Isi az isiben

Múlt szerdán nyíltnap volt az isiben. Nincs is annál klasszabb, mint belesni abba a világba, ahol a gyereked nap, mint nap éldegél. Még csak pár hete, hogy az iskolapadot koptatják, de elképesztő mi mindent tanultak azóta csemetéink. Illés volt a hetes, s már azon is csodálkoztam, hogy hogyan is jelentenek. Túl az osztálylétszámon, a hiányzók számán, teljes dátum (évszám, hónap, nap, milyen nap) , s hányadik tanítási nap is ez az évben. Hamar kiderült, hogy valóban matektagozatra jár a gyerek. "Jellemezd a következő számot..." - s a megszólított már sorolta is " ahetespáratlanszámkisebbikszámszomszédjaahatnagyobbikszámszomszédjaanyolcegyjegyűa számegyenesenitttalálható". Úgy, hogy közben a szőnyegen bizonyította is, hogy páratlan a szám. Örülök annak, hogy valami hirtelen jött ötlettől vezérelve megpróbálkoztunk a felvételivel. Jó látni, hogy Illés élvezi az iskolát - különösen a matek órákat.

Tegnap hozta haza a negyedéves értékelést. Az egyetlen tárgy, amiből nem a legjobb minősítéseket kapta az ének. És nem is tagadta a fiú, hogy nem igazán kedveli az énekórákat. Most az "agyátállítás" projekt következik. Ugyanis a hangja tiszta, s a zenét kedveli, de valamiért azt vette s fejébe, hogy az éneket szeretni snassz dolog. Talán, mert fiú a gyerek?

Többé válunk

"Az élet és az idő kísérteties alakokként lebeg előttünk. Mindkettő hozzánk tartozik, ugyanakkor egyik sem a miénk. Egyesek rajtaütésszerűen szembesülnek ezzel... a legtöbben lassan haladunk végig az életen s egyfelől biztosak vagyunk benne, hogy soha nem ér véget, másrészt bizonyosak vagyunk affelől, hogy nemsokára kétségtelenül vége lesz." (Joan Chittister )

Hozzánk tartozik, de nem a miénk...

"Lelkünk nyugodt pillanataiban fontos szembenéznünk azzal, mit jelent megöregedni, idősebbnek lenni. Fontos, hogy a kor ne jelentsen akadályt az élethez való vonzódásunkban. Mert az élet nemcsak arról szól, hogy lélegzünk, hanem arról is, hogy többé válunk, mint amik most vagyunk, hogy mindazzá válunk, amik csak lehetünk. " (J.C.)

"Ahhoz, hogy azt az életet éljük, amely ránk vár, hajlandónak kell lennünk elengedni azt az életet, amelyet elterveztünk." ( E.M.Forster)

Könyves

Múlt pénteken végre ellátogattam a Harmat könyvesboltba, s könyvekre válthattam az elmúlt hónapok Familys cikkeit. Nincs is ennél szebb cserekereskedelem. Írok, majd olvasok. Olvasok, hogy írni tudjak.

Új szerzeményeim közül szeretnék ajánlani egy, s mást.

A Karácsonyi mesélő könyv az esti fektetések masszív része lett péntek óta nálunk. Tetszik, hogy a bibliai történetek mellett karácsonyi szokásokról szóló sztorik és különböző népek karácsonyi meséi, történetei is helyet kaptak a kötetben. Illéssel arra jutottunk, hogy minden este minden kategóriából egyet olvasunk fel. S persze minden este elmondjuk, hogy mi a különbség a történetek és a mesék között :)

Másik szerzeményünk a Kaká-sztori. Nem mondanám, hogy híres könyv. De esetünkben - focirajongó gyermek szüleiként - hasznos olvasmány. Maga a sztori nem csak sztori, illetve nem csak a focista sztorija. Szegény szerző összehordott mindent, hogy meglegyen a minimális terjedelem. Viszont Kaká példája, hite, céltudatossága egy Isi-korú fiú számára olyan erős, hogy megéri érte végigküzdeni a brazil labdarúgás történetét, vagy a brazil valóság egy-két elhanyagolható epizódját. S végülis ezeken keresztül is tanul az ember fia (lánya).

A fél könyvet egy huzamban felolvastatta velem a fiam.

Ajánlom még - a női olvasóknak, s az elszánt férfiaknak :) - a Parázsló ősz című regényt is, mely a házasság négy évszaka koncepció -meglepő módon! - "őszi" kötete. Olvasmányos, kikapcsoló és még mondanivalója is van. Igaz, a fordulatok eléggé kiszámíthatóak, s valószínűleg irodalmi Nobel-díjra se fogják jelölni a szerzőt. Látszik viszont, hogy a történetek hátterében ott van Chapman doktor nem gyenge lelkigondozói tapasztalata. S számomra sokat jelent, hogy olyan helyzeteken is elgondolkodtat, melyek bármikor meges(het)nek akármelyik házaspárral.

Utoljára hagytam "A tiszteletes - Ferenczi Andrea beszélget Szenczy Sándorral interjúkötetet". Amikor megláttak a "harmatos" fiúk, azzal viccelődtek pénteken : "Az összes honort "Tiszteletesben" kéred?" Tévedtek, mert csak egy tucatot vettem. :)

De erről még később írok majd...

Hálás vagyok...

Hálás vagyok

162. azért, hogy a gyülekezetem megélhetett 80 évet.

163. Hálás vagyok az alapítókért, akik minden nehézség ellenére és nehézségen át képesek voltak egy kifuserált omnibusszal beevangélizálni a fél Dunántúlt.

164. Hálás vagyok a kreativitás ajándékáért, s hoyg elődeinknek is hány és hányféle ötlet adatott a jó hír megosztására.

165. Hálás vagyok azokért, akik vagyonukat arra szánták, hoyg Isten népének háza legyen Székesfehérváron.

166. Hálás vagyok az elődök bátorságáért, akik veszélyes időkben, nem kis kockázatot vállalva falakat döntöttek az éj leple alatt, hogy elférjen a gyülekezet.

167. Hálás vagyok azokért, akik feljelentések között, politikai hatalmak előtt is megvallották hitüket, s képviselték az Élő Istent.

168. Hálás vagyok a lányért, aki azon a helyen élt, ahol ma épp mi. S amikor hite miatt megverték és kizárták az otthonából azért imádkozott, hogy valaha egyszer ezen a helyen Istent dicsérjék majd. Tette mindezt úgy, hoyg nem tudta, prófétai imát mond, azt hitte, talán ha szülei egyszer megtérnének... de Isten már akkor is tudta, hogy néhány évtized, és ugyanitt százak fogják dicsőíteni Őt.

169. Hálás vagyok, hogy a Szentlékek munkája nem kerülte el gyülekezetünket.

170. ... hogy voltak elődök, akik nem kis árat fizettek ezért - de kitartottak ... halálukig.

171. Hálás vagyok, hogy évtizedeken át mindig voltak közbenjárók.

172. Hálás vagyok az imaházépítőkért...

173. ... hogy Isten egy kommunista diktatúra vezetését is képes volt arra indítani, hogy megfelelő háza épüljön az ő népének.

174. Hálás vagyok a mai nemzedékért.

175. ... az idősekért, akik imáikkal hordoznak, életükkel bátorítanak bennünket.

176. Hálás vagyok a vezetőkért, akik rohanó életük, ezer felelőségük és elfoglaltságuk ellenére odaadják idejük és erejük Isten országa és a gyülekezet építésére.

177. .. és feleségeikért, családtagjaikért, akik nélkülözik őket estéken át.

178. Hálás vagyok Ágiért és a konyháért,

179. ... a szeretetvendégségért és a finom sütikért.

180. Hálás vagyok Ibolyáért, hogy keze nyomán minden csillog.

181. ... Tibi bácsi példamutató munkájáért.

182. , s hogy egy csodás kis "erdőben" élhetünk.

183. Hálás vagyok a közösség erejéért.

184. ... hogy számíthatunk egymásra.

185. a hörcsög lakokért, amiket ajándékba kaptunk :)

186. Simeonért, a legfiatalbb életért.

187. Móniért, hogy van nekem - és sokaknak másoknak is :)

188. Az utcai találkozásokért.

189. A buszon egymás mellé sodródásokért.

190. A dugóban araszolásokért.

191. A csodaszép tablókért.

192. ... a fotósok, dekoratőrök idejéért és odaszánásáért.

193. A kisfilmekért.

"Ő nem olyan..."

Amibe újra és újra belefutok mostanában, az az igazság, az igazmondás kérdése.

A tévében két dolgot szerettem az M1-en az Angyali érintést és a Duna tévés filmeket. Az előbbiből a legutolsó epizód amit láttam valami olyanról szólt, hogy minden, ami hamissság, minden ami féligazság, minden ami becsapás... ahhoz az Istennek nincs köze, mert "Ő nem olyan...".

" Ő nem olyan..." -visszhangzik bennem a gondolat azóta is.

Ő maga az Igazság.

Vasárnap reggel a gyülis imaórán botlottam újra a témába : "éppen ezért szakítsatok a hazugsággal, és mindenki mondjon igazat felebarátjának.." (Ef.4:25.) Hazugság, csúsztatás, elhallgatás, féligazság... Vajon melyik zónába visz? Kinek ad teret az életünkben?

Talán gyors megoldás, de kicsit később a 4:27,-ben Pál azt tanácsolja: "helyet se adjatok az ördögnek" Mert ő nem gentleman, s nem fogja karbatett kézzel szemlélni az adódó helyet. Minden hazugságainkkal feljogosított helyre belép és lépésről lépésre átveszi a hatalmat életünk "szürke" zónái felett.

S ami még szomorúbb: Isten ott már nem uralkodik, nem válallhat közösséget azzal. Ő nem olyan.

"Ő nem olyan..." Ez néha bátorít is. A sötétségben. Bizonytalan helyzetekben. Vádlás és kárhoztatás közt. Tudhatod: "Ő nem olyan..." Ő nem utalgat, nem célozgat, nem játszmázik veled. "Ő nem olyan..." Ha közlendője van, Ő szólni fog. Van szava hozzád.

Ő a "világosság, és benne nincs semmi sötétség".

"Boldog szülinapot, gyülekezetem!"

A fenti mondat volt az egyik kedvencem a tegnapi napból. Mert tegnap a gyülekezetem ünnepelte nyolcvanadik születésnapját.

Ahhoz hogy már nyolcvan éves, egész fiatalos és lendületes!

Még jóhogy, hisz neki nem hetven vagy nyolcvan esztendő adatott, mint a legtöbb halandónak, neki az Isten olyan örökséget adott, amin "még a pokol kapui se fognak...". Ezt meghiúsítani csak mi, a tagok tudnánk- de hitünk szerint senkinek se ez a célja. Sokkal inkább, hogy gyülekezetünk legyen száz, majd százötven.... és akárhány éves, amíg szülőatyja a Szentlélek Úristen egy másik dimenzióba nem emeli. Addig is bízunk benne, hogy Atyja jelenlétének hordozója, s sok-sok újszülött lélek bölcsője és lelki otthona lesz még a "falak nélküli" "Istenfalú" gyülekezet.

"Falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne. Én magam oltalmazom minden felől, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen. " - Zak.2:8-9.

Ámen.

Azért ez mennyivel istenibb perspektíva, mint egy négy-ötszázfős imaház!

Őrség

Az Őrségben jártunk az őszi szünetben. Olyan régóta szerettünk volna már ellátogatni az országnak ebbe a különleges zugába, most végre sikerült. Egy valahavolt malomban béreltünk egy családi apartmant, s az első nap jóformán ki se tettük a lábunkat a "malomból". Örültünk, hogy együtt vagyunk. (legalábbis mi szülők - és az aprónépség) Ennek a pár napnak a legnagyobb áldása talán nem is annyira a különleges környezet, sokkal inkább a közösen tölött idők, a társasozások, filmezések, országvárosozások voltak.

Persze nem hagyhatjuk szó nélkül az Őrséget se. Ezeket a különleges, évezredes falvacskákat. Messze a világtól, messze a civilizáció "csodáitól", messze a mindennapok nyüzsgésétől.

Megcsodáltuk az ezer színben pompázó hatalmas erdőket. Besétáltunk az aranysárga levélesőbe. Megnéztük a népi építészet különleges kincseit. Végigjártuk a szereket. szedtünk szelídgesztenyét. Ettünk dödöllét és vargányát. Túráztunk két rövidet. Apa-Sára egyik este még Szlovéniába is átsétált.

Számomra a csoda azonban a "fény temploma" marad. Velemérben egy Árpád-kori templom.

Péntek reggel kisütött a nap, s mi épp a veleméri templomban jártunk. Csodakaticák százai lepték a falát - így már kívülről is örömet szerzett a fiúknak. Belül aztán megtudtuk, hogy az 1270-es években épült kis templomot a "fény templomának" nevezik. Csak kelet és dél felé vannak ablakai. Az ablakokat azonban úgy építették meg, hogy mindig máshová essen a fény. S a fény a falon lévő (1370-ben festett) freskók közül vízkeresztkor pl. a betlehemi csillagot.. világítja meg. A nyári napfordulókor a templom végén lévő körablakon érkezik, az üdvösségre váró lelkekre világít, majd körbevonul az egész templomon. Csupán egyetlen kis szöglet van a temlpmban, ahová soha , az év egyetlen pillanatában sem ér el a fény. Ebben a sarokban a pokol látható. Elképesztő volt az egész. És elképesztő, hogy valaki hétszáz évvel ezelőtt képes volt mindezt megalkotni, s évszázadokon át ott áll Istennek ez a parányi háza, s hirdeti az Ő hatalmas dicsőségét. A falu már kihalt mellőle. A török időkben megszűnt létezni. Aztán a templom is tönkrement. Nem volt tető, romosan álltak a falak. Belül fák nőttek. Így teltek évek, évtizedek. De - hála a reformációnak - a mészréteg a pusztulás közt is megőrizte a csodás freskókat. Rómer Flóris valahogy megtudta, hogy az Őrség zegzugos dombjai között fák közé rejtőzött az árpádkori csoda, hogy aztán újra megossza szépségét az őrségi vándorokkal. Azóta is ámulok a csodán. Hogy mi mindenre voltak képesek elődeink! Micsoda alkotás! Hétszáz évvel később is célba ér üzenete. Ma a fogyasztói társadalom eldobható világában oly ritkák ezek a távlatok. Ha már ide vetődtünk, milyne jó is lenne az Isten dicsőségére valami maradandót hagyni ebben a világban. Ha nem is örökké, s nem is hétszáz évre - legalább néhány nemzedéknek továbbadni amit megértettünk a Mindenhatóból...