Tegnap este megtudtam, hogy Illés és apa nagy elhatározásra jutott: ma kibicóznak a mamához Vekencére (25 km) ketten. Illés persze ott marad egy-két napra, apa pedig visszavonatozik.Szólt a terv.
Reggel az izgatott készülődést látva úgy éreztem, olyan rossz lenne ebből kimaradni. Nem szeretném, hogy nélkülem éljék át ezt a különleges utat. Hát gyorsan szabadságot kértem és kaptam. Így hármasban vágtunk neki a (nekünk) nagy útnak. Az út egyébként nemcsak nagy, de szerintem szép is. Különösen a Kisfalud-Dinnyés közötti szakasz, ami egy patak (vagy csatorna?) partján halad végig a természet kellős közepén. Sajnos nem elég hosszú, mert az őt követő részeken már nagyon tudja zavarni az embert a civilizáció. Akárcsak a Kéktúrák után, amikor az ember megérkezik az első lakott településre és az orrát csípi a máskor megszokott "levegő". Na de azért a tó mellett egyáltalán nem volt rossz kerekezni. Illés jól bírta. Két és fél óra alatt érkeztünk meg a mamához,s elhatároztuk, hogy hazafelé is két keréken jövünk. Ami egész jól is ment Agárdig, ahol Lala egyik pedálja végképp feladta a harcot. Így onnan ő egylábbal tekert még vagy 10 km hazaáig. Pontosabban a Vitál bicajboltig, ahonnan az utolsó szakaszt gyalogolta.
A nehézségek ellenére is felszabadító volt a természetben lenni,kócsagokat látni, rengeteget beszélgetni, jókat nevetni és életemben először 55 km-t tekerni egyetlen nap alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése