Good-bye-ron

Nyolc hónapja ismertem meg Byront. A szabadságról visszatérve egy fekete szőrpamacs fogadott az irodában. Akkortájt még Timi, a "nevelőanyukája" egy szatyorban, a hóna alatt utaztatta reggelenként a dolgozóba. Azóta rengeteg minden történt Byronnal, akinek kalandos életét nyomon is követhetitek a http://kutyakuldetessel.blog.hu/ weboldalon. Byron vakvezető lesz, s mivel a Timi szeretett volna tenni valamit egy látássérült emberért, hát befogadta Byront, a leendő "szemet" 10 hónapra, mielőtt a kiképzőhöz kerülne.

Az apró szőrcsomóból elég gyorsan lett kiskutya, akivel végigcsináltunk egy teljes cipősdobozos szezont. Járt velünk a gyűjtőpontokon, a raktárakban, az osztásoknál. Még riport is készült róla a Kossuth Rádió Ózon című másorában. Az e heti Blikk Nőkben szintén róla szól egy írás. Byron villámgyorsan felcseperedett. Eredetileg május közepén kellett volna búcsút intenie a Timiéknek, de a héten hirtelen adódott egy épp neki való feladat. Valahol Salgótarjában él egy fiú, aki nemsokára véglegesen elveszíti a látását. Nem egyszerű napokat él. Szülei és a vakvezető kutyákat képező alapítvány úgy gondolták, Byron szeretete sokat jelenten neki ezekben a nehéz napokban. Így ma délben Byron elkezdi szolgálatát. Mi pedig búcsút intünk neki: " Viszlát Byron, légy áldás!" Köszönjük, hogy nyolc hónapra megismerhettünk.

Esti séta

Ahogy telnek a napok, egyre jobban érezzük az idő szorítását. Készülni, edzeni, alapozni kellene... de mikor?

Jobb híján továbbra is maradnak az esték, az éjszakák.

Miután a gyerekek elaludtak, a sötétség leszállt a városra s az utcák is kiürültek mi szépen megpakoljuk hátizsákjainkat, és útra kelünk kifelé a városból.

Hol erre, hol arra.

Adott az Öreg-hegy. De nem ritkán a kinti Tescot is megcélozzuk. Persze olyankor kifelé üres hátizsákokkal, hazafelé pedig a bevásárlással jövünk. A héten a teszkós távot már sikerült 40 percre lenyomni (persze csak az egyik irányba). S mivel a magunkkal hozott étkezési utalványok nem voltak teszkó-kompatibilisek, így azt is kitapasztaltuk, milyen a zsebeinkből összekapart aprókat kiszámolgatva megvenni a legszükségesebbeket. Az éjszakai órák ilyen bevásárláshoz nem is olyan rosszak, mert akkor pakolják ki a szoros lejáratú leárazott cuccokat - így megdöbbentő mennyi mindent tudtunk hazahozni pl. nyolcszáz forintból :)

Tegnapra Kisfalud jutott. A ház elől indul a 22-es busz, kifelé azzal tettük meg a távot. Ez a járat a Köfém felé is tett egy kitérőt, mert épp akkor volt a műszak-váltás. Érdekes érzés volt belecsöppenni egy másik, eddig láthatatlan világba. Látni a fáradt embereket, amint kis hátizsákjaikkal befelé araszolnak a gyárkapun. Lassan kezdődik a műszak... és milyen hosszú. Gimis koromban az őszi szezonban a békéscsabai konzervgyárban nyomtunk le egy-egy éjszakai műszakot az osztállyal. Végtelen hosszú egy éjszaka a szalag mellett befőttesüveg-tetőket kopogtatva... Hálás vagyok, hogy nem kell három műszakban dolgoznom. Ehhez képest nekünk csak haza kellett vonszolni magunkat Kisfalud túlfeléről. Tegnap éjjel kicsit megéreztem azt is, milyen lesz ha az ember kimerült és fáradt, s már csak a lábai viszik.

Hálás vagyok...

A hálaadás nyomában öröm terem. Így sokszorozódik az áldás az életünkben. Isten áldása örömöt fakaszt, s amikor hálát adunk, újra átéljük az örömöt.

365. Hálás vagyok a virágokért. A kuka mellett virító ibolya szépségéért.

366. ... az ibolya illatáért. Hogy egy törékeny, parányi teremtménye a Mindenhatónak órákon át képes illatozni.

367. Hálás vagyok a gyümölcsfa illatáért, ami a tegnap esti sétánk közben örvendeztetett meg a VOK előtt.

368. ... a tiszta ablakokért.

369. ... az új hét áldásáért

370. ... a különleges hétfőért az irodában

371. ... az új cd-ért

372... hogy a KÁ átment a műszakin.

373. Hálás vagyok, hogy tegnap hallhattam egy távol élő barátom hangját.

374. ... hogy komoly céljai vannak

375. ... hogy amikor vele nevetek, olyan mintha ma is diák lennnék :)

376. Hálás vagyok a ma délutáni Sárás vásárlásért.

377. ... s hogy Isivel és Sárával a Belvárosban elnyalhattuk az idei szezon első gömb fagyiját.

378. a http://merenyizoltan.hu/index.php/rss/videok oldalért, mert a Zolinak köszönhetően amióta nincs tv-nk sose maradtunk még néznivaló híján, ha épp ehhez volt kedvünk .

Napi C.S.Lewis

- Néhány gondolat a nyomorúság bajnokairól -

"A nyomorúság bajnokai újra és újra kiölik másokból azt a boldogságot, amit ők önmaguktól eltaszítanak."

"A szeretetlenek, az önmaguk börtönéba zárkózottak követelése, hogy zsarolhassák a világmindenséget, hogy addig senki ne ízlelhesse meg a boldogságot, amíg ők bele nem egyeznek a boldogságba, persze saját feltételeket szabva ; hogy övék lehessen a végső hatalom ; hogy a pokol megvétózhassa a mennyet."

" A szánalom cselekedete örökké élni fog, de a szánalom szenvedélye nem.

A szánalom szenvedélye az a szánalom, amely szenvedést okoz, az a fájdalom, ami az embereket rábírja, hogy beleegyezzenek amibe nem volna szabad ; hogy hízelegjenek, amikor az igazat kellene mondaniuk; az a szánalom, ami oly sok nőtől szüzességét, oly sok államférfitól pedig a becsületét csalta el - ez a szánalom meghal. ( megj. a mennyben) Ezt fegyverként használták a rossz emberek a jók ellen, s ezt a fegyvert meg kell semmisíteni. "

Ne temessük be a kútjainkat!

Kedden rendeztük meg a már hagyományos nőnapi vacsorát a gyülekezetben. A városban lévő női szállóról és anyaszállóról látjuk vendégül ilyenkor azokat a lányokat és asszonyokat - no meg csemetéiket - akik elhagyni kényszerültek családjukat, otthonukat. Már ha valaha is volt nekik ilyen...

Idén kicsit késtünk a nőnappal. Kati, aki évről-évre a szervezés oroszlánrészét vállalja, külföldön dolgozik, s mivel nekem sincs mostanában túl sok szabad estém, vártam, hogy valaki más felveti-e a nőnapot. A márciusi női alkalmon Izsák élete alapján a kutakról beszélgettünk. Atyáinktól örökölt kutak, saját magunk által kiásott, feltárt források, régi kutak kitisztogatása... Jó közösség kerekedett. A végén vetette fel valaki, hogy "van nekünk az a nőnapi vacsoránk, azzal most mi lesz idén? - mert ha már van ez a jó kis kutunk, melyne keresztül bemutathatjuk Isten szeretetét néhány asszonynak, nem kéne most betömni!". Percek alatt összeállt a terv. Már csak a megvalósítás maradt hátra - amire most kedden került sor. A szállón örömmel fogadtak, már azt hitték, idén elmarad az ünnepi vacsora. Pedig idén a foltvarrók is készítettek ajándékot. Kézzel varrott zsebkendőtartókkal gondoltak a vendégekre.

Kutak. Meglévők és még csak reményteliek. Nem mindig egyszerű "életben tartani" őket. Időnként kényelmesebb ott hagyni, elapadni, mint húzni, húzni... Jó, hogy vagyunk egymásnak, s tudjuk egymást figyelmeztetni, ha a kényelem betemetni készül forrásainkat. Mert mennyivel egyszerűbb egy kutat húzni, mint újat ásni a sivatagban...

Az úti fogkefe, a lóbalzsam és a kétségek

Három hét múlva indulunk...

Most még annyira hihetetlen, hisz olyan régóta tervezgetünk, számolgatunk, hogy valahogy az egész egy távoli utópiának tűnik. Pedig három hét múlva kedden délután már a párizsi járaton ülünk a Lalával!

Három hét múlva indulunk... Addig rengeteg feladat, szervezés, beszerzés vár még ránk. Az elmúlt hetekben ezekkel teljesen leálltunk, így tegnap tudatosítanunk kellett, az utolsó napok (húsvét!) kapkodásait elkerülendő neki kell látnunk a hiányzó dolgok beszerzéséhez. Este vettünk is rögtön két túrazoknit, két praktikus úti fogkefét és egy doboz lóbalzsamot - ami sokak szerint nagyon hasznos egy megfáradt zarándoknak.

Három hét múlva indulunk... A felkészüléssel elég rosszul állunk. Gyakorlatilag addig már csak egyetlen szabad napunk lesz - a nagyszombat. Így elég esélytelen, hogy komolyabb terhelésnek, túrának tegyük ki magunkat. Az ifis hétvégén adódott egy közepes erősségű 12 km-es túra a Cseszneki várhoz, melynek megtétele után sikerült jól leplezett pánikhangulatba kerülnöm. A körülmények ismeretében ugyanis most teherrel, botokkal... vágtam neki a távnak, aminek a vége felé már alig vonszoltam magam. Mi lesz velem a Pireneusokban?!? "Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe..."

Kétségtelenül komoly kétségekkel küszködöm. Jövőbeni teljesítményemet eddig erőteljesen arra a kijelentésre építettem, mely szerint "minden a fejben dől el" - mondja majd minden zarándok. Na mármost fejben én már eldöntöttem, hogy megcsinálom az egészet. Pénteken viszont szembesülnöm kellett azzal a nem elhanyagolható ténnyel is, hogy a fej mellett azért a lábizmok is szükségeltetnek ahhoz, hogy 800 (mit 800! 12!) km-t lesétáljon az ember. Szóval szép, szép, hogy egyre könnyebben teszünk meg távokat a városban éjszakánként, de mi lesz a hegyeken-völgyeken...

Három hét múlva indulunk... Lélekben is készülődöm. Az éjjel a neten akadtam egy zarándok soraira, aki őszintén írt a holtpontokról, amikor az ember komolyan mérlegelni kezdi: "mit keresek én itt? miért nem a nappalimban ülők? mi visz rá, hogy rójam a km-t km után?...." Talán nekem öt nap se kell majd ahhoz, hogy feltegyem a kérdés. Így igyekszem már most megfogalmazni a választ, miért is... - már ami tudható belőle, mert hiszem, hogy az igazi okot csak utólag fogom majd meglátni, megérteni.

Vinye, 2012. 03.15-17.