Pünkösdhétfő. Reggel. Még csak itt-ott ballag egy-egy ember, s az előttünk lévő villanypóznán is csak lustán tollászkodnak a madarak. Ebben az értékes reggeli csendben még mindenki mélyen alszik. Ma reggel valahogy nem ment az alvás. Nem mintha az öregedésre gondolnék, de mostanában időnként váratlanul kelt fel a hajnal...
Ma azzal a szóval ébredtem: stressz.
Aztán ezen a stresszmentes reggelen azon tűnődtem, hogy juthatott ez most az eszembe. Talán mert a stresszel igazán csak nyugodt pillanatainkban tudunk félelem nélkül farkasszemet nézni és felvenni a harcot. Miközben a kávéfőző hörögve adta ki "lelkét" egy könyvön akadt meg a szemem. Ahogy kinyitottam, már az első cím is ismerősen mosolygott rám.
Valaki itt tréfát űz velem, mert mintha csak a gondolataimban olvasna, hirtelen zúdítja elém a következő sorokat:
AZ ARASZ! "Aggódásával ki tudná meghosszabítani életét, csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Ne aggódjatok és ne mondjátok: Mit együnk? Mit igyunk?" Megdöbbentő és leleplező a válasz: "Mindezeket a pogányok kérdezik, a ti mennyei atyátok tudja, hoyg szükségetek van MINDERRE!"
A könyv írója így kommentál:
"Ez a recept az aggodalmaskodó gondolatok elleni küzdelemben hasznos. Jövőnk nem áll a rendelkezésünk alatt. A félelem jövőnk miatt akkor tör ránk, ha nem vagyunk hajlandók a dolgokat a helyes megvilágításban látni. Az ilyen aggodalmaskodás fölösleges energiapocsékolás."
Két oldallal előbb pedig egy másik igazságot tár elém:
"Belső békesség. Ha rendbe jöttünk Istennel, békességünk lehet önmagunkkal és felebarátainkkal. Isten kiárasztotta ránk tökéletes szeretetét, és most szabadok lehetünk a kínzó félelemtől."
"Békességet hagyok nektek... de nemcsak úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szivetek, ne is csüggedjen!" A békesség három ellensége: bűntudat, félelem, irígység.
Közben a kávémat szürcsölgetve köszönöm meg Istennek, hogy szeret, s hogy szerethetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése