Pages

2009. augusztus 6., csütörtök

Talpalattnyi föld


Pár hete egy konferencián voltam, s az ott hallottak időnként azóta is el-elgondolkodtatnak.
Az emberiség felelősségéről volt szó. Konrétabban a nyugati ember felelősségéről.
Tény, hogy ha az emberiség létszáma ilyen ütemben növekszik, akkor 20 év múlva 9-10 milliárd ember éli majd mindennapjait bolygónkon. S a létszám növekedésén túl az is tény, hogy van egy máásik megállíthatatlanul növekvő tényező is: az emberiség igényének állandó növekedés. Azaz senki (s főleg nem a világ jobb módú fele) nem hajlandó önként visszavenni fogyasztói szokásaiból.Ezt a növekvő fogyasztást azoban a föld már nem lesz képes ellátni. Mivel felszíne véges, így ha minden földterületet élelmiszertermelésre hasznosítanánk (ami megincsak nincs így) akkor is a jelenlegi fogyasztás mellett 1/4-del nagyobb földfelszínre lenne szükségünk a számítások szerint.
Húsz év múlva.
Ez az este jutott eszembe, amikor a híradóban Al Goret láttam. Kinek könyvének magyar fordításából (Kellemetlen igazság) a magyar kiadás kihagyott egy bekezdést. S valamiért épp azt, amely az emberiség Isten adta képességén alapuló ezirányú felelősségéről szólt...

Nincsenek megjegyzések: