Isiségek

Illés lebetegedett. Így töményen együtt töltöttük a hétvégét. Talán az óvodai kiránduláson fázhatott meg csütörtökön.
Pákozdon jártak. Ahol "volt ott egy nagy oszlop, amire fel volt írva négy szám." "Milyen számok?" "Hát, várjál csak. Egy - nyolc- négy- nyolc"

Szakmát is váltott. Legutóbb még kukás akart lenni - "de az, aki hátul áll! - hogy tudjak szörfözni." Most újabb ötlettel állt elő.
"Rendőr leszek!" "???" "Mert annak van pisztolya és le tudja lőni a gonosz embereket." "Hát ez nem egészen jó ötlet. " "Na jó. Akkor csak a lábukra lövök majd."

Mit olvas...

... az utca embere? - címmel találtam egy aranyos blogot. Itt.

"Mit olvas az utca népe? Legalábbis buszon, villamoson, vonaton - ahol mi is látjuk. Amatőr, villám olvasásszociológia. - A meló: csak "lesd meg", mit olvasnak a közeledben, és írd meg ide, röviden, bármilyen körítéssel: lehet róla sztorizni is, amit kérünk, csak ennyi, pl.: "[író neve], harmincas férfi, étterem" vagy "tini lány, villamos1" - [Toborzószövegünk:] Legyen ön is szemfüles!"

Ilyen kutya - milyen kutya

Megint Kutya.
Tegnap Gödön jártunk a kutyásmentős mentőkutyákkal. Annyira édesek voltak! A kutyák is, és a fiatalok is. Ahogy simagatták a kutyát, s ahogy a kutya élvezte a figyelmet.
Gondoltam, ha már összefutottunk, meginterjúvolom szakértő kollégámat kutya-ügyben. A lányok ugyanis felvetették az Ability Parkban hallották, a vakvezető kutyákat úgy képezik, hogy először odaadják őket szoktatásra egy nagycsaládhoz. Milyen jó nagyszerű lenne már egy vak embertársunk leendő kutyáját nevelgetni! Na a kollégám szerint ez nem is olyan nagyszerű ötlet. Merthogy mi lesz egy év múlva, amikor vissza kell majd adni a kutyát. Hisz ő például véletlenül se válna meg tizenakárhány éves, már "nyugdíjas" kutyájától se, s persze egyiktől se a hatból. Ahogy néztem őt, amint teljes átéléssel ecseteli a kutyától való megválás lehetetlenségét, láttam magam előtt Bálintot, s már tudtam, sajnos számunkra is járhatatlan ez az út. Mert nincsenek kétségeim, hogy Bálint se fog kevésbé kötődni az ebhez...
Pedig közben megtudtam, hogy a vakvezető kutyusok nemcsak előre kiválogatott, okos, jól tanítható, barátságos ebek, de ráadásul a legnyugodtabb fajtákból - szemben a hiperaktív mentőkutyákkal.

Utak

Új bringás lévén - egy újszülöttnek pedig minden új - megdöbbenéssel tapasztalom a fehérvári kerékpárutak állapotait.
Az ugye nagyon klassz, hogy tegnap délután bicajjal pl. tíz perc alatt sikerült otthonról a Királykút lakónegyedbe eltekernem, ami kocsival minimum 15 perc otthonról ilyenkor. Másrészt a hivatalosan kijelölt kerékpárút viszont... Felejtsük el, hogy jön-megy az út jobb és baloldalán - azaz cirka másfél km alatt háromszor kell egyik oldalról a másikra átnavigálni mire az Interspárhoz érsz. Gondol egyet, s betér egy lakótelep belsejére. S ez nem is lenne talán akkora gond, ha időnként nem veszne el, s csak két sarokkal később tűnnének újra elő a táblák. Nagyrészt persze a gyalogosokkal közös használatban lévő, középen élénksárga vonallal kettéválasztott útról beszélünk, ahol is a gyalogosok hivatalosan is hol a jobb, hol pedig a bal oldalon haladhatnak. S mivel nincs ember, aki ezen a változó rendszeren kiigazodnék, így a járókelők természetesen többnyire épp ott vannak, ahol nem kellene.
Aztán a Vizivárosban hirtelen végeszakad az útnak. Innen a kedves kerékpáros józan döntésére bízatik, hol is halad tovább. A kétsávos út szélén vagy a járdán a gyalogosok közt araszolván. Először - gondolván nyíregyházi bringás múltamra, mikoris a kolesz harmadik emeletén tartott bicajommal nagybátran jöttem-metem a soksávos városi uatkon - mondjuk úgy cirka húsz évvel ezelőtt :P - szóval először az utat válaszottam. Csodálkoztam is, hogy érett férfiak miért tekernek a járdán!? Mígnem húsz centin múlt, hogy valaki előttem kivágta a parkoló kocsi ajtaját. Visszafelé már a járdán jöttem.
Akadnak más nehézségek is. Nem értem pl. hogy ha már kerékpárútról beszélünk, a padkákat miért nem tudják megszüntetni, miért csak esetleges, hogy normálisan át tudsz-e hajtani az úttesten, vagy épp kirepül a kosaradból a táskád, ahogy velem is történt.
Sebaj, este elhatároztuk, hogy szép lassan feltérképezzük a város összes kerékpárútját. Azaz van még remény, hogy jobb utakat is sikerül majd találni - ha azok épp nem is a mi környékünkön húzódnak.

Kédem én...

Ki lopta el Ronald McDonaldot?
Egy pesti pláza üzemeltetésén mesélték, hogy a rangos üzletből a kedves vásárlók a biztonsági őrség ellenére az utóbbi időben gyakorlatilag minden mozdíthatót elvisznek. Elvitték az üzletek elől a pénzgyűjtő plexi gömböt, de a wc-ből flexszel levágott mosdókagylót is. Kiviszik a reklámtáblákat, s mindent, ami nincs lebetonozva. A legabszurdabb talán mégis az volt, mikor valaki Ronald McDonalddal a vállán sétált ki az üzeletből. Elképzelem, amint otthon a kerti padon ülve nap nap után simogatja Ronald kezét.

Hol vannak a pszichiátriai betegek?
Egy orvoslátogató mesélte, hogy a Hárs hegyi Pszichiátria megszűnte óta gyakorlatilag nyoma veszett háromszáz betegnek. A gyógyszergyárak több hónap után egyértelműen látják, hogy egy speciális gyógyszerből, melyet az adott betegek szedtek sehol nem fogy el az ominózus háromszáz adag :P

Hová lesznek a halott kínaiak?
Vicceskedvű munkatársam azzal ugratta a másikat, hogy igen csak bátor, ha a kínaiból hozat magának tavaszi tekercset. Merthogy? Merthogy ki tudja mit tekertek bele :) Egyáltalán, ki látott már kínai fejfát bármelyik temetőben - pedig vannak itt egy páran. Hová lesznek a halott kínaiak?

Tizenhat éve

Tizenhat éve hűvös volt az április.
Tizenhat éve Lala épp az Ószövetség vizsgájára készült.
Tizenhat éve nem volt még mobil, de vonalas is csak a sarki fülkében.
120-as Skodánkba pattanva vágtáztunk a Péterffy Sándor utcai Kórház felé. S egész nap vártuk és vártuk, hogy végre szemtől szembe lássuk őt.
Aznap jó sokan érkeztek, s úgy tűnt estig senkinek se sikerült még komplikáció nélkül. A folyosón egy anyukát hoztak. Férje vigasztalni próbálta: " hidd el, a következő életben marad". Borzasztó volt, ott és akkor. Páran imádkozni kezdtek Csepelen, s még egy hosszú óra, s megint egy másik, s egyszer csak megérkezett.
Tizenhat éve szülők lettünk azon a kedd estén. Isten különleges áldása érkezett az életünkbe. Már tizenhat éve.

Szülinap

Péntek este az ifi jóvoltából szülinapi meglepetésben volt részem. Ifi után levezetésként sokszor megyünk még egy kört Lalával a városban, hisz a kicsik ilyenkor már többnyire alszanak. Így volt most is. Jó nagy körre sikeredett, egész a virágóráig. Visszatérve a Széchenyi téren összefutottunk Mátéval, aki titokzatosan közölte, hogy majd átküld valamit. A kapuban pedig hirtelen egy tömeg bukkant elénk, s énekelni kezdtek. Kiderült, már több mint félórája itt állnak a gyertyák körül- melyek közben szinte teljesen leégtek, mert mire felkészültek a meglepetéssel, mi leléptünk sétálni. Így felvették és feltették a netre. Amit ezeddig nem sikerült megnéznem, mert a gépemen nincs videonéző program, a régi gépünk totálkáros, a gyülijének pedig rossz a zsinórja. De bármilyen is a felvétel, ezúton is köszi szépen mindenkinek - külön azoknak, akik kivárták, hogy végre visszatérjünk :) Köszönöm szépen! Nagyon, nagyon örültem neki.

Tegnap délután is szülinapozni voltunk. Velencén. Domi és Beni második szülinapján. Annyira édes volt a sok-sok pici. Mindenki nagyon jól érezte magát. Illésünk azt mondta hazafelé, hogy ő is pontosan ilyen szülinapot szeretne majd. S persze Thomasos tortát.