Te is?

Tegnap beszéltem egy érdekes témáról: a vezetők Isten általi védelméről. Gondoltam, megosztom veletek az igéket, amit találtam ezzel kapcsolatban.( csak kettőt)
Bár nekem most jelenleg nincsenek ilyen problémáim, de ha nekem bátorító volt az ige, akkor lehet, hogy Neked is . Szellősen irom, hogy tudd ízlelgetni, sorról-sorra.

Jeremiás 20:10

Mert hallom sokak rágalmazását, a mindenfelől való fenyegetést:
Jelentsétek fel és ezt mi is feljelentjük: mindazok is, akik barátaim, az én támadásomra figyelmeznek, mondván: Talán megbotlik és megfoghatják őt, és bosszút állhatunk rajta.

11.
De az Úr velem van, mint hatalmas hős, azért elesnek az én kergetőim és nem bírnak velem, igen megszégyenülnek mert nem okosan cselekszenek: örökkévaló gyalázat lesz rajtuk és felejthetetlen.

12.
Azért, ó Seregekenk Ura aki megpróbálod az igazat, látod a veséket és a sziveket, hadd lássam a te büntetésedet ő rajtuk: mert neked jelentettem meg az én ügyemet.

13.
Énekeljetek az Úrnak , dícsérjétek az Urat, mert a szegényeknek lelkét megszabadítja a gonoszok kezéből.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Zsoltárok 31:20-25

20.
Mily bőséges a te jóságod, amelyet fentartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned bízókon az enberek fiai előtt.
21.
Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései elöl, sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől.

22.
Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon.

23.
Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem szemeid elöl, de mégis, meghallgattad esedezéseimnek szavát, mikor kiáltottam hozzád.

24.
Szeressétek az Urat mind ti ő kedveltjei, a híveket megőrzi az Úr és bőven megfizet a kevélyen cselekvőknek!

25.
Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, akik várjátok az Urat.

Most csak ennyit...

Foltok

Ma reggel felkeltem korán, hogy mire hivatalosan is felébred a ház, túl legyek a szombati bevásárláson. Gyerekkorom szombat reggelei jutottak eszembe, akkor is rám hárult a feladat, hogy hazaszállítsam a család dolgait a hétvége előtt szombat reggelenként, csak mindezt egy 24-es kis bringán kellett két hatalmas szatyorban hazamanőverezni. A Kával kicsit könnyebb :)

Hazaérve már a többiek is ébredeztek, s segítettek fellogisztikázni a dolgokat az emeletre. A pincében már gyülekeztek a foltvarrók. Nem is tudom milyen régen voltam utoljára foltvarráson. Már nagyon, nagyon vártam. Valami gyorsan megvarrható őszi levélkoszorúra számítottam, ehelyett egy új technikát tanultunk: papírvarrás ( biztos nem ez a hivatalos neve). Hát egy csomó ideig nem tudtam elképzelni, hogy is lehet ezzel a technikával kis fél centis anyagdarabkákból tökéletes képeket varázsolni, de Irénke azt mondta, egyáltalán nem lesz nehéz. S végül igaza is volt. Nem nehéz, sőt érdekes, mert egészen új dolog. Egyetlen hátránya, hogy ezt a technikát azért nem lehet a nappaliban a tv előtt ülve varrni, komolyabb hozzáállást igényel. Amire nem túl sok esélyem van a közeljövőben. A foltvarró-alkalmak azért is jók, mert ilyenkor újra belelkesedek, hogy azonnal hozzálássak befejezni a félkész dolgaimat. S olyan jó órákat együtt lenni a lányokkal. asszonyokkal. Beszélgetni azzal, aki épp a közelbe kerül. Kávézgatni, varrogatni. Ilyenkor olyan érzésem van, mintha újra gyerek lennék. Három és fél órán keresztül csak úgy ülni és varrni... na meg beszélgetni :)

Ebéd után irtózatos iramban elkészítettem a fiúkat, s már indultunk is Győrbe, a lelkipásztorbeiktatásra. A lányok épp hazaértek a moziünnepről. Délelőtt ott voltak páran az ifiből. (na meg most is ott vannak páran, ha mindne igaz) Szóval Győrben voltunk. S most meg már este van és holnap megint új nap.

Pásztorok a küszöbön...

Ma reggel a Remiben lett volna egy bibliaórám, de sajnos elmaradt. Rajtam kívülálló okokból ugyan, de ma nem sikerült a reggeli ima-biblia közösségünk... Így hamarabb indultam látogatni. A Szfvári kórházat már elég jól ismerem, de most egy számomra új részt kerestem: Bel C. osztály. Rácz István bácsit kerestem fel, aki most a helyzethez képest egész jól volt. Megismert, és egyből a lényegre terelte a szót. Igen, készül hazafelé. Most nem a Kertész utcába, annál fontosabb helyre. Oda, arra a helyre, amiről annyiszor prédikált, és annyi embernek mutatott utat! Tudja, érzi, készül rá: átlépni a küszöbön. Krisztusban számára nem ismeretlen a hely , ahova készül. Nem fél, nem hárít, imájában mégegyszer rendez mindent, ami még elvarratlan szál lehet az életében. Furcsa így leírni, de jó látni egy testvért, aki egy egész életet megharcolva most készül átlépni a küszöböt. Azt, ami után mi már csak azt mondjuk, hogy "elment", s ami után odaát azt mondják: "megérkeztél". Érdekes látni ezt a kettősséget: elgyötört, becsövezett test, és egy Istenre váró, szilárd lélek.

A héten az egyik filmben hallottam egy mondatot: " Tudod, mielőtt az emberek meghallnak, soha nem azt kérdik meg tőlük, hogy mileyen tudást halmoztak fel, hanem leginkább azt kérdezik, hogy "miben hiszel?" István bácsi tudja kiben hisz: Jézus Krisztusban.
Végül együtt kértük az Élet és halál urát, hogy készítse el Rácz bácsit, és vigye át az Ő országába. Akkor és úgy, ahogy Ő jónak látja.

Talán véletlen, talán nem, de 100 méterrel odébb, egy másik épületben Istennek egy másik szolgája vívja a végső tusát. Rácz bácsi után átmentem Hányik János bácsihoz, aki kómában fekszik. Nem rég hozták be, de szinte életelenül fekszik az ágyán. Istennek egy másik szolgája, aki ebben a gyülekezetben szolgált lelkipásztorként. Az Ő hitén keresztül használhatjuk a mostani imaházunkat. Beszélgetni már nem tudunk. Engem is csak a "papi" hivatal miatt engednek be. Őrzőben van. Körülötte megviselt betegek élet és halál között. Megsimogatom, szólítom, de már kifelé nem jön válasz. Imádkozom érte, megszorítom a kezét. Ő már talán rajta is van a küszöbön, de még nem lépett át...
Két végig szolgált élet, két pásztor, két elhasznált test, és két Krisztusban reménykedő szolga. Isten szolgái, Isten országának küszöbén...
" Mert sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek... semmi nem választhat el engem ...Krisztustól, aki életét adta értem."

Lassabb lépték

Reggel együtt mentünk Illéssel az oviba. Jó pár napja nem volt ilyen. Pedig olyan jó időnként más perspektívából nézni, lassítva élni át ezt a rohanó világot. Kézen fogva, a lehulló faleveleket taposva botorkálni a Prohászkán, s közben megvitatni az élet nagy kérdéseit.

Tegnap reggel Illés barátja várta Laláékat az öltözőben:
- Szia. Megjöttetek? Én vagyok a Dominik.
- Szia, Dominik. Hát te vagy az Illés barátja?
- Igen. Én is ismerlek ám, te vagy a pap-mester.

Barátok közt

Valami még a szerbiai útról. Túl az utazáson, a fellépéseken, a munkán, a látogatásokon... Azok, akikkel mindezt megtehettük. Barátaink. Tamás és Szabina, Kalitomi, Attila és Gyuri... Mekkorákat nevetgéltünk, beszélgettünk az autóban. S milyen sokat kaptunk a másik őszinteségéből, szeretetéből. Jó volt napokig együtt azokkal is, akik egyébként zárt ajtók és falak mögött élik mindennapjaikat. Megtisztelő volt, mikor megosztották múltjuk kevésbé felemelő pillanatait. Isten különleges áldása, hogy ismerhetjük, megismerhetjük őket is, s ezáltal kitárul előttünk egy másik világ. Attila blogot is ír: Egy értelmi fogyatékos ember naplója címmel. Attila nagyapja a debreceni színház színésze volt anno. De volt neki egy másik nagyapja is: a Jóga papa. Albertirsán. Gyermekkorában, sok-sok évtizede, vele jártak az albertirsai baptista gyülekezetbe. S Attila emlékszik az énekekre, emlékszik a Tóka bácsira, aki minden istentisztelet után odament hozzá, s megsimogatta a fejét, emlékszik a szeretetre... S valahogy most élete egy másik pontján újra találkozott "a baptistákkal", s reménység szerint találkozik Istennel.

Autómentes nap

Ma az autómentes nap alkalmából, hosszú idő után először, autóval mentem dolgozni. Így mondjuk legalább fél órával többet alhattam :) - viszont nem tudtam útközben Bibliát olvasni :( . Autómentes ide vagy oda, ma is dugó volt. S Budaörsről majd egy óra lett a Moszkva tér.
Autó lévén kiruccantunk a Bányába is, hogy előbányásszuk a cipősdoboz szórólapokat. Na az is szép volt, hisz autómentes lévén le volt zárva pár utca, a többi pedig metroépítés és egyéb fontosságok miatt. A belváros szinte járhatatlan. Gyengén látó kollégám meg is vádolt egyszer, hogy már az ásatási területeken járunk, s ez valami szervízút. Sikerült megnyugtatnunk, hogy nem is, ez kérem a Múzeum körút hivatalos egysávja. Végül csak átküzdöttük magunkat a városon. És elő a dobozokat.
Elindult a cipősdoboz.hu weboldala is e mai nevezetes autómentes napon.
S apával bevásártunk a kisteszkóban. Volt itthon bírkózás meg heje-huja. Sára oltást kapott a suliban, s az igazgató pedig megkereste és megdícsérte a szünetben, mert látott bennünket a Duna Tv híradójában az este. Bálint ötös nyelvtanfelmérőt írt. Boriól a blogjában olvashattok. Illés az oviban felejtette cicust, így a sírás se maradt kia napi programból. Hát ennyit mára kis családunk életéről.
S ha már ennyifelé küldelek benneteket az internet útvesztőiben, még valami, ami ma tetszett, a Móni bejegyzése. Mert amit róluk írt, azt én is, nagyon is, komolyan és teljes szívből így gondolom.

Szerbia, Színház - Szabadka

Utolsó reggel. A társulat egy része a helyi fogyatékos intézetbe látogat. Elborzadva, megdöbbenve térnek vissza. "Egy darabig egy szavam se lesz. Mi egy kastélyban lakunk"- mondják fogyatékos barátaink. Csomagolás. Búcsú. Indulás. Az út mentén lelassítunk, s Zoli anyukája egy-egy tál frissen sült kiflit nyújt be a kocsikba. Tamás alig akar hinni a szemének: "ezt nekünk hozzák? hihetetlen" Utazás. Szabadka. Ebéd egy kellemes kis helyen. Séta a belvárosban. Kozsdunyicát idéző hangulat. Rezesbanda, lakodalom. A színház. Pakolás. Pakolás. Közben látogatás a Magyar Szó szerkesztőségében. Beállás. Megérkezett Kati és Lilla. És a riporterek. A Kossuth Rádió, a Duna Tv, a helyi tv... képviselői. Nyilatkozatok. Nyilatkozók. Pakolás. Pakolás. Pakolás. Ma este hangtechnikus leszek. Még szerencse, hogy a színház technikusaival, csak nekem kell vezényelni őket. Megérkezik a konzul felesége. Köszöntők.Teltház. Függöny fel, s már el is kezdődött. Szünet. Szipogó nézők a sorok között. És Vége. Na persze marad még a pakolás és az utazás. Valamikor tizenegy körül el is indultunk. Röszke felé vettük az irányt. Autóban kis riadalom: hiányzik egy útlevél. Megkerül. Szerencse, hogy megálltunk, mert rossz felé megyünk. Határ. Szerb határőr fáradt. Magyarnak valami baja. Kinyittat, belenéz... de csak át jutunk. Túloldalon pihenő az első kútnál. "Ma már holnap van?" "Igen Kuksi, ma már holnap van." Hajtunk és hajtunk. Újabb pihenő. Tamásnak kell egy Redbull. Talán majd szárnyakat ad. Aztán tovább hajtunk. Olyan jó végre az M7-esen! Szinte már haza is értél. Lala álmosan botorkál elő. Utolsó tankolás. Utánfutó le. Utánfutó fel. Csomagok ki-be-le-fel. Búcsú. Többiek előtt még ki tudja hány óra és km. Mi, szerencsés kisebbség, hajnali háromra már ágyban vagyunk. Tízre pedig a gyülekezetben. Délben apa kérdez. Nem tudjuk mind elmesélni. Annyi minden ért és történt. Velünk. Köztünk. Általunk? Értünk.
Négy nsp. Öt előadás. Sok-sok ember. Sok-sok szeretet és öröm.
Ma délelőtti ige: "Nagyobb dolog adni, mitn kapni..."