Egy élet is számít

Lala és a fiúk évek óta etetgetik a madarakat a konyha előtti teraszon. Mostanra már egész cinege-családok ellátásáról gondoskodunk a téli időszakban. Van hagyományos etetőnk, vannak kifejezetten cinegéknek vásárolható "gömbjeink". Legutóbb egy magvakkal telt speciális műanyag flakont is becsempészett Lala a bevásárlókocsiba. Így reggelenként a konyhából csodálhatjuk, amint egyszerre 4-5 cinege lakmározik tőlünk alig egy méterre - nem beszélve a másik 10-15-ről, akik a szomszédos fenyőn ülve várják, hogy szabad legyen számukra is a "pálya". Egyik péntek reggel egy széncinege teljes erőből nekirepült az üvegajtónak, s ájultan zuhant a terasz padlójára. Néztük, vártuk, mi lesz vele? Magához tér? Képes lesz újra szárnyra kapni? Öt perc is eltelt, mire mozdult szegény. Nem tudott lábra állni. Egyik szárnya és lába (amivel az ajtónak ütközött) használhatatlannak tűnt. Nem vagyunk nagy állatvédők, de amikor Bori a csöppnyi madár életbenmaradási esélyeiről kérdezgette apját, már sejtettem, hogy nem nézik majd tétlenül a pusztulását. " Be kéne hozzuk! Hátha felépül! Nincs a pincében egy kalitkánk?" "Ó, neeee!" Lala még tétovázott, majd felugrott és azt mondta: "Ez is egy élet!" - aztán az alagsorba távozott. Kalitkával a kézben nyitotta ki a konyha ajtót, de a cinege akkora már egész jól magához térhetett, mert a meglepetéstől hirtelen a magasba röppent. 

"Ez is egy élet!" - gondoltam azóta többször is erre. Időnként közömbös, mert idegen, távoli, ismeretlen. De amikor közelről látod, hogy mi történt vele, amikor előtted zuhan a pusztulás felé, többé már nem csak egy a megszámlálhatatlan tömegből. Attól a perctől Ő az az élet, akiért felelős vagy....