Oktatás

A neten olvastam:

Elemi iskola, 1915:
A gazda elad egy zsák krumplit 6 koronáért.
A termelési költség 4 korona.
Számold ki a gazda hasznát!

Általános iskola, 1980:
Az ABC-ben kapható egy zsák burgonya 21.- Ft-ért.
Ennek az előállítási költsége 18 Ft 70 fillér.
Számold ki, mennyi a szocialista állam haszna egy zsák burgonyán.

Általános iskola, 2009:
Egy agrárközgazdász elad egy adott halmaz subterrain solanum tuberosumot egy adott halmaz pénzért (=G).
G számossága 50.
A G=g elemei számára g=G azonosság érvényes.
A termelési költségek (=H) halmaza 10 elemmel kisebb számosság, mint a G halmaza.
Számítsa ki a H halmaz, mint a G részhalmazának a képét, és adja meg az X megoldási halmazt a következő kérdéshez:
Mekkora a nyereséghalmaz számossága?
Számológép használata nem megengedett!

Waldorf-iskola, 2009
Rajzolj le egy zsák krumplit, és énekelj hozzá egy dalt!

Nemzetközi iskola, USA, 2009
Egy farmer elad egy zsák krumplit 50 dollárért, az előállítási költség 40 dollár, ebből következően a nyereség 10 dollár.
Húzd alá a „krumpli” szót és legalább 15 más kultúrkörből származó iskolatársaddal beszélgess róla!
A fegyver használata nem megengedett!

Láss, ne csak nézz

...mert nézni annyi mindent nézünk, de mi az, amit mögötte látunk is?
Nézünk dolgokat, mert ezt nézetik velünk. De kinek az érdeke, hogy pl. a tv-n keresztül folyamatosan árassza ránk a szemetet, a felszínességet, az értéktelen maszlagot? Pár hete visszhangzik bennem egy megjegyzés: "Hogy lehet az, hogy míg a Tudományos Akadémia elnökét csak öt percet látom egy évben a tévében, addig a Győzikét ötezer percben!!!!?" Hát valóban erre van igény? Mert ha igen, akkor nagyon komoly a baj.
Tény, hogy időnként harmincegynéhány csatornából se talál értelmes néznivalót az ember. S ahogy jobban belegondolok, még a tudományosnak vélt csatornáinkon is sokszor nem megy más, mint áltudomány ( ld. városi legendák, Állítólag..). De legalább ez még nézhető.
S hogy miért is írok most erről? Mert épp tegnap olvastam az egyik lapban egy cikket a tévésztárokról és a teljesítményekről. Míg pár évtizede olyan emberek jelentek meg otthonaink képernyőin, mint Öveges professzor, a Kossuth-díjas fizika tanár vagy Ranschburg Jenő, Montágh Imre... sorolhatnám, addig ma már sztárrá válhat bárki azzal is, hogy összedob egy vacsorát.

Furcsa, hogy míg a tudomány, a technika soha nem látott módon fejlődik, s a "modern ember" abba a tévhitbe ringatja magát, hogy okosabb lett, messzebb jutott elődeinél, addig a valóságban milliók táplálkoznak napról napra valami olyannal, mire valószínűleg nem lennénk büszkék, ha kordokumentumként fennmaradna rólunk az utókornak.

S akkor még nem beszéltünk arról, hogy mivel "etetik" gyermekeinket.... persze, ha hagyjuk.

Bocs, hogy szólok...

Hazafelé megálltam tankolni a pálya mellett egy kútnál. Automatikusan leemeltem a benzincsövet, s már csorgott is az anyag a tankba. A másik kúttól odakiálltott egy benzikutas: "Asszonyom, hé, benzint tankol a dízel kocsiba!" Még időben, mert egy teletankolással megoldható volt a dolog. A kocsinak se lett baja, a benzin se veszett kárba. Ahogy jövök kifelé kedvesen odaszól a kutas: "Ne haragudjon már asszonyom, hogy átkiáltottam, de hirtelen láttam és..." "Dehogy haragszom! Hálás köszönet, hogy észrevette és szólt." S ha kiáltani kellett ahhoz, hogy meghalljam, hát enyém a szerencse, hogy rámkiáltott.

Miért is kért bocsánatot? Töprengtem az autóban. Persze! Nem mindenki veszi jónéven, ha figyelmeztetik. Sokan rohannak inkább tovább vesztükre, mint beismerjék, igaza van a figyelmeztetőnek. Mások egyenesen felháborítónak találják, hogy az életükbe avatkoznak. Pedig egy időben elfogadott figylemeztetés nagyobb kártól ment meg. Egyszerűbb lenne belátni tévedésünk, mint menni saját fejünk után, s tovább növelni a veszteséget. Persze egy intés, figyelmeztetés elfogadásához alázat kell. S ahhoz hogy szólj, bátorság.

"A tanács megfogadásában bölcsesség van." Pb. 13:10.

Apró örömök

Apró kezet szorongatva ballagni az őszben. Hallani a száraz levelek gyengéd roppanását a talpad alatt. Mélyet szippantani a keserédes levegőből. Egy évre magadba raktározni a pusztulásában is pompás természet színeit.
"Anya, neked mi a legjobb?" "Nekem most ez a pillanat, ahogy itt állunk a gesztenyefa alatt."

Ruhákat próbálni egy fárasztó nap után valami késő esti órában egy üres boltban. Megtalálni a tökéletes darabot, amit a másik keresett, miközben egyikünk se tudta, mit is keres. Örülni egymás örömének. S a fáradt, sötét estében bambán és boldogan hallagatni a rádióban kedvenc soraid: adj hitet...

Pizsiben összebújni nagyfiaddal a kanapén a reggeli hidegben. Bámulni az eltünőben lévő holdat. Nem akarni felállni, nem akarni elmenni, nem akarni elkezdeni. "Anya, ne engedj még el. Maradj még."

Élvezni az élet soha vissza nem térő boldogságos pillanatait.

Probléma vagy megoldás?

Az elmúlt napokban nem egy, nem két problémával kellett megbírkóznom az élet legkülönfélébb területein. Volt olyan perc,amikor épp sokminden máshol szerettem volna lenni, csak nem ott az adott probléma közepén. De aztán az ember hoz egy döntést, hogy tovább lép. S a következő percben már nem is a problémában, sokkal inkább a megoldásban van. Ami izgalmas, örömteli, s időnként hihetetlen.
S végül te érzed szerencsésnek magad, hogy része lehettél.

Közös problémamegoldás közben szembetalálom magam azzal is, hogy van, aki "beleragad" a problémába. Miközben beszélsz hozzá, s már a megoldást mondod, ő még mindig azt ecseteli, hogy ez meg az miért is nem jó, s hogy mi a baj vele.
A baj a bajokkal azonban leggyakrabban az, hogy túl nagynak mutatják magukat, s ha sokáig nézegetjük őket, szép lassan elbizonytalanodunk afelől, hogy valaha is képesek lennénk győzni felettük.

Kedvencem a biblia honfoglalásból Kálebék válasza, amikor Izrael az óriás őslakosokat látva egyre jobban esik a kétségbe. Józsué és Káleb válasza: "megesszük őket!" Megesszük őket, mert velünk az Isten!
Kora reggel eszembe jutott Kosztolányi Hajnali részegség-e, s a neten keresgéltem, hogy elolvashassam. Eközben találtam az idézetet:

„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”

Nincs más alternatíva.
Két lehetőség. Egy döntés, ami a mi kezünkben van.
Vajon miért marad oly sok honfitársunk inkább a probléma oldalán?
Vajon az a negyven év égette bele a magyar társadalomba, hogy tehetetlenül kell sodródnia a nemszeretem helyzetekben?
Vajon Istennel az oldalunkon nincs-e elegendő segítségünk, hogy bármiben is legyünk, reménységgel elindulhassunk onnan kifelé?
Vajon az Ő jelenléte az életünkben nem kötelezne-e arra, hogy a megoldások mellett kötelezzük el magunkat?
Probléma vagy megoldás?
Megeszed vagy ő esz meg?

Ma

Lányunk bejegyzése :)