Megint Kutya.
Tegnap Gödön jártunk a kutyásmentős mentőkutyákkal. Annyira édesek voltak! A kutyák is, és a fiatalok is. Ahogy simagatták a kutyát, s ahogy a kutya élvezte a figyelmet.
Gondoltam, ha már összefutottunk, meginterjúvolom szakértő kollégámat kutya-ügyben. A lányok ugyanis felvetették az Ability Parkban hallották, a vakvezető kutyákat úgy képezik, hogy először odaadják őket szoktatásra egy nagycsaládhoz. Milyen jó nagyszerű lenne már egy vak embertársunk leendő kutyáját nevelgetni! Na a kollégám szerint ez nem is olyan nagyszerű ötlet. Merthogy mi lesz egy év múlva, amikor vissza kell majd adni a kutyát. Hisz ő például véletlenül se válna meg tizenakárhány éves, már "nyugdíjas" kutyájától se, s persze egyiktől se a hatból. Ahogy néztem őt, amint teljes átéléssel ecseteli a kutyától való megválás lehetetlenségét, láttam magam előtt Bálintot, s már tudtam, sajnos számunkra is járhatatlan ez az út. Mert nincsenek kétségeim, hogy Bálint se fog kevésbé kötődni az ebhez...
Pedig közben megtudtam, hogy a vakvezető kutyusok nemcsak előre kiválogatott, okos, jól tanítható, barátságos ebek, de ráadásul a legnyugodtabb fajtákból - szemben a hiperaktív mentőkutyákkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése