Macbeth attól, aki ismer engem

Időtlen idők óta nem jártunk színházban. Nem csak mert nincs rá időnk, de a jegypénztárak közelébe se túl gyakran vetődünk mostanság. Időnként hiányzik,s néha gondoltam rá, hogy dejóislenne...
A hétvégén "Az igazság szabaddá tesz" női alkalmunk volt Velencén. Napok óta készülődtünk, imádkoztunk. Azt hiszem minden szolgáló elmúlt hetét kitöltötte a várakozás izgalma és feszültsége. Péntek délelőtt épp az "Identitás" témakör igazságait nézegettem, imádkoztam, mikor is felhívott egy ismerős, hogy lenne-e kedvünk vasárnap este színházba menni. Négy jegyük van, de lebetegedtek.
Csak ámultam és bámultam, hogy Isten mennyire szeret. Épp itt a kis konyhámban azt az igazságot próbálom megérteni mit is jelent, hogy "Isten ismer engem", mikor is közbeszól és azt üzeni: "Igen, ismerlek! Most ebben a pillanatban is tudom, hogy ki is vagy, mi is az, amivel örömöt szerezhetek neked. Nem felejtettelek el! Tudd meg: mem csak a többi nőre, Rád is gondolok!" A legjobbkor érkezett.
Az este aztán megnéztük a Macbethet. (Közben az is kiderült, hogy Lala meg kifejezetten a Macbethet szerette volna látni az idei repertoárból.) Mindkettőnknek nagyon tetszett. A rendezés, a díszletek, a színpadtechnika, a táncok, a zenék. A színészek játéka is sokkal jobb volt, mint áltlában. Lady Bachbethet Tóth Auguszta alakította, aki annak a sárréti gimnáziumnak volt híressé vált tanítványa, ahol évekig magyartanárkodtam. Mindig is szerettem volna látni egyszer a színpadon. Nekem az ő alakítása tetszett a legjobban.

Ez minden

Ebben a pillanatban...

... már csak egy szempillantás választja el a világosságot a sötétségtől. Illés a szomszéd asztalon egy másik gépen játszik, miközben a nagyteremből a "Hatalmas vagy" sorai szűrődnek a konyhába. A lépcsőházban Bius és Sára súrol. Igen, több év, s tán évtized lerakódott piszkát sikálják ki a betonlépcsők apró kis mélyedéseiből. Embertpróbáló feladat, mert több órai küzdelemmel lehet csak 5-6 lépcsőt "kifehéríteni". De ők kitartóan hódítják vissza a szürkeségtől az imaház kitudjahány lépcsőjét. Mindeközben Bálint a Zeneiskolában Zsuzsa néni szolfézsóráján ül és abban reménykedik, hogy győzködése sikerrel járt, s mikor kilép a kapun, ott várja majd anya és Illés. De most családnia kell, mert anya egész nap írt és olvasott és olyan fáradt, hogy most saját kapujáig (persze csak képletesen, hisz ilyne nincs neki) se tudna kivánszorogni. Közben a dicsőtés zaját a fürdőszobai vízcsobogás zaja váltja fel. Vizet cserélni jöttek a leányok. Közben apa egy házicsoporton valahol a közbenjárásról beszél, míg Bori a gitáróráról tart hazafelé a Kával. Ebben a pillanetban.

Nem a te dolgod...

VV

A való világban, mármint a miénkben, mert a tévésről - szerencsére - fogalmam sincs. Szóval a mi kis való világunkban is történnek a dolgok.
Ebben a bejegyzésben épp két v-s eseményt örökítenék meg, így lett hát a címe vv.
Bori általában késve indul a gimibe, de szerda reggel el se indult. Ugyanis üzenetet kapott, hogy betörtek a Vasváriba, s annyira feldúltak mindent, hogy egész napos helyszínelés várható. Szegény Vasvári eddig se volt anyagilag eleresztve, mondhatni az önkormányzat mostoha gyermeke, most azonban elvittek mindent, mi mozdítható. A sulis hétre félretett pénzt, a ballagási pénzeket, mindent. Jó volt látni pénteken, hogy a diákok összefogtak, s gyűjtést szerveztek. Sőt a Kodályosok is értük énekeltek a Pláza előtt. Bori is kinn járt délután egy tálca sütivel a DÖK-ösöknél.
Családunk férfitagjai viszont a Vidi-meccsen jártak péntek este. Kb. két éve ígérgetem az Illésnek, hogy egyszer kiviszem majd a Sóstói stadionba. Most jött el a napja, de sajnos nélkülem. Viszont nagyszerű volt, hogy családunk férfi tagjai három generációra terjedően együtt nézték meg, ahogy a Vidi legyőzte a Lokit. A fiúk nagyon várták már az estét. Egész délután szakadt az eső, így csak az imádság maradt, hogy szét ne ázzanak a meccs alatt. A fiúk mesélték, hogy épp a meccs előtt elállt az eső. Csak a hideg maradt. No meg a sok élmény. Egész este lelkesen mesélték a részleteket, s még aznap este felkerültek a falra a frissen szerzett poszterek is.
A két epizód viszont ott találkozik, hogy a Videoton vezetése az aznap esti bevétel tizedét a kirabolt Vasvárinak adományozta.

OKT: Zirc- Bakonynána

Az első bejárásunk, amit a fiúk nélkül tettünk meg.
A hétfői táv után nem igazán volt kedvük hozzá, hogy kedden is nekivágjunk a Bakonynak. Így kedden kora reggel Lalával kettesben indultunk Zircre. Itt hagytuk a kocsit és elindultunk Bakonynánára. Az első szakasz Nagyesztergárig meredek emelkedő az aszfaltút szélén. Egyetlen szépsége, ahoyg az ember vissznéz a völgyben fekvő városra. A falut elhagyva egy különleges hangulatú, ligetes, zsombékos szakasz következett. Olyan érzésem volt, mintha egy csehovi dráma valamely vidéki kertjében vagy Gogol tájain járnék. Megdöbbentően sokféle csupán a Bakony. Sose gondoltam volna, mielőtt belevágtunk a Kéktúrába - és még csak az első tájegységnél tartunk!
Látszott, hogy ünnepnap van, sokkal többen járták az erdőt, mint a korábbi hetekben. Az előbb említett szakasz után egy major romjai következtek. Már az 1300-as években állt itt egy majorság,a pannonhalmi apátság részeként. De ma már csak a romjait láttuk. A következő szaksz kifejezetten rosszul volt jelelve, de eleinte nem tévdtünk el. Fél egyre kellett Bakonynánára érnünk,akkor indult Zircre vissza a buszunk ( a következő du.5-kor). Kezdő térképészként úyg ítéltük, már több mint a fél távon túl vagyunk, hát felmásztunk egy magaslesbe egy előrehozott ebédre. Jókat beszélgettünk, ami ránk is fért, mert az előző hetekben nagyon kevés időnk maradt kettesben. Kettesben is nagyszerű kéktúrázni! Aztán nekivágtunk a következő szakasznak. Egy idő után Lala felvetette, szerinte itt már jártunk. Később kiderült, hogy a magasles előtti pár száz métert nem a hivatalos jelelésen tettük meg, hanem egy párhuzamos úton. Egy fordulónál viszont visszakanyarodtunk az erdőben haladó eredeti ösvényre, így elvesztegettünk vagy fél órát. A magaslesi sziesztázással együtt az már egy óra, hát össze kellett szednünk magunkat, hogy le nekéssük a buszt. Átkelés a Gaja egyik felső ágán, majd meredek bükkös sunyi kis emelkedőkkel. Fenyvesszélis séta. S egy hosszú, hosszú erdőszéli út, mire végre kiértünk a Bakonynána feletti aszfaltútra, amin már csak kb. másfél km-t kellett gyalogolnunk (lefelé) a faluig. Húsz perccel korábban is érkeztünk, hát letelepedtünk az Afrodité panzió előtt egy padra. Süttettük magunkat a napon, s üdvözöltük a helyi járókelőket. A busszal - Dudaron és Nagyasztergáron át - fél óra alatt a kocsihoz értünk, kettőre már otthon voltunk. Ezzel a távval megvan az első teljes túránk.

OKT: Bakonynána - Jásd - Tés

Ma autóval közelítettük meg a napi adag kezdetét. Bakonynánán hagytuk a kocsit, s elindultunk a Római fürdő felé. Látványos volt a különbség legutóbbi túrázásunkhoz képest, nemcsak amiatt, hoyg most nem kellett a sarat taposni, de húsz fokban, napfényben, madárdalban araszoltuk végig a mai 9 km-t. Este már szúnyogokkal is találkoztunk.
Római fürdőig elég nagy volt a "forgalom" - ami furcsa volt ahhoz képest, hogy korábban volt olyan is nem egyszer, hogy egész álló nap senkit se láttunk (igaz még mínuszok voltak akkortájt). Mindegy. Lementünk a Római fürdőhöz, ami egy csodás hely a Galyán. Majd vissza a kékre, felmásztunk és leereszkedtünk egy vadalmásnak nevezett helyig. Ahol almákat persze nem, viszont összefüggő hóvirágmezőket leltünk a Galya mellett. Napi harmadik patakátkelésünk után egy tisztáson legkedvesebb túrázós "barátaink" a körbálák tűntek fel. Hát meg is álltunk itt pihenni és kajálni.
Innen a terep nyugost és szép volt. Eddig elfelejtettem mondnai, hogy a kutya is velünk volt. A fiúk szabadon engedték, erre ő: illa berek, nádak erek... futott a kutya, futott az apa, futott a Bálint, de megint csak kegyelem, hogy egy szembejövő túrista-pár "befogta" a drágát. Többet ma el se engedtük.
Jásd. Most csak egy útba eső vizimalmot láttunk, nem kerestük meg azt a klasszat, ahol 4 éve voltunk. Bemásztunk viszont a falu közepébe, hisz a szokásos módon ott volt a kocsmában a pecsét. A "főtéren" egy padon pihiztünk. Aztán irány tovább: Tés.
A terep itt elég "meredek" volt és nem csak átvitt értelemben. Lassan vonszoltuk magunkat felfelé Tésig.
Itt várt Bori és Sári a Kával. Bori elvitte apát Bakonynánára a Fókuszért, miközben mi többiek a tési Erdei Büfé nevezetű vendéglátóipari egység kerti padján dőszöltünk egy-egy kóla és Balaton-szelet társaságában. Bűcsűzóul még elkértük a Kék pecsétet. Így ebből a bakonyi túrából már csak egyetlen szakasz maradt: Zirc és Bakonynána között.