Manógyár

Este lenéztem a Manógyárba. Eredetileg csak a fentről hozott "töltőanyagot" akartam leadni, de végül ott ragadtam. Így mostmár teljes a paletta. A cipősdobozos-meló minden ágazatából kivettem a részem. Előkészületek. Kampány. Kommunikáció. Csomagkészítés. Ügyelet a házikóban. Telefonok fogadása. Kérelmek. Rakodás. Szállítás. Osztás. S mostmár az átnézésben is. Azt kell mondjam, talán ez a leggyilkosabb ágazat. Eleinte lelkes vagy. Nézed a cuki kis dobozokat, s naivul azt hiszed, ebbe aztán tényleg felesleges belekukkantani. S láss csodát! Látsz. A legkülönfélébb dolgokat. Dobozok ki, cuccok be, dobozok újra be. Egy óra múltán legszívesebben mindről elhinnéd, hogy úgy lesz jó,ahogy van.

Lala délelőtt ügyelt a házikóban. Összehozta az élet egy-két alakkal. Valaki pl. a szórólapot úgy hozta vissza, hogy a szélére körbe odagépelte saját "építő" észrevételeit. Egyesek mi mindenre ráérnek! S mindenki ideges, és mindenkinek baja van. S valamiért az adománygyűjtő emberkék épp alkalmas egyednek tűnnek arra, hogy rájuk zúdítsák az egésznapos agyvérszegénységet. S ha jobban belegondolok, valóban, hisz a segítőnek, s főleg ha hívő is, mindig türelmesnek, kedvesnek kell lennie, így tökéletes egyed ahhoz, hogy a visszavágás veszélye nélkül őt válasszák céltáblául.

Parkolóőr és egyéb emberszabásúak...

Máv-sztrájk lévén ma reggel busszal készültem dolgozni menni. De már nem is emlékszem miért, elszöszöltem az időt és totál lekésésre álltam, így kocsi lett belőle. Zuhogó esőben, tömött utakon, de végül egész korán sikerült felérnem még az irodához. Fél óra alatt már meg is büntettek. Hát gondoltam, itt maradok egész napra. Lebékávéztam a rádióhoz. Dolgom végeztével benéztem két könyvesboltba, majd újra a Logodi. Na mire az autóhoz értem, épp dobozokat hoztak valahonnan, melyeket - hogy ne kelljen a hatodikra cipelni fel-le - bepakoltunk a kocsiba. Tehát három segélymunkás épp egy szállítmányt rakodott, miközben a parkolóőr a kocsi rendszámát fényképezgette köztünk. Jól van, gondoltam, persze hogy megbüntetett. Ám pár másodperc múlva két büntetést véltem azonosítani a szélvédőn. Nézem. Nézegetem. S látom ám, a két kis kék tasak úgy hataezernyi összeget rejteget. Azt hittem roszzul látok! Állok a munkahelyem előtt alig több mint három órát, s megvág hatezerre. Hihhetetlen. Rohanok utána. Ő meg beközli. Ha nem tetszik itt van a Moszkva sarkán az irodájuk, oda menjek reklamálni. Hát nekivágtam, hogy felkeressem őket. De akkorra már annyira elegem lett a pofátlanságából, hoyg lazán az arcunk előtt nyomja fel a második büntetést, hogy elkezdtem bőgni a nyílt utcán. Zaklatottságom tovább fokozta, hogy kiderült, a kis irodájuk hát nem épp a Moszkvánál, sokkal inkább a Batthyányin van. Ezt elfelejtette mondani. Mindegy. Mostmár nem adom fel! Berontottam, s hangot adtam felháborodásomnak, mekkora szemétség már, hogy míg mi küzdünk mások megsegítéséért kedves parkolóőr majdhogynem arrébb taszigál a kocsitól, hogy szebb fotót készíthessen a rendszámról etc.etc. Na a nő erre közölte, hogy az nekik totál mindegy, hogy valaki bevásárol-e vagy segélyszállítmányt pakol, ha lejárt az idő, akkor jogos a büntetés. De végül az egyiket csak elengedte :) Kifelé azért megkérdeztem, remélhetem-e, hogy visszaérve újabb tasak vár - mire ő: ha nem dobott be pénzt, miért ne. Na kész voltam. Nem tudom miért, de visszafelé is sikerült végigbőgnőm az utat. S úgy döntöttem, nem gyarapítom tovább a parkolótársaság vagyonát.
Közben egy ismerősömtől megtudtam, hogy a nyáron vele az is megtörtént, hogy egyszerre ötvennégyezer forintnyi parkolási büntetést kellett befizetnie. - na ehhezképest a kétzer/óra nem is rossz. - S azt is megtudtam, hogy ezek a parkolóőrök jutalékra vannak. Állítólag napi háromezeröt a bérük, de ha tizenötnél több büntit sikerül kiróniuk, akkor kapnak még ezeröt grátiszt. Hát ezért irogatják fel, kinek hány perckor jár le a jegye, mert ha pl. napi háromszor túllépem, már csak másik négy ilyen balek kell... De szép kis munka ez!

Defekt

Hát az úgy történt, hogy tegnapra ugye a vasutas sztárjk kiterjesztette védőszárnyait a Dunántúl felé is, ígyhát arra jutottam, bölcsebb lesz, ha megfinanszírozok egy napi parkolást, s kocsival indulok székes fő városunkba dolgozni. Bé is dobáltam minden kéznél lévő érmét az csodás kék ótómatába, de ez sajnos kevésnek ígérkezék. Ismervén parkolóőrök éberségét - s persze legális tartozkodási időmet észrevétlen túllépvén bírságot szélvédőmen sejtvén - azt határozám, ma már nem mozdulék e kerületből a másikba, maradék egész nap Békofin. Mávos sztrájk lévén hónapok óta gondosan tervezgetett mái mávos pojektünk tegnap kútba dőlvén - gyors iramban új megoldást keresni próbálék ezer doboz logisztikázására és... Délután négy felé örömmel konstatálám, hogy ma talán korábban hazaérék kis családhoz. Lelkesen veszem le szélvédőmről kék tasakot, s indulék hazafelé. Ám az öröm korai valék, mert egy kanyarban egy kátyúban defektet szerzék. Szemben lévő benzinkútra variálék. S ott örömmel észlelém, Bazsiék épp itt lakék. Csakhogy Bazsi még munkahelyén tartózkodék, így további egy órát várakozék. Autóban irodát nyiték, s tovább dolgozék. Bazsival kerekeket kicserélék. S haza indulék. Bazsi lelkemre köté, hogy majd lassan haladék, mert e kerék, tartalék valék. Ótópályán külső sávban lassan haladék, ám ezzel életemet kockéra tevék. Agresszív kamionos gyorsítni segítni próbálék. Magam gyors döntést hozni kényszerülék, életem kockára tenni mely formában szeretnék: pótgumival száguldozva-é vagy 25 tonnás tehergépjárművel az árokba tolva-é. Eme sokkokat túlélvén hazaérkezék. Uram s gyermekem sétálni akarék, így a városba térénk. Donálcék fiánál megpihenénk, majd bévásárolénk. S bélvároson át három szatyrot hazacipelénk. Közben az városháza udvarán lévő Bétlehemet megtekinténk. Illés csodálkozék, mily csodás kis mókusok ülének kisjézus kerítésén. Másodszor is haztérénk, s gyermekink ágyba tevénk. Kora reggel felkelénk. S mivel mávosok munkájukat ugyan beszünteték, de mi ezt nem tevénk, így Balázzsal székes fővárosunkba jókora reggel feljövénk.

Sztrájk

Felbolydul a világ. Mindenki próbál saját érdekének érvényt szerezni. Nem számít kinek mibe kerül ez. Ez nem a másikról, magunkról szól.
Elcsigázott tömegek állnak, s várnak legalább egy információra. Senkit se érdekel, mi lesz azokkal, akik a határon kívül vagy belül rekednek. Egyetlen ablak felé kígyózó tömeg. S kik azért lennének, hogy szolgáljanak feléjük, tudatosan "lassítanak". A géphez se jön, csak egyetlen létra. Érezze a tömeg, hogy kié a hatalom! Szánalmas, hogy a mosdóban se működnek a szárítók.
A Malév törölte tegnap a gépünket. Egy barátunk azt ajánlotta,induljunk el vonattal. Ha szerencsénk lesz, Békéscsabáig el is jutunk. A vasutas sztárjk kb. ott ér majd utól. S ha felgyaloglunk a fővárosba, na addigra sztrájkba lép a BKV. S ha a metróban ragadnánk, sok jót ne reméljünk, mert a tűzoltók is sztrájkba lépnek...
Pár napja olvastam David Wilkerson hetvenes években íródott próféciáit. Megdöbbentő látni életre kelni. Az se szívderító, mit a sztrájkokról ír: "Az elhúzódó sztrájkok megbéníthatják az ipart, és csak még tovább fokozhatják a gazdaságban uralkodó zűrzavart."

Enikő

Nevelőnő a szovátai gyerekotthonban. Túlcsordul belőle a szeretet, az alázat. Huszonegy éves, s nyolc lányról visel gondot. "Gyere be, nézd meg a házunkat!" S körbevezet az otthonos lakáson. Barátságos szobák. Mindenütt rend, tisztaság. Most érnek haza lányai. Szaladnak hozzá és ölelik. Egyikük tizennyolc éves. Tisztelettel szólítja.
"Tavaly a szomszéd lakásban éltünk, akkor tizenhét lányom volt."
Nézem ezt a kedves, törékeny lányt. Érettségi után költözött a gyerekotthonba. Azóta neveli sokadik gyermekét. Könnybelábadt szemmel mesél a másfélévesről, aki nemrég másik otthonba költözött.

Nem tekinteni zsákmánynak azt, mi nekünk adatott. Letenni az életünket. Amik lehetnénk. S szolgálni másokat. Azzal a kevéssel, amink van. Megüresíteni magunkat, s befogadni másokat.
Valaki megtette kétezer éve. S azóta megteszik sokan mások is...

Kívánság

Péntek este a szovátai gyerekotthon egyik lakásában, a nappali padlóján ültünk a gyerekekkel. Szüleiktől távol, nyolcan, tizen, tizenöten élnek egy-egy nevelővel. Személyes kincseik beleférnek egy-egy kis dobozba.

"Ha egy jó tündér teljesítené a kívánságotokat, mit kérnétek tőle?" - kérdezi a riporter.
"Jóságot" - mondja Levente. Kiről pár napja azt írta nevelője: szorgalmas, jó gyermek.
A riporter döbbenten hallgat, majd újra felteszi a kérdést:
"Te mit kérnél a tündértől?"
"Örömőt" - válaszolja egy csöppnyi lány.
"Én is örömöt" - szól a mellette ülő.

Jóságot kérnének. És örömöt. Nem tárgyakat. Nem egész családot. Apró gyerekek. S közelebb állnak az igazsághoz, mint sokan a nagyok.

Néztem magam elé, s azon gondolkodtam, itthon hány kisgyereket kellene végigkérdezni ahhoz, hogy valakitől hasonló választ kapj.

Mit hoz a mai nap?

Még nem tudom.
Mennnyire ingatag is ez a világ.
Pár napja ha a kezedben volt egy repülőjegy, tudtad, másnap felkelsz... odamész... beszállsz... repülsz. Elég egy döntés, s ma nem tudni, van-e utazás a kiállított jegy mögött.
Elvileg ma kelnének útra a csomagok s egy munkatársam Erdélybe.
Ma érkezne egy kisfiú onnan, aki bizonyára nem sokat aludt az izgalomtól, mert életében nem volt még ekkora kalandja, mint amiben ma lehet része...ha.
Így nem tudom, ki, hová, s hogyan jut vagy nem jut el majd a mai nap. Még jó, hogy van, aki már tudja... ez legalább megnyugtató.
Este beszéltem a mamával. Egy rossz lépés, egy beszorult cipőfűző... s már törött vállal feküdt a földön. Nyolcvan évesen egy ilyen mozdulat igencsak átírja az ember mindennapjait.
De bárhogy is legyen.

Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela.68.Zsolt.20.

Napról. Napra. Akár annakidején a manna. Nem lehetett előre betartalékolni. A gondviselést csak frissen lehet igénybe venni. De aki kéri, az kapja... napról napra.