Várakozás

Miféle új dolgokat rejt majd az új év? Lesz olyan, amire tán régóta várunk? Vagy olyan történések, miket nem is sejtünk?
Talán a legelső izgalmas várakozásunk Lala mongol útjával kapcsolatos. Most sok-sok párbeszéd erről folyik nálunk. Mi volt, amikor... Mi lesz, amikor... Milyen volt... Milyen is lesz majd...
Olyan, mintha mi is mennénk. Pedig nem. De lélekben mi is útra kelünk Ulánbátorba, és még messzebb.
Ma reggel küldte Noncsi ezt a csodaszép képet. Ilyen volt az ő karácsonyuk.

A viskó

Legfrissebb olvasmányélményem. Azért is, mert ritkán olvasok Lalával egyszerre egy könyvet, s azért is mert valóban különleges élmény volt. El kellett gondolkodnom pár dolgon, hogy miért is látom így vagy úgy a dolgokat. Át kellett gondolnom, hogy milyen is a kapcsolatom Istennel. Milyen lehet az én életem kertje? Milyenek a kapcsolataim? Milyennek látom Istent és miért is olyannak? Tudom-e, hogy milyen is valójában, s tudom-e hogy "ha számít bármi, akkor minden számít".

Kis karácsony, nagy karácsony

Lassan egy hete tart az ünnep és a pihenés. Valódi áldás.
Napokon át együtt, egymásra figyelve. Közös beszélgetések, pihenések, játékok, filmek. Találkozás a család többi tagjával. Évek óta nem volt ilyen karácsonyunk!
Papa, mama, unokatesók. Majd két nap Lala szüleivel, tesóival és gyerekeikkel. "Szűk" családunk: huszonegy fő.
Ma a barátainkhoz készültünk. Aztán az éjjel az Illés lebetegedett. Magas láza lett, és csak azt mondogatta: "rosszul vagyok". Így tovább "pihenünk".

Ünnep

Mivel ma különleges családi ünnepet tervezünk, amikor csak az Ünnepeltre és egymásra figyelünk, így ezúton kívánunk mindenkinek egy különlegesen áldott, békés, boldog ünnepet!

"Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik."
Zsolt.34:9.

Hat hét hat tánc

Két-három éve olvastam a premierről. Gondoltam, de jó is lenne egyszer látni, hallani. A baptista lelkészné és a meleg tánctanár barátságának történetét. S abban a meglepetésben volt részem, hogy ma este láthattam a Tháliában. A színházban azt szeretem, hogy ha jó, akkor nemcsak arra képes, hogy száz százalékig kikapcsoljon, s mindent, de mindent elfeledtessen az emberrel, de mindezt úgy tudja tenni, hogy közben új impulzusokat, új gondolatokat, új felismeréseket ad. Mintha a legjobb barátaiddal beszélgetnél az élet legkülönfélébb dolgairól. Hallgatod, nézed azt a másik embert, életet, sorsot ott a színpadon és közben azt mondod: aha... igeeen. Ma is annyi mindent adott. Egy-egy elejtett mondat, gesztus, játék. Ahogy két egészen más, egészen idegen emberről szép lassan lefoszlik az Arc, amit viselnek. Ahogy kibújnak páncéljaik mögül. Eleinte még bizonytalankodva, mindent túlreagálva, majd mernek a másik előtt maguk lenni, merik a másikat akként szeretni, aki...
A jó színház nem tesz se többet, se kevesebbet, mint tükröt tart a világ elé - máskor meg veszi annak egy parányi darabját, s a mikroszkóp alá helyezi, hogy ki mer, s szeretne látni, lásson... túl a sémákon, túl a felszínen, túl az Arcon, mit a másik ember felé mutat.

Ennyi

Hát elkezdődött a téli szünet.
Annyi minden sűrűsödött az elmúlt napokba. Húszezer cipősdoboz, ezer szemüveg, sok-sok telefon, levél, nyilatkozat és intézkedés. Sok különleges pillanat.
Szombaton Illéssel a hóesésben. Ezer kérdés és ezer válasz. Új élmények a metrón, a hóviharban. Kéz a kézben a csontig hatoló hideg szélben. Mintha Mongóliában lennénk... Aztán a kihalt autópályán hazafelé araszolva...
Reggel a hófödte fákat csodálni a meleg szobából. Délután élvezni a semmit tevés boldog pillanatait, mikor bebújsz az ágyba, és csak olvasol egy semmitérő semmiséget, csak mert most ezt is megteheted.
Hétfőn két fiammal menni. A várnegyeden át buszozni. Egy sose látott, hófödte, mesebeli várnegyeden át. Mintha egy képeslap kelne életre. Ezért a pár különleges pillanatért megérte elkésni, megérte negyven percet fagyoskodni a tizenhatos megállójában. Aztán a Duna Palotában Égből pottyant mesékbe pottyanni, és örülni olyan egyszerű dolgoknak, hogy vannak szeretteink.
Kedden kora reggel az ismerős rózsadombi lejtőkön araszolni fel. A mongol követségen kézbe venni Lala vízumát. Befejezni minden munkát. Karácsonyi éneklést szervezni. Találkozni a fiatalokkal, elindulni az idősekhez. Átadni szívünk szeretetét, és látni, hogy ilyen egyszerű dolgokkal mekkora örömöt lehet szerezni. Újra átélni az adás örömét. Hogy miközben adsz, mennyi, de mennyi mindent ad vissza az Isten. Látni testvéreket nyolcvanöt évesen túlcsorduló örömben. Hallani bizonyságuk, hogy mekkora boldogság az Élő Istennel járni, élni. S ezen nem változtat az se, ha a hited miatt kitagadnak, megvernek, évtizedekig nem beszélnek veled saját testvéreid és szüleid... mert megnyerted az Istent, kinek szelleme akkora örömöt ad, ami mindenen túlemel.Wow. Hová is lennénk Isten Lelke nélkül? Ki adna erőt, hogy félre tegyünk csalódást, sértést, kritikát, fájdalmat? És tanuljunk nézni Őrá. Csak Rá - és senki/semmi másra. És jönni jelenlétébe, és betöltekezni abból újra és újra, és ezzel a mennyei erővel menni tovább, élni tovább Érte. Mert kiért is, miért is lenne értelme élni, ha nem Érte, aki által és akire nézve... Fáradtan lehuppanni a nappali kanapéjára és élvezni a "most csak úgy itt vagyunk és dicsérjük Istent..." pillanatait. Aztán ma beszerezni minden szükségtelen "szükségeset", és elindulni az ünnep felé. Sétálni a Nagymező utcában. Kávézni a Tháliával szemben. Színházba feledkezni. Igazikat beszélgetni. Hazatérni és várni a karácsonyt...
Ennyi.

napi abszurd

reggel egy vidéki város közművelődési intézményében kezdtem, ahol sok-sok cipősdobozt gyűjtöttek az egész város mozgósításával. hetente több telefon jött-ment az iroda és közöttük, s nagyon várták a személyes találkozást. igazán kedvesen fogadtak, még a gyerekeimnek is küldtek egy kis figyelmességet. mert azt is tudták, hogy négy gyerekem van! hóesésben,lelassulva, fáradtan érkeztem, és csak vártam,vártam, hogy megérkezzen és elinduljon a teherautó. mindenfélékről beszélgettünk. a hölgy elszólta, hogy férje, az intézményvezető a nemzeti divatéssportáncszövetség elöke is. én pedig - mivel ilyetén állapotomban hamarabb beszélek, mint gondolkodom - azonnal rávágtam: "aha, ugye nemrég volt a tévében? emlékszem rá!" "igggen, a duna tévében sokszor volt már..." ekkor jöttem rá, hogy akire emlékszem, nem más, mint vámos miklós egyik novellahőse a legújabb kötetből. pár hete olvastam. a foglálkozás és a titulus stimmel, s ott valami tévében is volt a szereplő. agyam, ami mindent azonnal képekké redukál,automatikusan játszotta a jelenetet. a valóságban persze sose láttam az igazgatót.se élőben, se tévében. de eszembe ötlött: ki tudja, talán vámos épp róla mintázta a könyvbéli hőst.