egri

egerben és noszvajon jártunk a múlt hétvégén - illetve lala már korábban is. ő be is gyalogolta a környéket a pár napos egyedüllét alatt. gyalogosan járt egerben és bogácson is. mi pedig pénteken mentünk utána a gyerekekkel. aztán szombaton megérkezett papi-mami és a tesók/unokatesók serege. és persze az elengedhetetlen síkfőkúti esőzés. mert ha ott vagyunk, mindig esik, mindig nyakig érő sár van és beszorulni kényszerülünk kis házikónkba.
viszont esők ide-oda - sétálni is volt lehetőségünk két-három alkalommal. s be kell valljam, noszvaj és síkfőkút egyre jobban tetszik. pedig a legkedvesebb helyemen most nem is sikerült megfordulnunk. egyre szebb és hangulatosabb a falu. egyre több apró házikót újítanak fel - valószínűleg nem épp a helyiek. és egyre több új ház épül a régiek stílusában - ami szintén dicsétes és sajnos elég ritka manapság.
szombati bográcsozás, ikerszülinapozás és sárral való küzdelem után vasárnap a helyi iskolában voltunk az északi misszióskerület konferenciján. az is klassz volt.
hazafelé aztán egerben a várfalakat látva bálint felvetette, hogy jó lenne felmenni a várba, hisz úgyis épp az egri csillagokat olvassa most. s mivel a várhoz egészen közel az út mellett volt néhány üres parkoló (lévén akkor már este nyolc óra) hát hirtelen ötlettől vezérelve megálltunk és felsétáltunk a várba. este lévén, már csak sétálójegyeket kaphattunk. a turisták is messze jártak már. rajtunk kívül ha két család lézengett az egész várban. de milyen jó is volt!!!! klasszabb nem is lehetett volna. sétáltunk a várfalalkon. megnéztük a bástyákat, gárdonyi sírját, a kutat a várat. bálint azóta sokkal nagyobb lelkesedéssel olvassa az egrit. s mivel megígértem neki, hogy ha augusztusig kiolvassa, augusztusban egy egész napra lejövünk a várba, s megnézzük az összes kiállítást, várbörtönt és alagutat... most napjában 5-6 fejezetet is szó nélkül kiolvas.
olyan furcsa érzés, hogy az én kicsi fiam már hatodikos és egrit olvas. majd húsz éve, amikor dolgozni kezdtem, az első osztályomban tanítottam az egrit. volt egy tibike, aki tizennyolcszor olvasta a regényt, s a szünetekben mindig rajtam lógott, hogy kibeszéljük, milyen klassz is volt ez meg az az epizód... ma meg az én kisfiam rohan ki a konyhába és mesélni, hogy gergő meg a tulipán... az én fiam. klassz dolog, hogy most neki magyarázhatom a háromrészre szakadt magyarországot, vagy a végvári vitézek életét és törökbálintot.

(sajnos a letöltőkábelem elveszett, így a fotókra még várni kell)