Ahardday

Sokminden belefér egyetlen napba. Tegnap Lala egy Dunántúli Egyházkerültei konferencián volt, míg mi a maradék, itthon vehettünk részt egy tiniifi konfi szervezésében. Kora reggel még nem tudtuk, hogy is alakulnak majd a dolgok. S napközben is voltak pillanatok - pl. amikor a 120 résztvevő kilenc csoportban kavargott az imaház kitudjahány termében, s elméletileg nekem kellett volna tudnom, hogy kinek hol is kell épp lennie, s honnan hová megy majd tovább... szóval valaki ebben a válságos pillanatban azzal bátorított, hogy micsoda kegyelem, Isten legalább tudja, hogy ki honnan és hová megy, s hogy is történik meg majd, hogy végül mindenki mindenütt járt... s valóban. Vannak percek - pl. a válság 10 percei - amikkel a legjobb ha azt teszi az ember, hogy átadja Istennek. Ez volt az egyik jelentős élményem a tegnapi napban. Na és a BaptiBurger Team. Néhány felnőtt ugyanis csodás hamburgerekkel örvendeztette meg a tiniket. Már a délelőtti előadás alatt is csak szálltak, szálltak felfelé a finom illatok... Aztán ott volt még a zenész csapat, az akadályverseny-szervező csapat, a láthatatlan színházos csapat. S akik itt maradtak feltakarítani. S akik bevásároltak. Aki a tortáért szaladt. A technikaisok. a bemutatkozó játék. Az igehirdetés. Mindenkinek hálás köszönet a tegnapért!!! S persze a jelenetek. Hihetetlen dolgokra képesek a fiatalok. Egyetlen mondatból mennyiféle ötlet, hány féle megvalósítás. Mennyire áldottak!! Nagyon örültem annak, hogy este azt láttam, az emberek telefonszámokat, címeket cserélnek. Mert ez volt a titkos vágyam, hogy barátságok szövődjenek, megismerjék egymást olyanok, akik reggel még csak messziről figyelgették a másikat. Szóval bármennyire el is fáradt az ember a végére, megérte, sőt köszönet Istennek azért, hogy közelről láthattam munkáját. Aztán találkoztunk még régi barátokkal. Lala, Sára és Pisti Alba Comp kosármeccsre is elugrott héttől -igaz már csak a második félidőre értek oda. Aztán mi lassan pihenni tértünk. Pisti még elnézett valamarre a fiatalokkal, de arra már nem emlékszem, mikor ért haza.

Változni

Hiszem, hogy Istennek minden gyermekével az a célja, hogy folyamatosan növekedjünk. S ez azt is jelenti, hogy folyamatosan változzunk. Változzunk egy pozitív irányba. Az Ő képére és hasonlatosságára?
Pár hete hallottam egy gondolatot, ami azóta sokszor eszembe jut. A gyerekek esetében természetesnek vesszük azt, hogy változniuk, növekedniük, jellemben erősödniük kell. Nevelésükkel tulajdonképp ez a célunk, hogy jellemüket formáljuk. De vajon hányszor gondolkoduk azon, hogy a miénk változik-e, s hogyan változik. Mert a felnőtté válással egyáltalán nem kellene véget érjen jellemünk formálódása, változásunk.
De mi az, ami változásra késztet egy felnőtt embert, aki mögött már ott vannak évtizedek? Hisz megvannak a maga elképzelései, értékrendjei, szokásai, stílusa... S mivel felnőtt, jó esetben senki se kényszeríti őt arra, hogy változzon. Mindenki hiszi, hogy nagyjából a tőle telhető legjobbat adja. S ott van még a kényelem, a szokás hatalma. Megvannak már a magunk pályái és játszmái, hogy mit és hogyan reagálunk le, oldunk meg, fel. Változni gyakran csak akkor változunk, ha valami (vagy Valaki) változásra kényszerít. Ha radikális változás áll be életkörülményeinkben, feladatainkban, kapcsolatainkban... az kizökkent a megszokottból.
Az újra nem mindig vannak kész válaszaink. Ilyenkor keresni kell a szavakat. Keresni kell az utat. Ilyenkor tudjuk, hogy rá vagyunk utalva a kegyelemre, s talán a kegyelem is ilyenkor kap igazán teret bennünk? Ahol véget érnek a megszokott megoldások? Ott tud Isten formálni, változtatni rajtunk?
Van néhány új kihívás az életemben. Tudom, hogy Isten nem ok nélkül adta őket. Szeretném, ha át tudna formálni ott, ahol formálnia kell.

A válságos tízpercekről

Minden életkornak, minden életszakasznak, igen, minden napnak vannak válságos tízpercei, mikor mindaz, amit addig tűrhetően elviseltél: munkád, környezeted, hiányérzeteid, vágyaid, természeted - egyszerre, átmenet nélkül elviselhetetlennek tetszik. Ez a válság erős, mint egy robbanás. Munkád fölé hajolsz, s egyszerre érzed az eddig elvégzett feladat tökéletlenségét, a reád várakozó feladatok méreteinek és igényeinek tűrhetetlen reményteleségét. Életed fölé hajolsz, s mint a vízbe fúló, látod mindazt, összesűrítve, egyetlen pillanat örvényében, amihez gyáva, lusta, hazug vagy önző voltál, s ami most áradással és fulladással fenyeget.
Ez a válság, ezek a tízpercek, ezek az élet- és munkaveszélyes pillanatok a múló idővel mind hevesebben térnek vissza. Megesik, hogy naponta. Ilyenkor tudjad, a válságok időhöz kötöttek; figyeld szíved és órád mutatóját. Mint akit roham kínoz, s tudja: a rohamoknak ütemük és kimért idejük van. Hagyj föl rövid időre munkáddal, lazíts napjaid rendjén, iparkodj hanyag és alázatos lenni. A tízperc elmúlik. A munka és az élet, amíg közük van egymáshoz, megmaradnak.
Márai Sándor: Füves-könyv

Betegség

Most a fiúk betegedtek meg. Illés vasárnap éjjel lett rosszul. S már nem is emlékszem, hogy hajnali három és hat között hányszor is húztam tiszta ágyneműt. Sára aznap ment először suliba. Délelőtt viszont Lala azzal hívott, hogy Bálint is újra rosszul lett a suliban, s haza kellett hozni. Így most a két fiú beteg. Délután a g-talk jóvoltából azt is megtudtam, hogy Sárának viszont este pályaválasztási szülőije is van. Hmmm. Ez se egyszerű kérdés. S persze történt még egy s más. Éjjel viszont nyugodtan aludtak a fiúk. Lalának ma Pestre kellett mennie, így itthonról intéztem a dolgaimat. Délelőtt átsétáltunk a fiúkkal az orvoshoz. Jó sokan voltak. Aztán nagybevásár. Mosás. Vasalás. Kistakarítás. Betegápolás. Levelek. Telefonok. Kapunyitások. Este próba. Illés megint rosszabbul van. Kérlek imádkozatok érte, hogy legyőzze a szervezete a betegséget, s hogy ne kelljen kórházba vinni. Köszönjük.

Kisifinek - szeretettel

Ha úgy gondolod, boldogtalan vagy-
nézd meg őket:








Ha azt hiszed, kicsi a fizetésed,
mit gondolsz róla?







Ha úgy érzed, kevés a barátod...










Ha úgy érzed, jobb ha feladod,
- gondolj erre az emberre...









Ha úgy véled, az életed csupa szenvedés,
mit gondolsz, szenvedsz annyit, mint ő?














Ha a társadalom igazságtalan veled-
mit mondhat ő?






Élvezd az életet, ahogyan az megadatott neked. Rengetgen vannak, akiknek sokkal rosszabb és nem tehetnek ellene semmit. Sok dolog van a világon, ami vonzza a tekintetedet, de kevés, ami a szivedre is hat... kövesd figyelemmel azokat.





Unod, hoyg szüleid álandóan kényeztetnek?
nekik egyáltalán nincsenek szüleik.





















Nézz körül és legyél hálás mindazért, amit ebben a mulandó világban kaphatsz.

Ha eljutott Igéd...

Sms-ben kaptam egy ígét a napokban. Jer. 15:16. "Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szivbeli örömet..."
Sose fogom megérteni Isten Igéjének titkát. Ami nem csak úgy száll, szól a levegőben. Amiben ott van a változás ereje. Ott van az áldás. Több, mint az emberi beszéd. Mert van mögötte valóság. Mögötte van A Valóság. Ezért van az, ha Isten kibocsátja szavát, s akad olyan is, aki bebocsátja azt a szívébe, akkor történik valami. Valami olyan, aminek a vége jó. A vége vidámság és öröm. Nem akármilyen. Szívbéli.
Jó volt ma is átélni. Isten elküldte az Ő szavát. S eljutott a fülemen, az agyamon túl egészen a szívemig. S az Igében az is különleges, hogy mindenkihez mást és mást szól. Nemcsak azt mondja el neked, amit a szóló szavai szólnak. Mikor rést üt szíved keménységén, egyetlen másodperc alatt tudod, amit tudnod kell. Érted, amit az elmúlt időszakban jó lett volna értened. Aztán csak folynak a könnyeid, s Isten Szava szabadít. Megszabadít. Felszabadít. S ha alá vetem akaratom, akkor többre is képes: cselekedni kezd. Általam.
Köszönöm Istenem, hogy ma délelőtt kétszer is átélhettem ezt a csodát.

Mivel töltjük?

Óriásplakát az út mellett. Barátok közt - már tíz éve. Ötvenvalahányezer perc...
Furcsa ezt így látni. De ha utánaszámol az ember, akkor bizonyára így is van. S ez akkor azt is jelenti, hogy a sorozatot rendszeresen néző, az elmúlt évben az életéből ennyi percet egy fiktív mesének szentelt. Elgondolkodtató. Az jutott eszembe, hogy Isten is számon tartja mivel töltöm, mivel töltöd az életed. Egyszer ott állunk előtte, s furcsa lesz szembesülni, hogy bár egy csomó dolgora azt mondjuk: "nem tudtam felhívni, nem tudtam segíteni neki, nem tudtam beszélgetni, játszani, sétálni vele... mert nem volt rá időm" - szóval a másik oldalon pedig csak ő tudja igazán tárgyilagosan mivel is telnek életünk napjai, napjaink órái. Hogy hány percet töltünk egy doboz előtt, amiből árad ránk egy igen csak kétséges értékrend, ahonnan mindent megtesznek azért, hogy lekössék figyelmünk - akár egy fiktív világgal -, hogy feledtessék az igazit. Az igazi világot. Az igazi szükségeinket. Az igazi küldetésünket.
Mivel töltjük az életünk?