünk, hogy a GPS talán mégse véletlenül terelgetett reggel Bulgária belseje felé. Ez a "rövidebb" út ugyanis építés alatt, s jó néhány veszélyes szakasszal tűzdelt volt. Sose akartunk a határhoz érni. Amikor mégis úgy tűnt, ott lennénk, döbbenten láttuk, hogy egy lezárt sorompó fogad. Sokféle határon jártam már életemben, de hasonlót még sehol se láttam. Az út melletti bódé üresen kongott. Valaki felvilágosított, hogy be kell menni az épületbe. Hát bementünk. Mikoris a határőr közölte, hogy mindenkit hozzunk be a kocsiból. Ez elég vicces volt, hisz éjszaka lévén a gyerekek már aludtak. Felébresztettük őket és a határőr elé járultunk ismét. (Lala vállán a közben visszaalvó mezítlábas Illés) A határőr elégedetten végignézett rajtunk és útleveleinken, majd kompániánkat átküldte egy oldalsó szobába - ott volt ugyanis a vámvizsgálat. ( persze a kocsi meg vagy ötven méterre innen a ház előtt parkolt) Végül megszereztünk minden szükséges pecsétet, bepattantunk az autóba és búcsút intettünk Törökországnak. Talán egyszer majd újra visszatérünk - ha akkor nem is a bolgár hegyeken át.

Nincsenek megjegyzések: