A nyaralás másik jeles időtöltése az olvasás volt. Felvittünk egy csomó könyvet a hegyre. Párat persze lehoztunk úgy, ahogy... de volt fenn időnk olvasni is.
S ujjéééé! Sára és Bálint is olvastak! Sára két könyvet is kivégzett. Bálint a Pál utcaiba vetette bele magát. Hogy mivel sikerült őket rávenni, azzal most nem dicsekednék - tény az, hogy volt esős délután, mikor majd minden családtag ült a gangon és olvasott.
Borival egy Coelhot felváltva is olvastunk. Mindenki egy fejezetet, aztán csere... Illéssel és Bálinttal pedig esténként Lázár Ervintől a Szegény Dzsoni és Árnikát. Amiből a nagyontestvérek lettek a kedvencünk. (némely gyülekezetben nem ártana egyszer felolvasni :))Bori elolvasta a Revizort (csakúgymerttetszettnekiaszínházban) és az Aranyembert, amin eleinte nagyokat útálkozott, végül azért megállapította, hogy Jókai mégiscsak nem hétköznapi módon képes szőni a történetek fonalát.
Fenn végre elolvastam a máramarosi haszidizmus történetéről szóló könyvet (Istenkeresők a Kárpátok alatt), amit már régóta szerettem volna. Hihetetlen, hogy a net nélkül nem is tudtam, hol is vannak ma ezek a helyek. Pedig egy Nobel-békedíjas írót is adott Sziget a világnak. Elie Wiesel itt született ( ő használta először a holokauszt szót), túlélt 3 lágert. Pár hete a hiradóban is láttam, amikor Obama németországi útja során megemlékezett a holokauszt áldozatairól. Wiesellel az oldalán koszorúzott. Egyébként is olyan furcsa érzés most ez a nagy, nagy Magyarország, amikor Székelyföldről jön haza az ember. Valamiért ott kinn a messziben sokkal többet jelent nekem is, hogy magyar vagyok, sokkal fontosabb hová is tartozom, s sokkal felfoghatatlanabb, hogy ezek a csodahegyek itt a messziben most akkor miért is vagy miért is nem... Bárhogy is, belevágtam egy Márquezbe is. Mert olvasni jóóóó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése