Jobb híján továbbra is maradnak az esték, az éjszakák.
Miután a gyerekek elaludtak, a sötétség leszállt a városra s az utcák is kiürültek mi szépen megpakoljuk hátizsákjainkat, és útra kelünk kifelé a városból.
Hol erre, hol arra.
Adott az Öreg-hegy. De nem ritkán a kinti Tescot is megcélozzuk. Persze olyankor kifelé üres hátizsákokkal, hazafelé pedig a bevásárlással jövünk. A héten a teszkós távot már sikerült 40 percre lenyomni (persze csak az egyik irányba). S mivel a magunkkal hozott étkezési utalványok nem voltak teszkó-kompatibilisek, így azt is kitapasztaltuk, milyen a zsebeinkből összekapart aprókat kiszámolgatva megvenni a legszükségesebbeket. Az éjszakai órák ilyen bevásárláshoz nem is olyan rosszak, mert akkor pakolják ki a szoros lejáratú leárazott cuccokat - így megdöbbentő mennyi mindent tudtunk hazahozni pl. nyolcszáz forintból :)
Tegnapra Kisfalud jutott. A ház elől indul a 22-es busz, kifelé azzal tettük meg a távot. Ez a járat a Köfém felé is tett egy kitérőt, mert épp akkor volt a műszak-váltás. Érdekes érzés volt belecsöppenni egy másik, eddig láthatatlan világba. Látni a fáradt embereket, amint kis hátizsákjaikkal befelé araszolnak a gyárkapun. Lassan kezdődik a műszak... és milyen hosszú. Gimis koromban az őszi szezonban a békéscsabai konzervgyárban nyomtunk le egy-egy éjszakai műszakot az osztállyal. Végtelen hosszú egy éjszaka a szalag mellett befőttesüveg-tetőket kopogtatva... Hálás vagyok, hogy nem kell három műszakban dolgoznom. Ehhez képest nekünk csak haza kellett vonszolni magunkat Kisfalud túlfeléről. Tegnap éjjel kicsit megéreztem azt is, milyen lesz ha az ember kimerült és fáradt, s már csak a lábai viszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése