Pages

2010. december 1., szerda

Oltott Illés és az első decemberi havas nap

"Anya, mondd azt hogy az Oltott Illés és anya" - kérte Isi, mikor hazatérve felcsengettünk a kaputelefonon. Ugyanis ma kapta meg a hatéves kötelező védőoltást.
Estefelé aztán dühösen kiáltozott: "Nem értem, miért kell beoltani a gyerekeket! Nem akarok több védőoltást! Nem szeretem az oltásokat!" Mert megfájdult a karja. Pedig nagyon ügyes volt. Nem sírt, nem tiltakozott, bátran válaszolt a doktor bácsi kérdéseire.
Az oltásnak az volt az előnye, hogy megintcsak délben jöhetett haza az oviból. Reggel hóesésben mentünk, délben esőben jöttünk haza. Az orvos felé már inkább valamiféle jég esett. Szóval sokminden belefért a mai napba.
A havazás miatt az angolok gépét is törölték reggel. Végül mégis csak sikerült egy másik gépre jegyet kapniuk. Amit kinyomtatni már nem sikerült - csak a Remiben. Lalának viszont sikerült időben beevickélnie velük a reptérre, s ezóta már haza is értek talán.
Aztán ma kezdődött két jelentős dolog. Ma reggel "Vágtak" először a gyerekek. A rituális Vágás alatt nálunk persze nem valamiféle állatirtást, hanem az adventi ablak egy szabadonválasztott csomagocskájának levágását kell érteni. Ez is sikeresen megtörtént. Ma indult a Cipősdoboz Akció is, úgyhogy volt néhány telefonhívás és e-mail is a napban. Ja és iskolaérettségi szülői az oviban. Estére újra elromlott az autó, amit épp tegnap javított meg a szerelő. A legviccesebb, hogy pontosan ugyanazon a helyen, ahol tegnapelőtt is. Az estében az volt a klassz, hogy hétre Bálint is hazaért a szolfézsról, Sári is a barátnőzésből, így együtt vacsorázott az egész család.
Oltott Illés azóta aludni tért, a havazás is alábbhagyott, s lassan véget ér az első decemberi nap.
Csak ez a bejegyzés marad befejezetlen.

1 megjegyzés:

toma írta...

mivel be nem oltjátok, halljátok...
Már Gergő is unja... itt van kötelező Hepatitis is, most azt nyomatta. Most kapta a harmadikat.