- Lala írása ugyanoda, ahová a múlt héten -
Hányszor álltunk meg egy-egy udvar, ház vagy fénykép előtt merengve, s mormoltuk el magunkban ezt a keserédes mondatot. Ahogy halántékunk ezüstösre festi az idő, egyre több hasonló eszmélés kavar fel bennünket. Az idő könyörtelenül, csalhatatlanul jelez.
Van akinek telik, van akinek fogy. Ha rendben van az életem, akkor telik. Mint egy míves alakú edény, melyben az értékes folyadék felhalmozódva még inkább megbecsültté teszi a Létet.
Így a Végső Pillantás tulajdonosa elégedetten nyugtázza éltem: "Tiéd a létem!"
De mi van, ha rájövünk: fogy az időnk.
Fogy, mert létünk feletti időleges uralmunk bizonytalanul a semmibe tart. Fogy, mert vészes gyorsaságát az idővesztésnek észre sem vesszük. Ha nincs mivel, s főleg miért megteljen a Lét, s ha hiányzik a precízen meghatározott Tér, Lét-Tér, akkor bizony a könyörtelen idő jelzésére felszisszenünk: "...mintha csak tegnap történt volna."
Fejünk ingatva, csupán az elsuhant lehetőség néz vissza ránk komoran...
S ha ekkor ér tetten a Végső Pilantás tulajdonosa? S létem elfogyva, kimerülve, tartalom nélkül ér véget? Alkalmas leszek-e így arra, hogy Isten rám bízza a Vele-Lét-et?
Lét-kérdés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése