Az Alleban ebédeltünk a munkatársammal.Mielőtt hozzáláttunk, megáldotta az ételt. Azt is megköszönte, hogy "bőségesen van mit ennünk, és még kérnünk sem kell".
"Még kérnünk sem kell" - vágott mellbe a gondolat. Időnként én is elgondolkodom, amikor a családomnak főzök, mi is lenne velem, ha olyan körülmények közöt kellene gondoskodnom szeretteimről, mint a Móricz-novellák hősei. Amikor kemény fizikai munkát kellett végezni a "semmiből" varázsolt "étkek" erejével. Vagy úgy kellett összebogarászni azt a pár krajcárt, hogy valami is jussson az asztalra.
Hálás vagyok, hogy sosem kellett "kenyérkéregetővé lennem". Hogy nagyobb gond nélkül is gondoskodhatok a rámbízottakról. Hogy a hűtőajtót kinyitva még választani is lehet.Mert Isten kegyelméből a világnak ebben a jobb-létű szegletében élhetek.
És még kérnem se kellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése