Nagyon különleges és nagyszerű áldásokat kaptunk engedelmességünkért cserébe.
Már a legelső este azt az ajándékot kaptuk, hogy Illés fiúnk átadta az életét Jézusnak. Éjjel az a fura és teljességgel rendhagyó ötletünk támadt, hogy odahívjuk magunkhoz aludni, mivel hallható volt, hogy hosszú ideje ébren múlassza az időt a fal túloldalán. Apa elaludt hamar, mi meg mindenfélékről társalogtunk a sötétben. Egyszer csak azzal állt elő a fiú, hogy "Anya, kérdezz tőlem bátran bármit, őszintén fogok felelni." Hirtelen semmi épkézláb nem jutott az eszembe, így kérdésre kérdéssel feleltem: "Ha három kívánságodat teljesítené, mit kérnél most Istentől?" "Hát ezen nem kell sokáig gondolkozzak, mert az előbb a szobámban épp ezen gondolkodtam. Hogy a mennybe kerüljek." "Tudod-e, hogy mi kell ahhoz, hogy a mennybe juss?" "Hogy Jézust az életembe hívjam." "Szeretnéd ezt megtenni? Netán most?" "Igen!"
A szavakat tett követte az imádság és beszélgetés után pedig sokáig nem tudott még izgalmában elaludni a fiú. A sötétben azt suttogta: "Mostmár jó. Mostmár mindenjó!"
És ez volt a három hetes böjt kezdete. Mindaz, amit személyesen kaptam Istentől, ahogy új nézőpontból láthattam meg magam és környezetem, elhívásom és feladataimat... sokszorosan kárpótolt az étel-italért.
(Tudom, hogy az Ige azt mondja, hogy a böjtölésünk titokban történjen, s nem is áll szándékomban ezzel a bejegyzéssel magam/magunkat valami nagy szellemi embernek állítani be, mert nem vagyunk többek másoknál, nem számít más, csak a kegyelem... Egyetlen célom azzal, hogy megosztom ezt a bizonyságot, hogy a hozzám hasonlókat bátorítsam arra, hogy merjünk bátran kilépni komfortzónánkból, radikális döntésekkel és elhatározással keresni az Istent, mert az áldás nem marad el.)
