Király kell!

Izrael történetét olvasom. Az éjjel arra jutottam, hogy ezen fórumon is leírok pár gondolatot, miközben a királyok életét tanumányozom.

Az egész valahol ott kezdődött, hogy a válaszott népnek egyszer csak "elege lett" abból, hogy ő kiválaszott, illetve persze nem a kiválasztásból csak épp azokból a feltűnő különbségekből, melyek ebből a kiválasztásból fakadtak. "Olyanok akarunk lenni, mint minden más nép." (1.Sám.8:20.) "királyunk bíráskodjon felettünk". Időnként egyszerűbb lenne "olyannak lenni, mint mindenki más". Úszni az árral. Elvegyülni a tömegben. A láthatóra nézi, a pillanatnak megfelelően dönteni. S érdekes, de Isten ezt is megengedi. ( más kérdés, hogy hosszútávon milyne gyümölcsei lesznek...)

Sámuel, az utolsó hiteles bíra. S egyszercsak abban a nem mindennapi helyzetben találja magát, hogy neki magának kell felszámolnia hivatalát, s legitimizálni az új rendszert. Először számára is érthetetlen. Királyt? De miután Istent is megkérdezi, megteszi, amit tennie kell.
"Nem téged vetettek meg, hanem engem vetettek meg" (8:7.) Ezt se egyszerű megtanulni. Letenni a saját érzéseket, büszekséget, méltóságot. S időnként hordozni a megvetést és gyalázatot azért, mert Istent képviseled. ( bár ez a jobbik eset, hisz sokszor a gyalázat épp saját bölcstelenségeink, hibáink, bűneink miatt ér utól) De visszatérve Sámuel helyzetéhez, a legtöbbünk élt már át hasonlót, amikor Istennek engedelmeskedve szólt vagy cselekedett, bizonyságot tett vagy elindult egy dologban, s aztán a várt örömmámor helyett egy hidegzuhanyt kapott. Ilyenkor kell igazán az erő és a kegyelem, hogy ne kezdj magyarázkodni, mentegetőzni, magadat sajnálni, másokat ítélni, csak tedd, amit tenned kell. S megtanuld szétválasztani saját tévedéseidet az emberek szívében lévő keménységtől.

Király kell. Hát legyen. S Isten adott a népnek királyt...

Janka

Hétfő délután végre személyesen is megcsodálhattuk nagy családunk legifjabb tagját, a négy hetes Janka babát. Az unokahugomékkla együtt már régóta vártuk érkezését, s talán épp azért, mert ha valakire többet kell várnod, azt másként fogadod, így az ő jövetele is Isten különleges ajándéka a számunkra. Jó volt érezni, látni benne Isten kegyelmét, s minden részletre kiterjedő gondviselését. Újra látni, hogy Ő, aki tartja az Univerzumot, nem feledkezik meg egy anyaméhben formálódó magzat sorsáról, de még vonásairól sem. S megmutatja szeretetét azoknak, akik bíznak benne.


Az élet forgatagában időről időre belebotlunk megoldhatatlan, kilátástalan helyzetekbe. Ahol véget ér a bölcsesség. Nincsen már több ötlet vagy megoldás. Ahol az emberből elementáris erővel törne fel a "Miért?". "Miért épp most?" "Miért épp velem?" Ahol nem marad más, mint az Isten tenyerébe roskadás, s az ima és az ima. Ahol egy idő után a másikoldal diadalittasan próbálja felhívni a figyelmedet, hogy "látod, az ima se segített". Ahol némelyek engednek felnőni a keserűségnek, s talán egy életre cinikussá vagy közönyössé válnak. Ahol mások végleg feladják. Ahol a legkülönbeket is csak a Mindenható kegyelme tart meg. Mert ha őszinték, nem tagadják, hogy voltak azok a bizonyos éjszakák, amikor utolsó erejük is elszállt, s kétségbesetten próbáltak kapaszkodni az Igébe, az igéretbe. "Hiszek Uram. Légy segítségül az én hitetlenségemben". Aztán valahogy reggel lett. S menni kellett és tenni kellett. S ha a választ még nem is láttuk, de jött több erő. Egy új Ige. S a hit. Hit a láthatatlanban. Hit az Atyában, a Megtartóban. S aztán, egyszer csak, az előzmények harcaitól látszólag már-már függetlennek tűnve, egy korábban soha nem gondolt, be nem kalkulált, lehetetlennek látszó úton és módon megérkezett a válasz, megtörtént a csoda. Úgy, ahogy senki se gondolta. Olyan mennyei módon. Kegyelmesen.

7-köz-napok

A hétköznapok hétköznapi módon telnek. Elvégezzük a háztartás mindennapos teendőit, füvet nyírunk, almát szedünk, beszélgetünk és megint csak beszélgetünk. Határozottan jót tesz nekünk, hogy hat-nyolc hete nincsen tv, vagy hogy pár napig most internet se volt. Fekszünk a kertben a fűben és nézzük a felettünk emelkedő hőlégballonokat. Ülünk a nappaliban vagy valamelyik szoba padlóján és nevetgélünk a gyerekekkel. Tíz után hatalmasakat sétálunk a tóparton, míg a közelgő vihar haza nem üldöz. Ülünk az udaron az autóban és az éjszaka közepén egy rádiójátékot hallgatunk, amiről talán már sose fogjuk megtudni, ki is a szerzője. Van időnk. S ez jó érzés. Van időnk egymásra, van időnk Istenre, van időnk, hogy észrevegyük az élet apróbb örömeit, csodáit.

Szépen fáj

útközben, az autóban, a félhomályban, sok-sok óra monoton zötykölődés után az ádi valamivel kapcsolatban azt mondta: "az olyan szépen fáj". azóta időnként eszembe jut, valóban vannak az életben "szépen fájós" dolgok. találtam egy videot, s talán furcsa, de megmutatom, mert Istennel lehet a legrosszabb is más, a fájdalom is szebb:
99 balloons

Játék

Mártánál láttam ezt a blogos játékot. Azt írta, folytassa ki akarja, hát most folytatom. A dolog lényege, hogy az abc betűiről írjon az ember szavakat szabad asszociációban:

A - alma: friss, zöld, lédús és ropogós
Á- álmok: félelmetes, ha már nincsenek
B - BB - Bori: a legklasszabb legnagyobb lányom, aki leginkább rosszul lesz, ha meglátja, hogy megemlítem, de mit tehetek róla, hogy a B-ről semmi nagyszerűbb nem juthat eszembe, csak tán a Bálint, aki a legklasszabb legnagyobb fiam
C - cica: kiskoromban mindig volt, mivel tesóm az nem volt, és mindig meghalt és megsirattam, és a nagybátyám meg azon keresett, hogy a garázs mellé sorban eltemette a legkülönfélébb halálnemben elpusztult cicáim - nem szeretem a cicákaaaat!!!
Cs- csend: "csend bent: a béke ezzel kezdődik"
D - Dani: a tesóm. Az egyetlen. Szeretem.
E- erő: elkéne időnként
É- ÉLET: csupa nagy betűkkel - több, mint létezés
F- fa: szépek és zöldek és nőnek és ültetni kellene őket
G- garázs: lesz belőle ifiterem?
Gy- gyász, gyalázat: kegyetlen dolgok
H- hó: fehér, érintetlen, a hátsó kertben a tujákon éjjel
I- Isten: a Vagyok, jelen időben
J- Joyce M.
K- kanál, az első, ami eszembe jutott - nem mindegy, milyen
L- levendula: túl közel ültettem őket
M- motor, ma erről ez jut eszembe- Mert motorozni jóóó!
N- nem: -et mondani, nekem még most is kihívás
Ny- nyúl: időnként itt belül az vagyok, egy nyúl
O- Osgyán: a családom
Ó - óra: valami "ódón ónémet..."inagóra s valami Orloj, vagy a segesvári vártorony tetején...
Ö- öröm: "repesve tágul a szívem"
Ő- Őrség: ahová sokszor gondolok, de sose voltam
P- péntek: van vagy volt vagy... - egy jó nap. barátkozók, ifi. izgalmas, de jó, éppen azért
Q- szerintem felesleges a magyar abc-ben
R- révész : az egyik legszebb magyar szó
S- Sára: hiányzik, vajjon mi lehet most vele?
Sz- szeretet: több kellene
T- talán
Ty- tyúk- az egyetlen, ami eszembe jutott, nem tom mér, de nekem az egyik legundorítóbb jószág - tyúk-iszony?
U- uralom: remélem, mindig az Ővééé!!
Ú- út: mind megfutni, ami megfutható
Ü - üres: nem jóóó
Ű- űr: az se
V- Valahol... Európában
W- woooow: szeretem
X,Y: lasd. Q
Z - zene... az kell
Zs - zsoltárok, meg a példabeszédek - bölcsesség, erő és Élet
( mondanom- illetve írnom- sem kell, Szilvi voltam)

Növekednek

Két év után újra kinézek a régi konyhám ablakán, s látom, hogy nem látom már úgy a nadapi templomot, a Bence-hegyet este... Felmegyünk a Bence-hegyre, s látom, hogy nem látom már a Velencei-partot. Megnőttek a szomszéd fái. Felcseperedtek a hegyoldali cserjék. Csak két év, de a dolgok változásnak indultak. Utak "nőttek" a Bence-hegyen. Ott, hol két éve még tengelyig a sárba süllyedtünk, ma aszfaltozott utakon suhantunk. A hegy lábánál lakópark nő, a tóparton welnessszálló. Ez az élet rendje. Növekedés. Változás. Csak néha meglep, ha nem látod már, amitől anno neked valami az volt, ami. Ja, meg az is meglep, hogy meglep.
Talán, mert kimaradtam belőle. Viszont ezért látom. Vagy nem? Vagy igen? Vagy levágjuk a tuják tetejét.

Tedd ki a félelmedet az asztalra!

A táborozók animációs filmeket kell készítsenek. Adottak a feltételek. Adott többféle anyag, technika és segítség. De ami a legfontosabb: kell egy ötlet, egy történet, egy érzés, egy poén, egy álom... Mert anélkül a legprofibb dolog is csak szimpla technika. Az oktatók ötletelni bátorítják a gyerekeket. "Tedd ki a félelmedet erre az asztalra!" Mindenkiben ott van egy szorongás "mi van, ha rossz az, amire gondolok" , "mi van, ha lehetetlen", "mi van, ha érthetetlen", "mi lesz, ha kinevetnek" de nem léteznek rossz ötletek, csak talán furcsák, nehezebben kivitelezhetőek vagy még csiszolni valók. Ám ami benned csak egy kósza gondolat, az lehet a másikban elindít valami különlegeset. Látom őket, ahogy küzdenek a gátlásokkal "Én nem tudok rajzolni", "mindig is ügyetlen voltam". Aztán egyik-másik átlépi korlátait, s láss csodát...

Táborozunk

Ahogy látom, apa csak nem ír új bejegyzést. Talán most gépe sincs? Sokan vagyunk, s most épp sokfelé. Bori Prágában. Sára és Bálint valahol egy Nagyvázsony melletti hegy tetején egy sátortáborban, ahol csak remélem, hogy nem esik épp az eső. Apa Fehérváron családokat látogat. Illés Velencén a mamával. Én pedig harmadik napja Inárcs mellett, egy animációs táborban. A mi táborunk érdekesen alakult. Három olasz férfi vezeti. Na ők vasárnap délelőtt kellett volna érkezzenek. De nem voltak a Velencéből jövő vonaton. Kiderült, egy nappal később jönnek. A táborozók viszont megérkeztek. Így vártunk az olaszokra, táborrá szerveződtünk és színházas táborrá alakultunk egy fél nap erejéig. Hétfő reggel aztán újra megszólalt a telefon. Az olaszok voltak! A határról. Merthogy vasutassztrájk és egyetlen nagykanizsai elszánt vasutas miatt nem mozdulhat a velencei gyors a határról. Senki se tudta meddig. Így olaszaink taxiba ültek és felhajtattak Pestig... Este aztán megkezdődött az animációs munka, ami roppant klassz és érdekes, legalábbis a kolléganőmmel mi, - akik csak segítőként vagyunk jelen- nagyon élvezzük. A középiskolások persze változó lelkesedéssel állnak a dolgokhoz. Mosogatás közben az előbb épp azon agyaltam, miért van az, hogy fel kell nőjjünk ahhoz, meglássuk egy-egy ilyen lehetőségben is azt, mekkora érték, mekkora sansz hogy ott lehetünk, hogy mi lehetünk azok, akik tanulhatunk új dolgokat, átélhetünk új benyomásokat, kihívásokat... De akkor már nincs annyi időnk, erőnk, lehetőségünk, hogy új dolgokat lássunk, tanuljunk, tapasztaljunk. S "nagyobbként" is. Vajon látjuk az áldást, a nekünk adatott lehetőséget mindazokban a programokban, táborokban, utakban, melyeken ezekben a hetekben részt vehetünk? Jó lenne megragadni minden benyomást, beépíteni az életünkbe, minden új áldást, megtapasztalást, felfedezni sok-sok ötletet és lehetőséget. Megélni, átélni mindazt, ami velünk történik. Ez az, amit más nem tud megtenni helyettünk.

Savanyú szauna szombat

Ma éppen ez volt. Savanyú szauna szombat. Eltettem tizenkilenc üveg uborkát, míg apa szaunát épített az emeleten. Bár kétség kívül építés nélkül is elég szaunás volt a klíma. Aztán a család zöme lement egy órát a tóra, merthát szombat van. Majd mindenkinek bepakolunk a táborba. Apa holnapra készült. A gyerekek lefürödtek. Illéssel elolvastunk egy Sam, a tűzoltót, Bálinttal a Lószerafin legyőzi önmagát című epizódot a Négyszögletű kerekerdőből. Aztán csend lett. Csak a tücskök ciripelése és egy kutya ugatása hallik bele a szombat estébe.

Itt is, ott is

Szombaton hazaértünk a nyaralásból, vasárnap pár napra kiköltöztünk Velencére a családdal. Izgalmas volt bemenni a lakásba, ahol korábban - ha nem is túl sokat - éltünk. A gyerekek örülnek a szabadságnak. Vasárnap délután rögtön ki is gyomlálták a levendulákat és a sziklakerti növényeket. Ma sövényt vágtak. Illés pedig egész nap kaszál az Erdélyből hozott kis kaszájával. Bálint az unokatesóival gyíkot fogott. Sára mama (illetve papa) kölcsönbicajával körbetekerte a fél falut. Jönnek mennek. Fára fel. Lejtőn le. S persze mi meg minden nap jövünk Fehérvárra. Tegnap is éjjel fél 12-kor még a parkolóban beszélgettünk.

Tatabányán jártunk a színházas csapattal. A sérültek országos művészeti seregszemléjének a megynyitóján vehettünk részt, s az a megtiszteltetés ért, hogy mi állhattunk a színpadra a díszelőadáson. ( mondom ezt én, aki sosincs a színpadon ) Ez egy egyhetes rendezvénysorozat, melyre az ország, s Kárpát-medence legkülönbözőbb településeiről jönnek a résztvevők. Tatabányán, a főút mentén mindenfelé találkozni most ezekkel a fiatalokkal, akik lehetőséget kapnak, hogy bemutassák mire is képesek. "Engedj szabadon szárnyalni!" - a fesztivál jelmondata. S legalább itt és most meg is tehetik. Különös volt előttük játszani. Látni, hogy mit és hogyan fognak, reagálnak. Hallani a függöny mögül, ahogy nevetnek a lírai részeken, vagy hangosan is megfogalmazzák érzelmeiket. És ahogy tapsolnak! Nemcsak itt-ott, ha valami nagyon jó, de szívvel-lélekkel. Időnként megfeledkeznek magukról, s válaszolnak a színpadon elhangzott kérdésre. Máskor hangosan szipognak a meghatottságtól. Szép volt. Különleges volt nekik és értük játszani. A másik örömöm pedig, hogy a szabadtéri színpad műsorvezetőiben két korábbi tanítványomat véltem felfedezni. Jó volt találkozni velük. Egyikük egy vésztői intézetben dolgozik. S az élet olyan furcsaságokat produkál, hogy míg évekkel ezelőtt egy alföldi gimnázium emeleti termében próbáltuk közösen felfejteni a költészet rejtelmeit, ma itt vagyunk, s egy egészen más dolog köt össze bennünket. Kicsi ez az ország. Pár hete a Westend tetején a Hillsong London koncert elején találkoztam egy szeghalmi ismerőssel. A felszólításra, hogy köszöntsük a körülöttünk lévőket, üdvözöltem egy mögöttem álló ismeretlen fiatal párt. Mire a lány: "Én ám ismerlek téged. Szeghalmon laktatok a Bajcsy utcában," s mondja a nevét. Mekkora öröm volt már, hogy épp ott találkoztam vele! Hát ez az előnye a sok-sok költözésnek. Van egy korábbi élete az embernek itt is, ott is, s ki tudja mikor, kivel és hogyan is találkozik majd. Most ért véget a női alkalom. Az "Utak"-ról beszélgettünk. Azokról, amiket megjárunk ezen a földön, míg tart "jövevénységünk ideje". Az utakról, amiket választhatunk, amiket választunk, amik vezethetnek világosságra vagy a homályba. Az utakról, melyeken járnunk kell. Mert nem állhatunk egy helyben. Nem élhetünk a tegnap, az elmúlt év vagy évtized emlékeiből. Utakról testben és utakról lélekben. Mert ezek az utak sokszor párhuzamosan futnak. Új helyzet, új kihívás, új körülmények és új gyümölcsök, új harcok, új terhek, új győzelmek. "sziklára állította lábamat, megerősítvén lépteimet" mondja a zsoltáros (40:2.) A lépteimet. Mikor indulok, talán még sokminden bizonytalan, de ha jó az alap, s jó az irány, lépés közben jönni fog az erő is.

Lassan nekem is útra kel kelnem, mert ha mindent leírnék ami ma bennem kavarog, kis családom igen csak nélkülözne még egy ideig. Áldott estét, s napot mindenkinek!! Legyetek áldottak és legyetek áldássá! ( Szilvi voltam)

Természetesen

Hazaértünk a nagy székelyföldi kirándulásból és nyírségi családlátogatásból, szolgálatból. Sok-sok mindent történt, sokmindent láttunk, tapasztaltunk. Az idei nyaralásban számomra az volt a legemlékezetesebb, hogy minden olyan természetesen történt. Jöttünk, mentünk, megérkeztünk, aztán maradtunk, mert maradni volt kedvünk. Valahol a civilázáción alig túl, a jicsinyi rettenetes fenyveserdők szélén, egy sebesen zúgó hegyi patak mellett, egy vadregényes margarétákkal teli tisztás közepén állt egy réges régi ház, amellett egy ütött-kopott pajta, s hogy azért a civilizáció se szenvedjen csorbát, volt ám a telek sarkában két új kis faház is. Hát itt éltünk, éldegéltünk egy hétig. Kilenc után ébredtünk, a gyerekek vizet hoztak a patakól meg a forrásról, tábortüzet raktak, s reggelire kenyeret pirítottak. Kemencében sültet. Olyan furcsát. Mert az én kis "civilizált" gyerekeimnek olyan furcsa volt a kenyér, a sajt, a tej, a víz... a kistyúkok (csibék), a kaszálás, ( amin a fiúk úgy fellelkesültek, hogy apa fából kiskaszákat is készített a Bálintnak és az Illésnek). Olyan volt, akár a mesében. Rettenetes fenyves és a vérmedve. A Békás-szoros és a Gyilkos-tó. A mesébe illő hatalmas felhők és az égig érő hegyek. Magas Déva vára. És a szászok kultúráját őriző Segesvár. Aztán a csodadombok Segesvár és Fehéregyháza között. A dombok, melyek látták Bem seregét, Petőfi eltűntét. Annyira valószínűtlen ezeken a helyeken járni. Vagy Farkaslakán Tamási Áron aprócska szülőházában, ahol az Áron bácsi unokamenye meséli hogy is esett, hogy Áron bácsi 9 évesen ellőtte a bal hüvelykujját, s ezért már sose volt alkalmas a mezei munkára. Így került az iskolába, így lett belőle írástudó. Nem is akármilyen. S így öntötte szavakba mindazt, amit csak egy székely ember tudhat igazán... a rengetegben. Ez nem Erdély. Ez a Székelyföld. Magához ölel és visszavár. Természetesen.

Igazi

Lassan két hete, hogy elindultunk Székelyföldre. Sokat jártunk már Erdélyben, de Székelyföldre most látogattunk el először. A Gulyás család, akik már jól ismerik a terepet, kalauzol bennünket ezen a csodálatos tájon. Hétfő estére értünk Székelyszenterzsébetre. Útközben Déva váránál álltunk meg egy hosszabb időre, s felmentünk a várba. A vár aljában találtunk egy teniszlabda nagyságú kő-golyót, amit valamelyik ellenség ágyújából kilőve gurulhatott alá. Késő este érkeztünk meg a szálláshelyünkre. Ez a falu G.Júlia szülőfaluja. Másnap délután indultunk tovább a Hargita hegység lábánál lévő Ivóba. Gyönyörű helyre érkeztünk a rögös-zötyögős út után.
Minden olyan igazi, érintetlen volt. A völgyekben alpesi legelők-kaszálók, régi faházak, patak- zúgás, és óránként 3-5 autó!! Szóval, a legutolsó falutól kb 7 km-re , egy fenyőkkel szegélyezett hosszú völgyben találtuk meg a szállásunkat: Egy régi hegyi faház, nagy kaszálónyi telekkel. Ez volt a konyhánk és a raktárunk. A telken még állt egy hatalmas pajta, és két új építésű faház. Ez lett az otthonunk a következő 8 napra. Tőlünk pár száz méterre kezdődött a "rengeteg". Itt egy 9 km-es hegyi út vezetett fel a csúcs közelébe, a Madarasi Hargitára. Itt egy menedékház állt, és néhány alpesi jellegű üdülő, na meg az elmaradhatatlan sípályák.( persze, most nem volt szezon) Innen már csak 2km volt a csúcs, ami a székelyek szent helye.
A Vásárhelyi család, akik egy pár napra csatlakoztak hozzánk, elkísértek a menedékházig, majd onnan Andrással ketten felmentünk a csúcsra. Közben a többiek visszamentek kocsival. Este 8 előtt értünk fel a kopár fennsíkra, ahol a mongol ovokhoz hasonló emlékhely volt: kőrakások, kopjafák, keresztek, magyar zászlók, süvöltő szél, és ködös-sejtelmes derengés tette még bizarabbá a hegycsúcsot. Rövid pihenő után visszafordultunk. Éjjel 11-re értünk a táborunkba vissza. Vittünk vizet, élelmet, és baltát a medvetámadás esetére, de ezek közül csak a vizet használtuk. Szerencsére. Hihetetlen izgalmas éjjel a rengetegben sétálva figyelni az erdő zaját. András sok székely, medvés, és egyéb történetet mesélt. Irigylésre méltó az, aki ilyen helyen nőhetett fel!
A napirendünk egyszerű volt, reggel keltünk amikor hasunkra sütött a nap, tüzetgyújtottunk, patakban mosakodtunk, reggeliztünk, majd minden reggel az egyik gyerkőc hozta a reggeli áhitat kezdő gondolatát. Beszélgettünk, aztán vagy pihentünk, vagy nekivágtunk egy túrának, vagy a közeli gáthoz mentünk el fürödni.
Minden olyan igazi volt: az ételek, a levegő, az erdő, a füstös tűzrakások, az eső idején a tornác alatti beszélgetések, az "együnk, mert most vagyunk éhesek" feeling, és semmi kényszerítő program, hívás...stb.
Közben a gyerekekkel gátat építettünk a patakban, hogy könyebben menjen a reggeli fürdés. Felduzzasztottuk a patak vizét 10-ről 40-cm-re. Nem kis feladat volt ez a gyerekektől, lévén egy 5-6 m széles zubogó hegyi-patak.
Esték: 10-11 körül vacsoráztunk, tűz mellett beszélgettünk, és mindig valami helyi specialitást próbáltunk ki. Túrós puliszkától a mícsig, nem beszélve az ordáról na meg a friss juh sajtról.
Gyerekeink is szemmel láthatólag jól voltak, mi felnőttek is egy különleges- mindennapi közelségben lehettünk.
Vasárnap a Székelyudvarhelyi gyülekezetben tettünk látogatást. Vendégként érkeztünk, de Józsi imaórai buzdításra, én pedig igehirdetésre lettem felkérve. Az alkalom után megnéztük a majdnem kész imatermet. Visszafelé megálltunk egy helyi székely étteremben.
Este volt az EB döntő! Egy hegyi menedékház jellegű kis étteremben zsúfolódtunk össze kb. 20-an férfiak, a környékről. ( majdnem) Mindenki a spanyoloknak drukkolt, kivéve azt a három német vendéget, akik velünk voltak. Hm... érdekes nemzetközi szurkolás volt!
Kedden este visszamentünk Sz. Sz.Erzsébetre, ahol nagyon nagy szeretettel fogadtak. Júlia bátyja , Mózes a falu polgármestere látott vendégül mindannyiunkat. Szerda délelőtt hazaindultunk. Segesvárnál megálltunk. A várat körbejártuk és a toronyépületet megcsodáltuk. ( belülről is) Senki ne hagyja ki , ha Székelyföldön jár.
Az utak egy kicsit lassúak egész Romániában, de mint minden, ez is fejben dől el. Azaz : a lassabb haladásnál lehet a tájban gyönyörködni és jókat beszélgetni, meg-megállva kinyújtózni, uzsonnázni.
Este 9 körül értünk át a határ innenső oldalára. Itt elbúcsúztunk a Gulyás családtól. Rövidesen Újfehértóra érkeztünk, ahol az ikertesómékat látogatjuk meg. Szombaton már otthonról adunk hírt. Addig is nagyon köszönjük ezt az utat először Istennek, és mindazoknak, akik segítettek abban, hogy igazán kipihenhessük magunkat, amolyan igazi módon. Lajos