Elmaradt egy hétvégi programunk, így a fiúkkal folytattuk a kéktúrát.
A reggelt buszozással kezdtük: 8.45-kor indult a busz Bakonykútiba. A leírások alapján megtaláltuk a pecsétet a buszfordulóban és megcsodáltuk a falut. A buszon már megtudtuk egy helybélitől, az utcákon díszelgő fafaragványok történetét. Az egész azzal kezdődött, hogy valakinek kiszáradt a háza előtti fája és megfogadta a szomszéd faluból a népi fafaragót, faragjon egy alakot a fatörzsből. Őt követte a második, harmadik... Azt is megtudtuk, hogy két operaénekesnő is él a százakárhány fős településen.
Rövid nézelődés után nekivágtunk a Bakonykúti-puszta felé vezető meredeknek. A tetején - az első bizonytalan pontnál - rájöttünk, hogy elhagytuk a túristatérképet. Hát Lala visszament a faluba (de már nem találta meg:( ), mi pedig a puszta felé haladtunk tovább. Egy romos épületnél egyesült a család. Innen emelkedőkön át a Bogrács-hegyre másztunk. Ahol egyre kevesebb és bizonytalanabb volt a jelzés. Olvastunk erről a neten, de bíztunk benne, hátha majd mi nem... Hát mégis. Nem is egyszer tettünk kitérőket. Egy helyen viszont ( jelzések és túristatérkép hiányában) már csak a gúttamási országút maradt, mint tájékozódási pont. Hát nekivágtunk irányban az erdő szélén egy szántás mellett. Emlékezetes élmény marad. Sárszörfözés - ahogy Bálitn nevezte. Hála Istennek, hogy tegnap a Decatlonban beszereztünk Bálintnak és Illésnek egy-egy túracipőt. Ezek nélkül elég necces lett volna a mai nap.
A gúttamási országúton elértük - ha nem is a kék, de a piros jelzést. S vagy két km-en át gyalogoltunk a reménybeli kék irányába. Illés lelkesedése ezen a ponton sose látott mélységbe zuhant, kitaláltam hát a Tipp-mix játékunkat, melynek lényege 3-3 kocsimárkát tippelhetünk a következő autóra, ezzel kihúztuk a kékig.
A kéket meglelve először röviden egy kis fenyvesben haladtunk, majd az ösvényen találkoztunk egy sérült sassal. Az egyik szárnya totálkáros lett, így csak fetrengett szegény a sárban. (Korábban szarvasokkal találkoztunk.)
Egy farakásokkal teli helyen ebédeltünk. Az erdei út két oldalán favágók dolgoztak. Ők is épp ebédszünetet tartottak. Az irtások miatt megint csak esetleges volt a jelölés, de itt megúsztuk az eltévelyedést. A következő dagonyázós, emelkedős szakaszon találkoztunk először kéktúrázókkal. Hárman loholtak szemben a sártengerben.
A víztározóhoz kiérve a látvány megint csak kárpótolt a nehézségekért. Most a másik vögyzáró gátat is megszemléltük. S ma is a tározó melletti szakasz volt a legszelesebb - akárcsak a múlt héten. Végül becsengettünk a Becsali csárdába, s megvártuk, míg a Bori megérkezik értünk.
Hát sárban ma nem volt hiány - ami a jelzésekről nem mondható el. De mindent összevetve a mai nap és szakasz is nagyszerű volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése