2010. május 31., hétfő
ÖRÖM-SZABADSÁG
Gyülekezetünkkel Ócsán jártunk. A helyi baptista gyülekezetet látogattuk meg. Harmincöten busszal mentünk, ami különleges érzés volt, hisz manapság már többnyire mindenki saját autóval járja saját utait... Mégis van valami különleges abban, hogy csak felülünk egy buszra és a közös célunk előtt és után is van lehetőségünk egymást megismerni, bátorítani: egyszerűen csak élvezni egymás társaságát. ( Lehet, hogy újra fel kell fedeznünk a közös utazások varázsát?)
Nagyszerű és felemelő érzés volt, ahogy a vendéglátó gyülekezet fogadott bennünket. A délelőtti istentiszteleten az énekkar énekei fantasztikusak voltak!
Több mint kilencvenen voltunk csak vendégek, így próbára tettük a helyi testvéreink vendégszeretetét. Családoknál ebédelhettünk, amikor kitűnt, hogy vendégszeretetből 5-ösre vizsgázott minden ócsai család!!! Mi Fodor Jánoséknál tölthettük ezt az időt. Nagyszerű ebéd, ínycsiklandozó falatok, felszabadult légkör, gyorsan elsuhanó idő jellemezte délutánunkat. Jó volt velük!!
Délután is zsúfolásig megtelt a gyülekezeti ház. A dicsőítő csoport friss, fiatalos zenéje fújta el felőlünk az esős borongós délután andalító felhőjét. Énekkarunk ismét felemelően énekelt... ilyenkor nehezen kezdek az igehirdetésbe, mert még elhallgatnám az énekeket.
Délelőtt János evangéliumából "Akiket a Fiú megszabadít, valósággal szabadok lesznek" részt tanulmányoztuk, délután Dávid 51. zsoltárából tanulhattuk meg mit jelent a szabadítás öröme!
Bizonyságtételek! Szabadításról a szcientoógia világából, vagy egy élettársi kapcsolat szorításából, vagy az elvárások mázsás súlyai alól, és szabadulás a legnagyobb kérdés szorításából: "vajon mikor leszek elég jó Istennek ahhoz, hogy foglalkozzon velem?"
Házigazdánk, Nemeshegyi Zoltán különleges szeretettel volt felénk és én is nagy szabadsággal és örömmel szolgálhattam vele gyülekezetünk élén.
Indulás előtt még egy nagy adag szeretetmegnyilvánulás : frissítő-süti gondoskodásával kifejezve. Örömmel integettünk egymásnak, mikor kigördült buszunk az imaház udvaráról. Hazafelé még egy kiadós vihar sem tudta feledtetni velünk, hogy " Jó az Úr és jó dolgokat tesz! "
Alig egy órán belül megérkeztünk Fehérvárra.
Csepergő esőben bensőnkben örömtől átitatva búcsúztunk egymástól az imaház udvarán.
Köszönöm Istennek, köszönöm az ócsaiaknak és köszönöm a fehérváriaknak a tegnapi nap áldásait! Szeretlek benneteket!!!
2010. május 29., szombat
2010. május 26., szerda
Kommunizmus története elmebetegeknek
2010. május 24., hétfő
Reggeli gondolatok
Ma azzal a szóval ébredtem: stressz.
Aztán ezen a stresszmentes reggelen azon tűnődtem, hogy juthatott ez most az eszembe. Talán mert a stresszel igazán csak nyugodt pillanatainkban tudunk félelem nélkül farkasszemet nézni és felvenni a harcot. Miközben a kávéfőző hörögve adta ki "lelkét" egy könyvön akadt meg a szemem. Ahogy kinyitottam, már az első cím is ismerősen mosolygott rám.
Valaki itt tréfát űz velem, mert mintha csak a gondolataimban olvasna, hirtelen zúdítja elém a következő sorokat:
AZ ARASZ! "Aggódásával ki tudná meghosszabítani életét, csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Ne aggódjatok és ne mondjátok: Mit együnk? Mit igyunk?" Megdöbbentő és leleplező a válasz: "Mindezeket a pogányok kérdezik, a ti mennyei atyátok tudja, hoyg szükségetek van MINDERRE!"
A könyv írója így kommentál:
"Ez a recept az aggodalmaskodó gondolatok elleni küzdelemben hasznos. Jövőnk nem áll a rendelkezésünk alatt. A félelem jövőnk miatt akkor tör ránk, ha nem vagyunk hajlandók a dolgokat a helyes megvilágításban látni. Az ilyen aggodalmaskodás fölösleges energiapocsékolás."
Két oldallal előbb pedig egy másik igazságot tár elém:
"Belső békesség. Ha rendbe jöttünk Istennel, békességünk lehet önmagunkkal és felebarátainkkal. Isten kiárasztotta ránk tökéletes szeretetét, és most szabadok lehetünk a kínzó félelemtől."
"Békességet hagyok nektek... de nemcsak úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szivetek, ne is csüggedjen!" A békesség három ellensége: bűntudat, félelem, irígység.
Közben a kávémat szürcsölgetve köszönöm meg Istennek, hogy szeret, s hogy szerethetem.
2010. május 23., vasárnap
2010. május 22., szombat
Family
2010. május 21., péntek
2010. május 19., szerda
egy nap
2010. május 18., kedd
"Mintha csak tegnap történt volna"
Hányszor álltunk meg egy-egy udvar, ház vagy fénykép előtt merengve, s mormoltuk el magunkban ezt a keserédes mondatot. Ahogy halántékunk ezüstösre festi az idő, egyre több hasonló eszmélés kavar fel bennünket. Az idő könyörtelenül, csalhatatlanul jelez.
Van akinek telik, van akinek fogy. Ha rendben van az életem, akkor telik. Mint egy míves alakú edény, melyben az értékes folyadék felhalmozódva még inkább megbecsültté teszi a Létet.
Így a Végső Pillantás tulajdonosa elégedetten nyugtázza éltem: "Tiéd a létem!"
De mi van, ha rájövünk: fogy az időnk.
Fogy, mert létünk feletti időleges uralmunk bizonytalanul a semmibe tart. Fogy, mert vészes gyorsaságát az idővesztésnek észre sem vesszük. Ha nincs mivel, s főleg miért megteljen a Lét, s ha hiányzik a precízen meghatározott Tér, Lét-Tér, akkor bizony a könyörtelen idő jelzésére felszisszenünk: "...mintha csak tegnap történt volna."
Fejünk ingatva, csupán az elsuhant lehetőség néz vissza ránk komoran...
S ha ekkor ér tetten a Végső Pilantás tulajdonosa? S létem elfogyva, kimerülve, tartalom nélkül ér véget? Alkalmas leszek-e így arra, hogy Isten rám bízza a Vele-Lét-et?
Lét-kérdés.
2010. május 16., vasárnap
Esti hancúr
Ma este a halászléfőzést is láthattam. A halászlébe persze két halacska kell: Bálint és Illés. Az ágytakaró - ó, jajj! - szolgál halászháló gyanánt, mellyel apa a nagy ho-ho-ho-halász befogja fickándozó halacskáit. Ezt követi a halacskák kifilézése - azaz pocakjaik puszilgatása. Miután így elkészült az alapanyag, minden bekerül a kondérba, és elkezdődik a halászlé keverése...
Hát csoda, ha ilyen izgalmas játékok után a fiúknak nem mindig megy elsőre az elalvás.
2010. május 15., szombat
Nyomozós szülinap
Hajrá Vidi!
2010. május 12., szerda
A fizika és pünkösd törvénye
Egy folyóparton néztem a lassan fodrozódó vizet, amikor megláttam az árral sodródó csónakot. Az üres csónak maga után vonszolta kötelét is. Az elázott kötél jelezte, hogy valahol fogságból szabadult a lélekvesztő. A víztömeg a hátán vitte a csónakot. Az látszólag szabad volt, mégis a folyó kiszolgáltatott rabjaként sodródott az árral.
Vajon meddig űzi még szabadnak vélt fogsága?
A távolból egy motoros jármű hangja közeledett. Utasai izgatottan kanyarodtak a szabadon lefelé araszoló csónak elé. Hirtelen egy kéz nyúlt a vízben úszó kötél után. Ügyes mozdulattal megragadva gazdái felfelé húzták megtalált csónakuk. Fel, az árral szemben. S a csónak fogsága ezzel véget ért.
E ritka és rövid jelenet tipikus példája nemcsak a fizika törvényszerűségének, hanem a közeledő pünkösdek is.
A magányosan sodródó csónak és motoros társa között csupán annyi volt a különbség, hogy míg előbbi a szabadság fogjaként az árral sodródott, addig a másikon a kéttagú legénység helyzetét nagyban megkönnyítette egy erőforrás: a motor. A motor segítségével utasait, majd a bajba jutott csónakot is könnyűszerrel célba segítette. Nemcsak lefelé volt gyorsabb szabadon csorgó társánál, de felfelé, az árral szemben is megállta a helyét. Mert a folyó sodrásánál nagyobb erő dohogott a csónak hátuljában.
Az élet sodrását csak csónaklétünknél nagyobb erővel lehet legyőzni. Saját életünk mellett másokért is felelősséget vállalva, felfelé tartani az árral szemben? Ez többet kíván, mint emberi erőfeszítés. Ő az emberfeletti. A minden emberi szükséget betöltő mennyei erő érkezett pünkösdkor erre a Földre a Szentlélek személyében. Ma is kész segíteni, hogy életünk erőt vegyen, fordulatot vegyen, s kész vezetni. Szemben az árral, egészen a Forrásig.
"Erőt vesztek, minek után a Szentlélek eljön reátok."
2010. május 10., hétfő
2010. május 9., vasárnap
Ezeknek örültem
Illés : "Ezeknek örültem ma:
1. Az uszodában beugrottam a medencébe úgy, hogy apa nem kapott el.
2. Búvárok is voltak az uszodában.
3. A Zichy-ligetben láttam a tűzoltó autókat.
4. Bálint kapott egy héliumos lufit."
Én pedig ezeknek örültem:
1. Lalával másfél napot kettesben lehettünk, jó sokat pihentünk és beszélgettünk.
2. Sosem esett az eső, ha épp sétáltunk, kirándultunk.
3. Bori közben itthon helyt állt az emelt szintű angol érettségin - és a kicsiknek is gondját viselte.
4. Jártunk a tahis házaskörön és a dunántúli gyerektanítók konferenciáján.
2010. május 4., kedd
Tévhiteink
Életünk kisebb és nagyobb problémáira többféleképp reagálunk.
Idővel keresni kezdjük a megoldást, az okot, vagy a kibúvót, a felelőst.
Ha változni, változtatni nem változtatunk, legalább racionalizáljuk a dolgokat.
"Nem én tettem, te tetted." "Ha ezt most én is tettem, te kezdted az egészet." "Én változnék, de te úgyse fog." "Ha változnék, csak visszaélnél vele."
És megszületett a konklúzió: "Miattad jutottam ebbe a helyzetbe, te tetted tönkre az életem!"
Pedig az igazaság az, hogy végső soron az életünkért, sorsunkért magunk felelünk. Mert, belül a kilincs...
S az is igaz, hogy nincs az a tönkrement, reménytelen helyzet, amibe ha bevonjuk Istent ne tudna megváltozni.
Tudom, vannak érvek. De érdekes mód ezeket azok sorolják, akik nem akarnak az Isten felé lépni, nem akarnak változtatni a helyzeten.
Tudom, az élet nem egyszerű, vannak kemény dolgok, sorsok...
De láttam az asszonyt élettel és örömmel tele. Túlcsordult belőle Isten szeretete.
Láttam a testén a gyerekkori verések nyomait is. De már csak a testén!
Mert mikor megérintette Isten szeretete, többé nem zárkózott be a múltba. Képes volt ajtót nyitni a Mindenhatónak.
Nem vádolt, nem keresett több okot és felelőst. Megbocsátot. Elengedett. Tovább lépett.
Így tudott meggyógyulni. S így tud ma élni.
Boldogan élni.
Az életünk a saját kezünkben van.
Adatik, amennyi adatik.
De rajtunk áll, mivel töltjük meg.
Lehetünk áldozatok, túlélők, mártírok is. De lehetünk "forrásfakasztók", "kútásók a sivatagban". Azok, akik beengednek, elengednek.
Először beengedik Istent. Az életükbe, a problémáikba.
Azután elengedik a sértést, bántást, önigazságot, félelmet vagy haragot.
És azt mondják: "talán volt, amiben megbántottál, amit tehettél volna másként is, de tudod, valaki felül emelt ezeken, így most én is felülemelkedem mindazon, ami eddig történt, és én leszek az, aki most megáldom az életedet!"
Mert Isten senkinek se szánt tönkrement életet. ÉLETet szánt. Nagy betűkkel. Tele áldással, hittel, békességgel és örömmel.
Jézus mondja:
"A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." - János 10:10.
2010. május 3., hétfő
Anyás nap
Aztán a gyüliben is az édesanyákért való imával kezdődött a nap.
Majd anyáknapja. Kicsinyeink éneke és virágjai.
Megható, ahogy a fél gyüli mozgásba lendül és lassan kígyóznak előre az oltár előtt lévő virágokért.
Köszönetek. Könnyek. Ölelések.
Anyának lenni olyan jóóóó! - és nem az anyák napja miatt.
Délután ovis anyáknapja a református templomban.
Óvodásom szemei a vállak között kutatnak, míg széles mosollyal nyugtázza, hogy megvagyok. Az aznapi második szeretetvendégséget már inkább kihagyta volna: "ne menjünk be sütizni, spóroljunk nekik!"
Anyának lenni valami különös, isteni. A feltétel nélküli, megelőlegezett, isteni szeretet utolsó földi maradéka.
Hiába siettünk haza, a többiek már elmentek Velencére - így maradtunk le az aznapi harmadik gyülekezeti szeretetvendégségről.
Az ajtón belül anyáknapi ajándék könyv és kártya.
Közben a többiek Velencén köszöntik a mamát. Hortenziával.
Családunkban a hortenzia anyáknapi hagyomány. Gyerekkoromban a mamáknak ezen a napon mindig hortenziát ajándékoztunk. Mama ablakai alatt egész hortenzia-rengeteg jelezte a sok-sok anyáknapját és szeretetet. Napok óta szemeztem az állomásról hazafelé egy hortenziával a virágbolt kirakatában. Azt reméltem, hogy anyu is annyira örül majd neki, amilyen örömmel készítettem. És igen.
Szombaton mamit is meglátogattuk. Lala az ifis srácokkal Velencén töltötte a hétvégét. Bori az eü-s tanfolyamon. Így maradék kis családdal beültünk a kis autóba és megleptük a papit-mamit. Mami nagyon örült, és nemcsak a virágnak. Ebédeltünk. Beszélgettünk. Kocsit mostunk. Hazainduláskor mesélte, hogy kérdezték tőle: "ugye, akkor holnap jönnek a gyerekeid-unokáid, hisz anyáknapja..." - s ő azt válaszolta: "á, most nem, mindenki olyan messze van, s két hete találkozott a család". És igen! Jöttünk.
Késő este még a dédit is sikerült utólérni telefonon. Mi voltunk az utolsók.
Örömmel mesélte, hogy délelőtt köszöntötte ... délben hívta ... aztán a kis dédik verset mondtak, majd a ... , estefelé ... és most mi is.
Anyák napján.