Változni

Hiszem, hogy Istennek minden gyermekével az a célja, hogy folyamatosan növekedjünk. S ez azt is jelenti, hogy folyamatosan változzunk. Változzunk egy pozitív irányba. Az Ő képére és hasonlatosságára?
Pár hete hallottam egy gondolatot, ami azóta sokszor eszembe jut. A gyerekek esetében természetesnek vesszük azt, hogy változniuk, növekedniük, jellemben erősödniük kell. Nevelésükkel tulajdonképp ez a célunk, hogy jellemüket formáljuk. De vajon hányszor gondolkoduk azon, hogy a miénk változik-e, s hogyan változik. Mert a felnőtté válással egyáltalán nem kellene véget érjen jellemünk formálódása, változásunk.
De mi az, ami változásra késztet egy felnőtt embert, aki mögött már ott vannak évtizedek? Hisz megvannak a maga elképzelései, értékrendjei, szokásai, stílusa... S mivel felnőtt, jó esetben senki se kényszeríti őt arra, hogy változzon. Mindenki hiszi, hogy nagyjából a tőle telhető legjobbat adja. S ott van még a kényelem, a szokás hatalma. Megvannak már a magunk pályái és játszmái, hogy mit és hogyan reagálunk le, oldunk meg, fel. Változni gyakran csak akkor változunk, ha valami (vagy Valaki) változásra kényszerít. Ha radikális változás áll be életkörülményeinkben, feladatainkban, kapcsolatainkban... az kizökkent a megszokottból.
Az újra nem mindig vannak kész válaszaink. Ilyenkor keresni kell a szavakat. Keresni kell az utat. Ilyenkor tudjuk, hogy rá vagyunk utalva a kegyelemre, s talán a kegyelem is ilyenkor kap igazán teret bennünk? Ahol véget érnek a megszokott megoldások? Ott tud Isten formálni, változtatni rajtunk?
Van néhány új kihívás az életemben. Tudom, hogy Isten nem ok nélkül adta őket. Szeretném, ha át tudna formálni ott, ahol formálnia kell.