Szombat reggel újra célba vettük a Bakonyt. Az isztiméri busznál belefutottunk az Alba Régia természetjáró körbe. Ám ők csak 5 km jöttek a kéken, majd Isztimér felé vették az irányt.
Bakonykúti után amint lehetett,leelőztük a csoportot, s nekiálltunk az egész napos sárdagasztásnak. Az első szakasz tűrhető emelkedővel kezdődött. A szekérútról balra térve a Burok-völgyben folytatódott az utunk. Ez a szombati nap egyik kellemes szakaszának mondható - így utólag. Onnan kiérve felmásztunk egy vadlesbe, ahol elolvastunk két zsoltárt az esti lemaradásainkból. Valamint a családi kupaktanács meghányta-vetette a "kutya ügyet", azaz, hogy legyen-e mégis kutyánk. Végül a kérdést Isten elé tártunk nem is sejtve, hogy alig 24 órán belül nem várt válasz érkezik Credo személyében.
A következő szakasz egy hatalmas szántón szántott keresztül. Hajrá sárdagasztás! (Túracipők nélkül ez a terep már elég reménytelen lett volna - előző nap szereztünk be Lalának egy klassz Merell-t.) Ahol a szántó újra az erdőket érte, fiaink kedvencei, a szalmabálák vártak ránk. Dél felé közeledett, hát itt ebédeltünk, s a fiúk pedig jégtörőt és bálaugráslást játszottak. Fiaink számára egyébként a túrázásokban a legjobb pillanatok, amikor megállunk. Na nem a pihenés miatt! Bármily hihetetlen, ők nem maradnak ülve, azonnal önfeledt játékba kezdenek. A játékok száma kimeríthetetlen. Kedvencek pl. az erdei konyha (sárkavarás botokkal, cipők panírozása a sárban, fűrészporral), másik az erdei baseball ( sárgolyók ütögetése a túrabotokkal) vagy a jégtörés, de megteszi a bálaugrás és a rönkmászás is. Nagyszerű látni, ahogy élvezika természet adta lehetőségeket, felfedezik azokat a dologkat, melyek számukra eddig idegenek voltak.
Ebéd után az Eszenyi-rét következett. Majd egy hosszú erdő melleti szakasz csodás panorámával. Ráláttunk Súrra, a szélkerékre. Most először találkoztunk több mélyutas szakasszal is. Ezt követte Kisgyón előtt az egyik legsárosabb és legcsúszúsabb rész. Meredeken ereszkedtünk alá "sárszörfben", ahogy a fiúk nevezték. Majd egy hasonlóan sáros emelkedő következett. Két óra előtt érkeztünk meg Kisgyónba. A bélyegző helyett itt előre bélyegzett matricák vártak a túristaház villanyóra-szekrényében. Letelepedtünk a tornácon lévő öreg sezlonyra és a fiúk befaltak majd minden létezőt a hátizsákból. Fáradt voltunk a magunk mögött hagyott 12 km miatt, de úgy határoztunk, belevágunk a következő szakaszba is, s csak Csőszpusztára hívjuk majd a Borit.
A Kisgyón-Csőszpuszta 7 km-es táv nem tűnt túl nehéznek, bíztunk benne, hogy naplemente előtt meglesz a táv. Az első két szakasz áldása, hogy bár elég rendesen emelkedett az út, de a sok-sok sár után, most aszfaltos, majd kavicsos úton haladtunk. A bányászemlékműt követte az erdei szentély. Itt hosszabb pihenőt tartottunk, hogy a fiúk számára elmaradhatatlan tüzezést is megejtsük. Ja és persze 14 km után már kezdett fáradni a csapat! Az erdei szentélytől egy furcsa emelkedőn fel egy szakaszon 2-3 éves erdőn (nekem szimplán csalitosnak tűnt) vágtunk át. A jelzés itt eltűnt. Korábbi tévelygéseink tapasztalatait követve Lala most előre ment, hogy lecsekkolja, a két lehetséges verzió közül melyik is a kék. A fiúk ezt cseppet se bánták. Folytatódott az erdei baseball. Rálelve a folytatásra a Tűzköves-völgy mellett haladtunk tovább. ez inkább kénkövesre sikeredett. Emelkedőkkel, sárral és egyre többet morgó Illéssel küzdöttük végig az utat a Hamuházig, ami valaha túristaházként üzemelt. Itt már erősen lemenőben volt a nap, így a fiúk számára egy népszerűtlen döntést hoztunk és azonnal folytattuk az utat Csőszpuszta felé. Jó hír: az út lejtett. Rossz hír: sáros volt. Ragadt és ragadt. S a fiúk kedve se volt már felhőtlen. Így az utolsó 2 km-ben megtettük életünk eddig legnehezebb kéktúrás szakaszát. Csak valami házat látnánk már! S mire a nap alábukott a Bakony mögött, megékeztünk Csőszpusztára, ahol már csak fél órát kellett várnunk a Borira, s a hideg, a sár és sötét elől végre a biztonságot adó Ká belsejébe kuporodhatott a család.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése