2008. november 23., vasárnap
Ahardday
Sokminden belefér egyetlen napba. Tegnap Lala egy Dunántúli Egyházkerültei konferencián volt, míg mi a maradék, itthon vehettünk részt egy tiniifi konfi szervezésében. Kora reggel még nem tudtuk, hogy is alakulnak majd a dolgok. S napközben is voltak pillanatok - pl. amikor a 120 résztvevő kilenc csoportban kavargott az imaház kitudjahány termében, s elméletileg nekem kellett volna tudnom, hogy kinek hol is kell épp lennie, s honnan hová megy majd tovább... szóval valaki ebben a válságos pillanatban azzal bátorított, hogy micsoda kegyelem, Isten legalább tudja, hogy ki honnan és hová megy, s hogy is történik meg majd, hogy végül mindenki mindenütt járt... s valóban. Vannak percek - pl. a válság 10 percei - amikkel a legjobb ha azt teszi az ember, hogy átadja Istennek. Ez volt az egyik jelentős élményem a tegnapi napban. Na és a BaptiBurger Team. Néhány felnőtt ugyanis csodás hamburgerekkel örvendeztette meg a tiniket. Már a délelőtti előadás alatt is csak szálltak, szálltak felfelé a finom illatok... Aztán ott volt még a zenész csapat, az akadályverseny-szervező csapat, a láthatatlan színházos csapat. S akik itt maradtak feltakarítani. S akik bevásároltak. Aki a tortáért szaladt. A technikaisok. a bemutatkozó játék. Az igehirdetés. Mindenkinek hálás köszönet a tegnapért!!! S persze a jelenetek. Hihetetlen dolgokra képesek a fiatalok. Egyetlen mondatból mennyiféle ötlet, hány féle megvalósítás. Mennyire áldottak!! Nagyon örültem annak, hogy este azt láttam, az emberek telefonszámokat, címeket cserélnek. Mert ez volt a titkos vágyam, hogy barátságok szövődjenek, megismerjék egymást olyanok, akik reggel még csak messziről figyelgették a másikat. Szóval bármennyire el is fáradt az ember a végére, megérte, sőt köszönet Istennek azért, hogy közelről láthattam munkáját. Aztán találkoztunk még régi barátokkal. Lala, Sára és Pisti Alba Comp kosármeccsre is elugrott héttől -igaz már csak a második félidőre értek oda. Aztán mi lassan pihenni tértünk. Pisti még elnézett valamarre a fiatalokkal, de arra már nem emlékszem, mikor ért haza.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése