Bori 20

A nagylányunk húsz éves lett. Tegnap ünnepeltük. Egy szépséges tavaszi délután, egy szépséges bakonyi helyen. Kimondhatatlan áldás, hogy Isten ránk bízta őt egy időre. És nekünk négy ilyen áldásunk is van! Szinte tegnap volt, amikor megérkezett - most húsz éves. 

Időnként elnézem őket Sárával: két gyönyörű hölgy. Közben látom azt a két szöszi kislányt is, aki naphosszat játszott a nappali sarkába épített házikóban. Hihetetlen gyorsan felnőnek a gyerekek. Használjunk ki minden időt, amit velük tölthetünk! Tegyünk meg mindent a mában értük, hisz ők a mi legfontosabb küldetésünk ebben a földi életben!

Látogatóban

Nyíregyházán jártam egy hete. A baptista gyülekezet női csendesnapján beszéltem a szeretetről. Különös érzés volt huszonegy év után újra visszatérni egy gyülekezetbe, ahová négy évig jártam. Olyan ritkán jutunk el az országnak abba a részébe (Nyíregyen is vagy kétszer ha voltam az elmúlt két évtizedben), hogy attól tartottam, majd nem találok az imaházhoz. Valóban változott is a környék, az utca, még az imaház külseje is megújult. A kisteremben aztán ráismertem a régi ifik színhelyére. Annakidején még Pintér Béláékkal jártunk itt egy ifibe. Ma már kevés ismerős arccal találkoztam. Akiket ismertem, azok pontosan egy generációnyit öregedtek, s néhány kivételtől eltekintve eltelt egy idő, mire felismertem a régi arcokat. Érdekes volt visszatérni életem egy korábbi színhelyére - kár, hogy városnézésre már nem maradt idő.
Jártunk viszont Lala ikertesójáéknál Újfehértón, ami szintén ritkán adatik meg. Ha nem is hosszan, de jó volt, hogy újra találkozott a család.

Egész-ség

"Ép testben, ép lélek." - mondják. Én azt hiszem, hogy ez fordítva legalább ennyire igaz. Ha a lélek egészséges, teljes, ép, akkor nincs az a testi korlát, ami megakadályozhat abban, hogy ÉLJ - így nagy betűkkel.

Tegnap megadatott, hogy láthattam életem eddigi legnagyobb csodáját. Mert elsőre talán paradoxnak tűnik, hogy Nick Vujicic, a kezek és lábak nélküli ember lenne az, akiben a legnagyobb csodát láttam eddig, de azt hiszem így van. Még sose láttam a természetfelettit ilyen erőteljesen egy szituációban, mint  az ő életében. Első látásra megrázó és érthetetlen, milyen nehézségek között jött be ebbe az életbe. Megrázó az az őszinteség is, ahogy saját múltbeli harcairól, a magányról, az öngyilkossági kísérletről, a lelki fájdalmakról beszél. De elementáris erővel hat az emberre az, ahogy kirobban az Élet ebből a harmincegy éves fiatalemberből. Megtestesült bizonyítéka annak, hogy mire képes az Isten. Adott egy ember, nem kis deficitekkel, aki nemcsak hogy a háta mögött hagyja a múltját, s kihoz az életéből, a lehetőségeiből minden elképzelhetőt - akarom mondani elképzelhetetlent. (megtanul járni, úszni, szörfözni, családot alapít, ÉL ) De ő az, aki hitet és reményt ad ezreknek, és az Életet, az istenit. Mert ha kezek és lábak nélkül is lehet boldog, és teljes az ember, akkor  milyen más akadály képes ettől megfosztani? Bármiben vagyunk, bárhonnan jövünk is, Istennel lehetséges, hogy a jelenünket és jövőnket ne a múltunk határozza meg!

"Ha lenne egy kívánsága, amit teljesít az Isten, mi lenne az?" - tették fel neki csütörtökön a kérdést, a bizonyossággal, hogy perszehogykezeketéslábakat szeretne. De ő másként felelt: "Azt kérném, hogy minden ember szíve meggyógyuljon." 

A legszebb kérés, amit valah hallottam.

Meggyógyult szívek - ez a kegyelem. S hogy Jézus a kereszten ezt elintézte nekünk. "Sebei árán gyógyultunk meg."- múlt időben. 

Jó látni és tapasztalni, hogy a keresztnek ez a dimenziója működik - működhet. Csak el kell dönteni: élet vagy halál, remény vagy kétségbeesés, jövő vagy múlt. 

Ezt a -sokszor nehéz és fájdalmas- döntést viszont senki más nem hozhatja meg helyettünk.

Hálás vagyok...

568. Hálás vagyok, hogy megélhettem 44 évet. A 44-ről nem jut semmi eszembe. A 32 józsefattilás, a 33 balassis meg krisztusi, a 40 ákosos, de a 44? Az enyém mindenképpen rendkívüli. Betegen fekszem a nappaliban, de annyi köszöntést kaptam, hogy egész délelőtt a köszöntéseket, igéket olvasgattam. Majd pizsiben ültem az asztalhoz. Szerintem az a 44. különleges lesz. Hálás vagyok érte.

569. Hálás vagyok Laláért. Ezt korábban már biztosan sokszor leírtam, de ha így van! Ráadásul épp most érkeztem el életemnek ahhoz a pontjához, amikor elmondhatom, hogy már többet éltem vele, mint nélküle!!! Jól választott az Isten, amikor egymásnak gondolt bennünket! Nem tudom, ki lett volna belőlem nélküle. Tegnap éjjel az a példa jutott az eszembe, amit Szenczy Kati szokott a nőin említeni, hogy ha felírjuk életünk sok-sok "nulláját", kudarcát, aztán odaírjuk elé Jézust, az Egyetlent, akkor hatalmas érték jön ki saját lehetetlen kis próbálkozásainkból. Hát így vagyok én a Lalával! Sokféle hiányom teszi késszé, egésszé. Vele, mellette tudok csak az lenni, aki vagyok, s leszek.

570. Hálás vagyok a Bálint fiamért. Ma ezt írta nekem: " Boldog szülinapot én egyetlen anyukám!!!"  Gondolhatjátok... nem kaphattam volna tőle szebb ajándékot!

571. És a Sáráért is hálás vagyok. Mert úgy szeret, ahogy vagyok - ilyen tökéletlen anyának.

572. Hálás vagyok az anyuért, aki életet adott nekem, felnevelt, ápolt, tanított és gondomat viselte. Hálás vagyok, hogy van anyukám, s itt lakik a közelünkben.

573. Hálás vagyok, hogy egy évvel ezelőtt végigjárhattuk a Caminót!

574. Hálás vagyok a szombati érdi női napért, a találkozásokért, Isten munkájáért, amit ott végez.

575.Hálás vagyok a vasárnapi napért. (:) ) Konkrétabban: 4 bemerítkező, 6-7 megtérő, 4 új bemerítkező, 1 klassz alkalom...

576. Hálás vagyok az új gépemért.

577. .....és azért, hogy húsvét előtt ajándékba kitakarították nekem az összes ablakot a lakásban!

A címtelen bejegyzés, aminek az lett a címe, hogy címtelen

Akkor egy ostoba megállapítással indítanék: ritkán írok mostanában.

Ez ugye, elég nyilvánvaló. 

Nem mintha nem szeretnék írni, csak idő híján maradt a blogolásról történő lemondás. 

Aztán szombaton az érdi nőnapon többen megköszönték a blogot - s persze újra itt vagyok.

Jelenleg épp az ágyat nyomom egy kiadós megfázással, s Lalát várom, aki az elöljárókkal megbeszél. Sára nemrég érkezett a Szabadság Krisztusban-ról, a fiúk már alszanak, Bori pedig - Warsóban. Ma reggel még nem sejtette, olyannyira nem, hogy felhívott, ebédelnénk-e együtt... aztán a barátai elrabolták két napra. Nagyon klassz kis szülinapi meglepetés.

Valahogy visszarázódni az írásba...

Nem biztos, hogy zökkenőmentesen sikerül. 

Sok dolog kavarog bennem. Sokféle téma. Sokféle gondolat, amiből számtalan bejegyzés születhetne akár. Csak épp egybe képtelenség belegyömöszölnöm magam. 

Több nagyszerű lehetőséget is kaptam az elmúlt időszakban, s a közeljövőben a tanításra. Ez egyben felelősség is, ahogy azt Jakab is említi, komoly felelősség. Igyekszem hozzátenni a magam részét, de a kegyelem nélkül sose sikerülne. Soha. Többféle témába beleástam magam. Az egyik terület az érzelmek. Egyszercsak jött egy gondolat, hogy X helyen (azaz Tahiban) majd az érzelmekről kellene beszéljek. Aztán a Bori kezében volt egy egyetemi jegyzet, ami pontosan erről (is) szólt. A gyüliben meg kölcsön kértem egy Sz. K. tanítói könyvet, hogy belenézzek, mikor is azt mondja T.P:: "Várj egy percet, kiszaladok a kocsiba, van nálem épp egy ilyen témájú könyv. A tiéd. Ajándék." Ez is kegyelem - hogy a házból se kellett kitennem a lábam, s a kezembe adtak két könyvet is, épp a húsvét előtti napokon, amikor szabadságon voltam. 

Sokféle okom van a hálára. Azt hiszem, legközelebb ezzel a bejegyzéssel folytatom.