Kérnünk sem kell

Az Alleban ebédeltünk a munkatársammal.Mielőtt hozzáláttunk, megáldotta az ételt. Azt is megköszönte, hogy "bőségesen van mit ennünk, és még kérnünk sem kell".
"Még kérnünk sem kell" - vágott mellbe a gondolat. Időnként én is elgondolkodom, amikor a családomnak főzök, mi is lenne velem, ha olyan körülmények közöt kellene gondoskodnom szeretteimről, mint a Móricz-novellák hősei. Amikor kemény fizikai munkát kellett végezni a "semmiből" varázsolt "étkek" erejével. Vagy úgy kellett összebogarászni azt a pár krajcárt, hogy valami is jussson az asztalra.
Hálás vagyok, hogy sosem kellett "kenyérkéregetővé lennem". Hogy nagyobb gond nélkül is gondoskodhatok a rámbízottakról. Hogy a hűtőajtót kinyitva még választani is lehet.Mert Isten kegyelméből a világnak ebben a jobb-létű szegletében élhetek.
És még kérnem se kellett.

Nem beszélek zöldségeket!

Bálinttal a Barátság Klubmoziban láttuk Depardieu filmjét.
Egyszerű, de nagyszerű. A szeretetről és hiányáról. A szavak és könyvek hatalmáról. A barátságról és ragaszkodásról. Egy idős "gazdagságáról". Szép.

A Barátság-ban azt szeretem, ahogy a filmek alatt/után a közönségből némán valami különös közösség lesz. Ahogy mindenki lélegzetfojtva, mozdulatlan végigüli a stáblistát az utolsó fekete kockáig, s ahogy sóhajtások közepette lassan és udvarisan elhagyja a termet. Igazán barátságos.

Szabadság, két keréken

Tegnap este megtudtam, hogy Illés és apa nagy elhatározásra jutott: ma kibicóznak a mamához Vekencére (25 km) ketten. Illés persze ott marad egy-két napra, apa pedig visszavonatozik.Szólt a terv.
Reggel az izgatott készülődést látva úgy éreztem, olyan rossz lenne ebből kimaradni. Nem szeretném, hogy nélkülem éljék át ezt a különleges utat. Hát gyorsan szabadságot kértem és kaptam. Így hármasban vágtunk neki a (nekünk) nagy útnak. Az út egyébként nemcsak nagy, de szerintem szép is. Különösen a Kisfalud-Dinnyés közötti szakasz, ami egy patak (vagy csatorna?) partján halad végig a természet kellős közepén. Sajnos nem elég hosszú, mert az őt követő részeken már nagyon tudja zavarni az embert a civilizáció. Akárcsak a Kéktúrák után, amikor az ember megérkezik az első lakott településre és az orrát csípi a máskor megszokott "levegő". Na de azért a tó mellett egyáltalán nem volt rossz kerekezni. Illés jól bírta. Két és fél óra alatt érkeztünk meg a mamához,s elhatároztuk, hogy hazafelé is két keréken jövünk. Ami egész jól is ment Agárdig, ahol Lala egyik pedálja végképp feladta a harcot. Így onnan ő egylábbal tekert még vagy 10 km hazaáig. Pontosabban a Vitál bicajboltig, ahonnan az utolsó szakaszt gyalogolta.
A nehézségek ellenére is felszabadító volt a természetben lenni,kócsagokat látni, rengeteget beszélgetni, jókat nevetni és életemben először 55 km-t tekerni egyetlen nap alatt.

Hajrá Vidi!

A bajnok csapat hazájában sosincs lazítás, pihenés.
No most nem a Sóstói úti történésekre gondolok. Nálunk ugyanis Vidiből több is van.
Itt van mindjárt az Illés, mint az egyszemélyes "Vidi". A vakáció beköszönte óta nincs nap, hogy ne küzde meg valamely jeles ellenféllel a város egy tetszőleges játszóterén, sportpályáján. A legkülönösebb, hogy bárki is legyen az ellenfél (Reál Madrid, Barca vagy a papa kedvenc német csapatai - mondanom se kell, mindet az apa testesíti meg!), valahogy mindig a Vidi nyer!
Egyik délelőtt már-már megdőlni látszott a sikersorozat, mert az apa azzal hívott fel, hogy hhihetetlen, de ma délelőtt a Barcelona legyőzte a Vidit. Csodálkoztam is, mire az ellenfelek nevetve mondták a telefonba, hogy ma reggel az Illés azzal állt elő, hogy ma az apa lehet a Vidi. Hát ezért volt a szégyenteljes vereség. De a hazai szurkolók megnyugtatására: azóta már helyre álltak a dolgok, s a Vidinek nem si egyszer sikerült kiküszöbölnie a csorbát.

Matúra

Ebben a pillanatban Bori épp az érettségi bizonyítványát veszi át a Vasváriban. Délelőtt végérvényesen lezárult egy korszaka, a középiskolás. Reggel elkísértem utolsó vasváris útjára, s egy hosszú, hosszú délelőttöt töltöttem Az Ajtó előtt. Kedves kollégáim időnként megkönyörültek, s híreket hoztak felőle, de rém hosszú volt az a két óra az ajtó előtt. Ha minden jól megy, még további három hasonló élményben lehet részem életem során. Legközelebb 2013-ban. Hajrá Sári!
Ezeddig még senki nem látta az érettségi bizonyítványt, de látatlanból is büszke vagyok a lányomra (aki megöl, ha elolvassa, hogy ezt ide kiírtam ország-világ elé :) )! Felszabadító érzés volt látni és érezni ma délután, hogy - egyelőre - nincs több tétel, vizsga, tanulás. Átgondoltam, hogy az elmúlt két évben mennyi mindent megtanult, vizsgázott. Kreszből, vezetésből, nyelvizsgából, emelt angol, emelt francia, na meg az érettségi.
Nagyszerű, hogy Isten erőt, bölcsességet, és állhatatosságot adott neki mindehhez. És izgalmas az az út is, amin majd ősztől jár...

Káprázat és csoda

- avagy egy különleges munkanap -


Sajnos nincs sok időm blogolni mostanában, de mindenképp szeretném megörökíteni a múlt pénteket.
Gyereknap lévén 3000 gyereket vártunk Budapestre a Cirkuszba, az Állatkertbe és ... de erről majd később. Ja és még további százötven gyereket szerte Európából is, akiket külön csoportokban kellett fogadni, kísérni miegymás. Bár elég "munkásnak" ígérkezett a maratoni péntek, lévén hogy Lala és Bori az ifikkel Porvacsesznekre utazott, így a "kicsik" rám maradtak, hát magammal vittem őket a gyereknapra.
Kora reggel indultunk, nehogy a dugó miatt a budai oldalon rekedjünk. Így már nyolc után pár perccel megérkeztünk a Városligetbe. Hát elsétáltunk a Városligeti-tóhoz és rácsodálkoztunk szépségére. Kilenckor a gyerekeket bebocsátottam az Állatkertbe, engem pedig a cirkuszban vártak a teendők. A fiúk Sára kíséretében bejárták az Állatkertet, majd találkoztunk a cirkusz előtt, hogy ők is részt vegyenek a nagy gyereknapi limuzinos, lovashintós, rendőrös, tűzoltós, partybuszos parádén. Nyolcvan lovasfogat érkezett az ország legkülönfélébb pontjairól, hogy a Városligetből a Hősök terén át a Parlamentig majd a Nagykörúton át visszahajtsanak a gyerkeekkel a Városligetbe. Mindeközben a rendőrség lezárta az utcákat, hogy a fogatok és a limuzinok szabadon közlekedhessenek. Nem mindennapi élmény volt a Nagykörúton kocsikázni. Igaz a fiúk kicsit megijedtek, amikor egy mentőautó fényeitől megijedt lovak hirtelen szaladni kezdtek a sínek mellett. A különleges városnézés után kezdődött a második cirkuszi előadás, amit együtt néztünk a gyerekekkel. Úgy tűnt, az idei előadás is különlegesebb, mint az előző évek cirkuszai. "Káprázat és csoda" címmel egy orosz vizicirkuszt nézhettünk meg. Már csak a külföldi vendégek vacsoráztatása és a romok eltakarítása maradt hátra.
Hazafelé Sára a kesztyűtartóból előkotorta az egyik Andante CD-t - így lett teljes a káprázat és csoda.

Kincseim

Az utóbbi hetekben sok olyan "kincset" kaptam, amiben megtapasztalhattam környezetem és Mennyei Atyám személyre szabott szeretetét és gondviselését.
Gesztusok, apró vagy nem is olyan apró figyelmességek, melyek által gazdagabb lettem.
Húsvét délben egy csokor gyöngyvirág - amit nagyon szeretek, mert gyerekkori emlékek kötnek hozzá. Csak Isten tudhatta, mennyit jelentett aznap ez a néhény szál virág.
Vagy két héttel ezelőtt az a csokor pünkösdi rózsa, amit szintén régóta szerettem volna már, s egy este arra érkeztem, hogy ott állt a konyhaasztal közepén...
Egy nagy méretű világos táska a világ másik végéből. Magam se tudtam volna szebbet-jobbat venni.
Szülinapi színházjegyek a Nemzetibe a munkatársnőimtől. S amit ők se tudhattak, hogy grátiszba a darab szerzője, a drámaíró épp azt az előadást jött el megnézni, és épp előttünk ült a teremben.
Vagy egy nagyobb ajándék: vasaló és vasalóállvány a szüleimtől. Múlt hétfőn az ajtón belépve egy csodaszép fehér vasalóállvány és új vasaló látványa fogadott. Nem is értettem, hogy került oda. De anyu bizonyára látta, hogy ránk férne már egy új.

A hétvégére is jutott több meglepetés. Szombaton egyedül kellett otthonhagyjuk a kicsiket. Ráadásul az előző heti rohanások miatt főzni, bevásárolni se maradt idő. Péntek éjjel értünk haza, s szombat hajnalban már el kellett menjek az ifi után. Hát három szatyor pereccel,s némi pénzzel maradt otthon az aprónépség.Napközben azonban a Remiből valaki felfigyelt az én "magányos" gyermekeimre. Délben már meleg ebéddel látogatta meg őket. Ahogy vasárnap reggel is az ebédlőasztalon fogadott a megfőzött ebéd a gyerekeknek szóló levélkével. Évek óta nem ettem ilyen finom húslevest!
Vasárnap hajnalban egy csésze kávé formájában öltött testet a szeretet. Három óra alvás után kissé nehézkesen tápászkodtam fel, hogy elérjem az első hazainduló vonatot. Valaki, aki aznap éjjel szintén nem pihent sokkal többet, de simán alhatott volna még órákat az ébresztőig velem együtt kimászott az ágyból, s mire feleszméltem, egy csésze kávéval tért vissza a konyhából.

Szeretni és szeretve lenni. Áldás.