Halesz

Illésünk úgy három hete tanult meg kétkerekűzni. Azóta rendszeresen előhozakodik azzal, hogy a tavalyi bicaj-kiruccanásainkhoz hasonlóan tekerjünk ki családilag a Haleszba. Egyedül nem nagyon mertem vele nekivágni, hisz még csak kezdő kétkerekűs, s a Halesz se itt van a szomszédban. Ma este végre apa is, anya is itthon volt, hát útra keltünk hármacskán.
Illés valami eszeveszett sebességgel tekert árkon-bokron át. Csak egyszer esett, mert az egyik zebra előtt túl élesre sikeredett a kanyar. Ellenben folyamatosan próbálkozott a "farolással". A "farolás" nem más, mint a kontrafék használata, melynek eredményként "csíkot" is húz maga után az aszfaltra. Olyannyira bírta a tempót, hogy amikor apa a parkban futott, akkor is elment vele körözni a játszóterezés helyett. Valóságos kis jelenség volt Fehérvár utcáin. Mindenütt megmosolyogták, ahogy szédületes tempóban tovasuhant a házak között.

Csodás szombat

Szombaton a Csodák Palotájában jártunk a Millenárison. Sok izgalmas dolgot láttunk. Illésnek a kispolski tetszett a legjobban - mentünk is vele vagy négy alkalommal. Bálintot a bűvész és a bűvészbolt bűvölte el. Sárának a reflex-játék jött be. Bori pedig így látta. Anya szívesen betekintett volna a szomszédos Millenáris Fogadóban zajló könyvfesztiválra - ahol épp Izrael és Amos Oz volt a díszvendég. Hazafelé a kerékpárszállító vagonban utazó kisifisekben gyönyörködött és közben kicsit szomorkodott is, hogy ezentúl már nem gyönyörködhet bennük péntekenként.

Apa mindeközben Szigetszentmiklóson közgyűlt.

Tavasz a Vérmezőn

Isiségek

Bob ruhája

- Miért van az, hogy Bob, a mester minden filmben, mindig ugyanabban a munkásruhában van?
- Mert ő egy építőmester.
- De ha este van, akkor is a munkásruhája van rajta, meg ha a szülinapra megy, akkor is. Ez nem normális.
- Amikor apa a házat építette, apa is mindig munkásruhában járt.
- Mégse abban aludtál!

Még mindig a szeretetről

"Meg kellene kérdezzük Istent mindennap, hogy mit tehetünk érte, nemcsak azt, hogy Ö mit tehet értünk... A középpontunknak át kellene helyeződnie önmagunkaról másokra. El kell gondolkoznunk azon, hogy mit adhatunk, nemcsak azon, hogy mit kaphatunk..." - Joyce Meyer

"Nem vagyok felelős azokért, akik kizárnak vagy befogadnak engem. Önmagamért vagyok felelős, és azért, hogy én kit zárok ki.
Szeretetet adni az egyik legnehezebb dolog. De sokunk félreérti, hogy mi a szeretet. Azt gondoljuk, olyan valami, amit kaphatunk és birtokolhatunk, mint egy ajándékot vagy valamit, ami jár nekünk. De a szeretet valójában nem ilyen.
A szeretet olyasmi, amit csak adhatsz és nem birtokolhatsz. Egyikünk sem birtokolja a szeretetet - használjuk a szeretetet.

Mikor feltétel nélkül szeretünk, akkor sosem válunk bebörtönzött emberré. Szabadok maradunk. De mikor azt kívánjuk, hogy szeressenek minket, a rabszolgájává válunk, és könnyen bebörtönzött emberré válunk a felénk irányuló szeretet hiánya miatt." - Tommy Barnett

A szeretetről

"A szeretet nem vak - többet lát, nem kevesebbet."
Julius Gordon rabbi

Olvastam

"Csak egyszer megyek át ezen a világon. Ezért minden jót, amit megtehetek vagy minden kedvességet, amit bármelyik testvérem iránt mutathatok, azt hadd tegyem meg most. Ne engedd, hogy halogassam, vagy figyelmen kívül hagyjam, mert nem mehetek végig újra ezen az úton."

Bálint könyve

Bálintunk könyvet ír! Eredetileg naplóírásnak indult a dolog, de valahogy január ötödike táján a napi rutin-teendők forgatagában megfeneklett az elszánt vállalkozás.
Pár hete a fiú azonban újra tollat ragadott. Most könyvet ír. Meseregénye címe: Bálint csodaországban.
Ha ideje engedi, egy-két új fejezetet kanyarít a "könyvbe", s másnap kivételezett kegyként némely osztálytársának betekintést enged a sztori alakulásába. Egy barátjával már borítót is rajzoltatott a műhöz. S esténként apa honnan olvas fel mostanában? Bálint könyvéből!
Rém cuki és rém bálintos. A történet nem szűkölködik az ilyen tipikus fordulatokban, mint pl. "Bálint ekkor meglátott egy igen ritka gyíkot és utána szaladt. Amint a gyík eltűnt a sziklák között..."
Állítólag már tíz leendő vásárlója is van, akik szerintem nem túl szerény árért készek megvásárolni a kész művet.
Most a szerző valami akciókon törti a fejét. Hogy előfizetői számát gyarapítsa, grátisz néhány verset is szándékszik adni a lelkesebbeknek. S fontolgat egy sorsolást is, melyen néhány elszánt érdeklődő jelentős kedvezményt nyerhet a műhöz.
Hogy írói vénát kapott-e - még nem tudom, de üzleti érzék bizonyára adatott a fiúnk.

P-esti séta

Csütörtök délután igazi tavaszi hangulatban rohantam át a Madách térre, hogy átvegyem a másnap esti előadásra szóló jegyeket a színházban. A Deák téri metróaluljáróból a körútra lépve váratlan tört rám valami régfeledett hangulata a hajdani mindennapoknak. Hirtelen ahogy ebben a friss tavaszban az ismerős házak mellett elsiettem azt éreztem, hogy nemsokára hazaérek. Belépek a házba, felszaladok a lépcsőkön, kinyitom az ajtót, s a napsütötte utcai forgatag után körülölel a hűs előszoba sötétje, s az üres lakás csendje.
Így értem haza nap mint nap a munkából. Ezeken a lépcsőkön, járdákon szaladva. Ilyen tavasz volt akkor is, mikor ideköltöztünk. S milyen furcsa, hogy az emberi elme miket őriz, raktároz évtizedeken át. Hangulatokat,pillanatokat. Nem tudtam, hogy tudom még, milyen volt, mikor csak ketten voltunk.

Péntek este Lalával és a lányokkal jöttünk a színházba. A főpolgármester ült épp előttünk, ami némely jelenetnek elég sajátos aktualitást kölcsönzött. A színház jó volt. Gothár Péter rendezése, nem épp klasszikus feldolgozás.
Ám a színháznál is emlékezetesebb marad az esti séta. A Rumbach Sebestyén és a Dob utcában, a Zsinagóga környékén, s azokon a helyeken, ahol valaha naponta jártunk-keltünk. Lala gondolt egyet, s bementünk a házba is. Ahol két-három villanykapcsoló kivételével semmi, de semmi nem változott. Húsz évvel ezelőtt is ilyen romos volt már szegény. S hogy nem jutott némely környező (azóta lebontott ) ház sorsára, azt csak a külső homlokzaton díszelgő műemlék-jellegről tanúskodó táblának köszönheti. Jó volt újra visszatérni. Mennyi valaha volt otthonunk, életünk, szomszédunk is van már csupán ez alatt a szűk két évtized alatt! S mit tartogat még az, ami előttünk van ebben a dimenzióban?

Az esti sétát a még beljebb belváros irányában folytattuk. Megnéztük a felújított Fő utcát. A Bazilika előtti teret, utcácskákat. Sajnos a Szabadság téren nemrég átadott új szökőkútnak már csak a nedves helyét láttuk. Későn érkeztünk a vízfüggöny megcsodálásához. Így valamikor a közeljövőben újra el kell látogassunk errefelé. Talán a fiúk se fognak bánkódni, ha őket is magunkkal hozzuk majd.

Cseresznyevirágzás

Valamelyik éjjel a híradó záró híreként beszámoltak arról, hogy Japánban megkezdődött a cseresznyevirágzás. A cseresznyevirágzás, ami ott egy nemzeti ünnep is egyben. Az emberek kivonulnak a parkokba "virágnézésre" és családtagjaikkal, barátaikkal közösen ünneplik meg a virágfelhőkben pompázó fákat, s persze a tavaszt. Már a hír is szívderítő volt. A sok-sok nyomasztó borzalom és politikai híradás után. A képek után a műsorvezető is mosolygós arccal kívánt jó éjszakát.
A héten az udvarunkon is virágozni kezdtek a fák. A kapu melletti dísz-szilvafa lassan egyetlen hatalmas virágernyő már. Reggel eszembe jutott a japánok ünnepe, s hogy nem is lehet rossz egy ilyen ünnep. Kimenni, tudatosan átélni, együtt örülni a tavasznak. Vagy milyen lenne pl. a hóesés ünnepe? Mert szerintem mindenkit megérintenek a teremtett világ apró csodái. Mégis csak ritkán jut időnk, hogy megálljunk, nyugodtan élvezzük, megcsodáljuk a világot, amely szavak nélkül is képes beszélni Isten dicsőségéről.

Cseresznyéskert

Csehov Cseresznyéskertje. Szeretem Csehovot. Nem tudom miért, de úgy esett, hogy szeretem. Láttam tőle a Platonovot, Ivanovot, A három nővért a Ványa bácsit. A cseresznyéskertet most először sikerült élőben Fehérváron. Ráadásul felülmúlta visszafogott várakozásaimat. Színház volt. Persze a színészek játéka kicsit más, mint anno a Katonában, de így is tetszett. Meglepett a díszlet is. Az ember már-már teljesen hozzászokik, hogy a mai pénzhiányos időkben ne várjon sokat - legjobb ha semmit se vár- a színháztól ilyen téren. Néhány jelzés értékű bútordarab, egy-két festett háttér osztannyi. Persze a Cseresznyéskert díszlete se egy szuper-dizájn, de valaki (esetünkben gondolom a rendező és a díszlettervező) azért átgondolt dolgokat, lehetőségeket, és sikerült a színpadra varázsolnia folyót, kertet - vizet és fákat. Aztán meglepett a Lopahint alakító Mihályfi Balázs játéka is. Valahogy ismerősnek tűnt. Később beugrott honnan: a Jóbanrosszban főgonosza. Az övé volt az egyik legjobb alakítás az este. Szóval jó volt. Eltekintve egy-két színésztől és attól, hogy nagyobb erőfeszítés úgy a darabba feledkezned, ha a mögötted ülőnek érzékelhetően halvány sejtése sincs róla, miről is van szó.
S hogy miért szeretem Csehovot és a drámaiatlan drámát? Talán mert az ő "drámai" konfliktusai bármely ember konfliktusai. A mindennapok drámái. Azok az észrevétlen helyzetek, melyekben dönteni kellene, változtatni kellene, de amit képtelenek vagyunk meglátni vagy ha tudjuk is, látjuk is, a szokás hatalma, s hamis hiteink meggátolnak abban, hogy a szükséges lépést megtegyük.

Nadapon

Délután Nadapon jártunk a fiúkkal és papával-mamával. Évekkel ezelőtt hetente kilátogattunk a szintezési ősjegyhez - mostanában nem sűrűn járunk arra.
Bálint mindenre emlékezett. A Velencéről Nadapra vezető ösvényre. Az erdei úra. A sziklákra, miket anno ki tudja hányszor másztak meg apával. A cápás játékra. Na és persze gyíkokat is talált! Egy csomó apró gyíkot. Aztán Velencén maradt a mamáéknál. Mi pedig bevégeztük, ami a húsvéti sütés-főzésből még hátra volt.

Papírsárkányok

Afgán film. Nemcsak a papírsárkányokról és nem csak Afganisztánról.

Nekünk tetszett.