A pillanatok sokfélék. Nemcsak szépek, jók, boldogságosak és várva vártak, de olykor félelmetesek és szorongatóak.
Vannak pillanatok, melyeket szívesen elkerülne az ember. Mit nem adna, ha egyszerűen kihagyhatna az életéből!
Retteget vizsgák. Régóta halogatott elkerülhetetlen beszélgetések. Kínos csöndek. Nyilvános kudarcok. Álmatlan éjszakák. Feszült várakozások. Rossz hírek. Hibákkal való szembesülések...
Talán neked is van a naptáradban egy fenyegetően közeledő dátum, amit nem bánnál, ha magad mögött tudhatnál.
De ezek a nemszeretem pillanatok valahogy megkerülhetetlenek.
Ők is az élet részei.
Ők is Isten bennünket formáló tervének részei.
Általuk is többé leszünk.
Igen, bármilyen hihetetlen, általuk is többé, jobbá lehetünk, s leszünk.
Épp a nem szeretem pillanatok által. Amik olyan hosszúak, olyan lassan jönnek, s múlnak el.
De visszanézve ők azok, kik a legtöbbet formálták életünkön. Bennük az ember oly esendő, s a kegyelem olyan hatalmas - és annyira közeli lesz végül. Szinte kézzel fogható...
Rést ütnek az idő falán. S ezen a résen át rálát az ember maga maga valódi helyzetére. Hogy bár esendő, halandó, s úgy érzi, sose volt még szüksége ennyire az Istenre, mégis az Örökkévaló Örökké Szeretett teremtménye. Akit soha nem hagyna el. Egyetlen pillanatban se.
Olyan csak egyszer esett, az Egyetlennel... hogy többé ne eshessen meg veled.
"Íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid. Fiaid hozzád sietnek, pusztítóid és rombolóid pedig kivonulnak belőled." Ézs.49:16-17.
1 megjegyzés:
De jól megfogalmaztad!
Régebben annyira útáltam ezeket a dolgokat az életemben - gyötrelem, csak ezt láttam benne. Mostanában kezdem megérteni, azt amit az utolsó mondatokban irtál!
Azt hiszem elvisszem innen ezt a pár sort...
Megjegyzés küldése