... velünk mostanában. Pénteken volt vidám gyermaknapi rendezvényünk négyezer gyerekekkel és négyezer pereccel. A perec csak azoknak mond valamit, akik reggeltől- estig pakolták, csomagolták a száz ládányi perecet. Az is egy élmény volt, így a pénteki megemlékezésből semmiképp nem maradhat ki. A péntekben volt egy csomó klassz dolog. A legkalsszabb, hogy Illést is magammal vittem, és rettenetesen élvezte az egész napot - kivéve befelé a három órás! araszolást és szétfővést az autóban. Ülhetett limuzinban, rendőrautóban, tűzoltóban, rendőrmotoron és végigassziszált vagy hat-nyolc nyilatkozatot.( no persze mindezekben kicsit később ült és nem a dugóban való araszolás közben :) ) Na meg persze a cirkusz, ami alatt - hűen korábbi önmagához- most is azon szurkolt, hogy "essen le, ne sikerüljön neki...".
Szombaton szerintem alig csináltunk valami érdemlegeset. Bori a reggelt vezetéssel kezdte. Majd a lányok Ócsára el. Mi pedig voltunk. Illetve este elnéztünk a Pelikán terembe Parti Nagy Ibusárját megnézni, mert az évadban ez volt az utolsó előadás. Összefutottunk a gyüliből egy házaspárral, s alig értünk haza a nagy zuhi előtt.
Vasárnap. Bálint lázasan ébredt, így elkezdődött a dilemma: menni vagy nem menni... Mármint Ócsára - és mármint nekem. Mert persze Lale menése nem volt kétséges. A körülményt nehezítette, hogy anyuék is elutaztak, így Velencére se vihettük. A REmisek is elmentek, így ők se tudtak ránézni. Végül a kis drága itthon maradt hármasban apa baptifonjával és a lázmérővel. A baptifon ahhoz kellett, hogy azon megmondja, mennyi is a láza én pedig azt, hogy ennek függvényében mennyi lázcsillapítót vegyen is magához. Ócsán aztán az ebédnél Illlés életében először megkóstolta az epret - rövid kóstolás volt :P - majd Bálint három magasságában azt mondta, nem bánná ha hazajönnék hozzá hamarabb. Mivel a kocsimat előző nap elvitte az ifi, így visszakértem és Sárisivel hazaszáguldottunk, miközben megcsodáltuk Budatétény elöntött útjait és a jégeső maradványait az érdi emelkedőn. Bálint egész jól viselte az egyedüllétet.
Hétfőn ovisulimunka. Isinek ovis gyereknap az apával, ahol is nem nyert a tombolán, pedig hat jegye is volt, emiatt oly mélyen családott, hogy most is dühös, ha a tombola szóba kerül.
Ma borsodi árvíz-túra Lalával. Már az árvizes történések kezdetén felvetette a Lala, hogy ő szívesen lemenne pár napra homokzsákot pakolni vagy bármit. Csakhát ugye az itthoni teendőit is el kell végeznie valakinek. Viszont amikor tegnap kiderült, hogy ma le kell nézzek egy abaúji kis falucskába, ahol a Szerszolg. árvizes családoknak segít, hogy újra legyen hová visszaköltözni... szóval Lala is jött. Ketten mentünk. No meg persze amennyi cucc belefért a Focusba... Az árvizi helyzetet nem volt nehéz elképzeljük, merthogy folyamatosan ömlött oda-vissza az eső. Plusz a vizek is elindultak. A Sajó és a Hernád elég tekintélyes arcát mutogatta. Ahogy közeledtünk, a környező településeken homokzsákok jelezték, jófelé haladunk. Érkezés után a polgármesterrel megbeszéltük a legfontosabbakat, kipakoltuk a cuccot és meglátogattunk egy krízishelyzetben lévő családot. Illetve. Felhívtuk őket, hogy jöjjenek el és mutassák meg az üres és valószínűleg már soha többé nem használható házukat. Hatalmas repedések tátongtak mindenfelé a közfalakon. S tényleg csak egy hajszál tartja még egyben a házat. Ők pedig második hete öten egy rokon kisszobájában. S ez csak a kezdet, mert nem tudni, mikor is lesz újra otthonuk. Lala sokáig beszélgetett velük. Aztán irány hazafelé. Eső zuhog. Vizek nőnek. Hazafelé beugrottunk még Lala szüleihez Őrbottyánba fél órára és kipróbáltuk a Megyeri-hidat. Egész gyorsan átsuhantunk Budán. Most aztán Lala kidőlve, én meg itt kínozom magam, de minek is, mennék inkább aludni, mert reggel megint nap lesz - melyhez ezúton is minden kedves olvasónak kívánok sok áldást, erőt és bölcsességet!
Szombaton szerintem alig csináltunk valami érdemlegeset. Bori a reggelt vezetéssel kezdte. Majd a lányok Ócsára el. Mi pedig voltunk. Illetve este elnéztünk a Pelikán terembe Parti Nagy Ibusárját megnézni, mert az évadban ez volt az utolsó előadás. Összefutottunk a gyüliből egy házaspárral, s alig értünk haza a nagy zuhi előtt.
Vasárnap. Bálint lázasan ébredt, így elkezdődött a dilemma: menni vagy nem menni... Mármint Ócsára - és mármint nekem. Mert persze Lale menése nem volt kétséges. A körülményt nehezítette, hogy anyuék is elutaztak, így Velencére se vihettük. A REmisek is elmentek, így ők se tudtak ránézni. Végül a kis drága itthon maradt hármasban apa baptifonjával és a lázmérővel. A baptifon ahhoz kellett, hogy azon megmondja, mennyi is a láza én pedig azt, hogy ennek függvényében mennyi lázcsillapítót vegyen is magához. Ócsán aztán az ebédnél Illlés életében először megkóstolta az epret - rövid kóstolás volt :P - majd Bálint három magasságában azt mondta, nem bánná ha hazajönnék hozzá hamarabb. Mivel a kocsimat előző nap elvitte az ifi, így visszakértem és Sárisivel hazaszáguldottunk, miközben megcsodáltuk Budatétény elöntött útjait és a jégeső maradványait az érdi emelkedőn. Bálint egész jól viselte az egyedüllétet.
Hétfőn ovisulimunka. Isinek ovis gyereknap az apával, ahol is nem nyert a tombolán, pedig hat jegye is volt, emiatt oly mélyen családott, hogy most is dühös, ha a tombola szóba kerül.
Ma borsodi árvíz-túra Lalával. Már az árvizes történések kezdetén felvetette a Lala, hogy ő szívesen lemenne pár napra homokzsákot pakolni vagy bármit. Csakhát ugye az itthoni teendőit is el kell végeznie valakinek. Viszont amikor tegnap kiderült, hogy ma le kell nézzek egy abaúji kis falucskába, ahol a Szerszolg. árvizes családoknak segít, hogy újra legyen hová visszaköltözni... szóval Lala is jött. Ketten mentünk. No meg persze amennyi cucc belefért a Focusba... Az árvizi helyzetet nem volt nehéz elképzeljük, merthogy folyamatosan ömlött oda-vissza az eső. Plusz a vizek is elindultak. A Sajó és a Hernád elég tekintélyes arcát mutogatta. Ahogy közeledtünk, a környező településeken homokzsákok jelezték, jófelé haladunk. Érkezés után a polgármesterrel megbeszéltük a legfontosabbakat, kipakoltuk a cuccot és meglátogattunk egy krízishelyzetben lévő családot. Illetve. Felhívtuk őket, hogy jöjjenek el és mutassák meg az üres és valószínűleg már soha többé nem használható házukat. Hatalmas repedések tátongtak mindenfelé a közfalakon. S tényleg csak egy hajszál tartja még egyben a házat. Ők pedig második hete öten egy rokon kisszobájában. S ez csak a kezdet, mert nem tudni, mikor is lesz újra otthonuk. Lala sokáig beszélgetett velük. Aztán irány hazafelé. Eső zuhog. Vizek nőnek. Hazafelé beugrottunk még Lala szüleihez Őrbottyánba fél órára és kipróbáltuk a Megyeri-hidat. Egész gyorsan átsuhantunk Budán. Most aztán Lala kidőlve, én meg itt kínozom magam, de minek is, mennék inkább aludni, mert reggel megint nap lesz - melyhez ezúton is minden kedves olvasónak kívánok sok áldást, erőt és bölcsességet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése