Ennyi

Hát elkezdődött a téli szünet.
Annyi minden sűrűsödött az elmúlt napokba. Húszezer cipősdoboz, ezer szemüveg, sok-sok telefon, levél, nyilatkozat és intézkedés. Sok különleges pillanat.
Szombaton Illéssel a hóesésben. Ezer kérdés és ezer válasz. Új élmények a metrón, a hóviharban. Kéz a kézben a csontig hatoló hideg szélben. Mintha Mongóliában lennénk... Aztán a kihalt autópályán hazafelé araszolva...
Reggel a hófödte fákat csodálni a meleg szobából. Délután élvezni a semmit tevés boldog pillanatait, mikor bebújsz az ágyba, és csak olvasol egy semmitérő semmiséget, csak mert most ezt is megteheted.
Hétfőn két fiammal menni. A várnegyeden át buszozni. Egy sose látott, hófödte, mesebeli várnegyeden át. Mintha egy képeslap kelne életre. Ezért a pár különleges pillanatért megérte elkésni, megérte negyven percet fagyoskodni a tizenhatos megállójában. Aztán a Duna Palotában Égből pottyant mesékbe pottyanni, és örülni olyan egyszerű dolgoknak, hogy vannak szeretteink.
Kedden kora reggel az ismerős rózsadombi lejtőkön araszolni fel. A mongol követségen kézbe venni Lala vízumát. Befejezni minden munkát. Karácsonyi éneklést szervezni. Találkozni a fiatalokkal, elindulni az idősekhez. Átadni szívünk szeretetét, és látni, hogy ilyen egyszerű dolgokkal mekkora örömöt lehet szerezni. Újra átélni az adás örömét. Hogy miközben adsz, mennyi, de mennyi mindent ad vissza az Isten. Látni testvéreket nyolcvanöt évesen túlcsorduló örömben. Hallani bizonyságuk, hogy mekkora boldogság az Élő Istennel járni, élni. S ezen nem változtat az se, ha a hited miatt kitagadnak, megvernek, évtizedekig nem beszélnek veled saját testvéreid és szüleid... mert megnyerted az Istent, kinek szelleme akkora örömöt ad, ami mindenen túlemel.Wow. Hová is lennénk Isten Lelke nélkül? Ki adna erőt, hogy félre tegyünk csalódást, sértést, kritikát, fájdalmat? És tanuljunk nézni Őrá. Csak Rá - és senki/semmi másra. És jönni jelenlétébe, és betöltekezni abból újra és újra, és ezzel a mennyei erővel menni tovább, élni tovább Érte. Mert kiért is, miért is lenne értelme élni, ha nem Érte, aki által és akire nézve... Fáradtan lehuppanni a nappali kanapéjára és élvezni a "most csak úgy itt vagyunk és dicsérjük Istent..." pillanatait. Aztán ma beszerezni minden szükségtelen "szükségeset", és elindulni az ünnep felé. Sétálni a Nagymező utcában. Kávézni a Tháliával szemben. Színházba feledkezni. Igazikat beszélgetni. Hazatérni és várni a karácsonyt...
Ennyi.