"Ha vizen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izrael szentje, a te szabadítód!" Ézs. 43:2-3.
Időnként az ember abba a tévhitbe ringatja magát, hogy ha Istennel jár, akkor az útját nem keresztezik majd folyók, rá nem tűzhet a perzselő nap, mesziről kerüli őt minden szenvedés. Vagy ha folyók felé is tévedne, hát azok majd szétnyilnak, amint lába vizüket érinti - hogy ő száraz lábbal, problémamentesen kelhessen át a túlsó partra. Aztán itt van ez a nagyon klassz ígéret Istentől, hogy Ő velünk van, volt, lesz - és megszabadít. Csakhogy az ígéretben burkoltan ott van a pillanat, amikor az ember a folyó közepén nyakig a vízben felteszi a kérdést: elsodor vagy nem sodor. És ez az a perc, amikor igazán emlékeznie kell az ígéretre. Mert a sodrás közepén állva egy idő után talán már egyszerűbb lenne elengedni magam és sodortatni azzal a folyóval, had vigyen. De Isten embereként holmi folyók nem vihetnek kényük-kedvük szerint ide-oda, mert utunknak meghatározott célja van, mert a folyók csak átmenetileg keresztezik, nehezítik ezt az utat - s Isten látja, tudja, meddig bírjuk még a sodrás közepén. Izrael Szentje a kellő pillanatban szabadításunkra siet, célba segít. Megígérte.
2 megjegyzés:
...és a siralom völgye források völgyévé válik általunk...vagy hogy is van ez? :)
Ha kell, szabadít, ha kell, erősíti a lábat, hogy a sodró árban el tudj kapni még valakit. Na, megihletett ez a kép!
hát ez az isteni dimenzió... hogy először azt érzed, nem éled túl... később meg visszanézve rádöbbensz, talán nemcsak miattad volt?
róma 8:28. :)
Megjegyzés küldése