Igazi

Lassan két hete, hogy elindultunk Székelyföldre. Sokat jártunk már Erdélyben, de Székelyföldre most látogattunk el először. A Gulyás család, akik már jól ismerik a terepet, kalauzol bennünket ezen a csodálatos tájon. Hétfő estére értünk Székelyszenterzsébetre. Útközben Déva váránál álltunk meg egy hosszabb időre, s felmentünk a várba. A vár aljában találtunk egy teniszlabda nagyságú kő-golyót, amit valamelyik ellenség ágyújából kilőve gurulhatott alá. Késő este érkeztünk meg a szálláshelyünkre. Ez a falu G.Júlia szülőfaluja. Másnap délután indultunk tovább a Hargita hegység lábánál lévő Ivóba. Gyönyörű helyre érkeztünk a rögös-zötyögős út után.
Minden olyan igazi, érintetlen volt. A völgyekben alpesi legelők-kaszálók, régi faházak, patak- zúgás, és óránként 3-5 autó!! Szóval, a legutolsó falutól kb 7 km-re , egy fenyőkkel szegélyezett hosszú völgyben találtuk meg a szállásunkat: Egy régi hegyi faház, nagy kaszálónyi telekkel. Ez volt a konyhánk és a raktárunk. A telken még állt egy hatalmas pajta, és két új építésű faház. Ez lett az otthonunk a következő 8 napra. Tőlünk pár száz méterre kezdődött a "rengeteg". Itt egy 9 km-es hegyi út vezetett fel a csúcs közelébe, a Madarasi Hargitára. Itt egy menedékház állt, és néhány alpesi jellegű üdülő, na meg az elmaradhatatlan sípályák.( persze, most nem volt szezon) Innen már csak 2km volt a csúcs, ami a székelyek szent helye.
A Vásárhelyi család, akik egy pár napra csatlakoztak hozzánk, elkísértek a menedékházig, majd onnan Andrással ketten felmentünk a csúcsra. Közben a többiek visszamentek kocsival. Este 8 előtt értünk fel a kopár fennsíkra, ahol a mongol ovokhoz hasonló emlékhely volt: kőrakások, kopjafák, keresztek, magyar zászlók, süvöltő szél, és ködös-sejtelmes derengés tette még bizarabbá a hegycsúcsot. Rövid pihenő után visszafordultunk. Éjjel 11-re értünk a táborunkba vissza. Vittünk vizet, élelmet, és baltát a medvetámadás esetére, de ezek közül csak a vizet használtuk. Szerencsére. Hihetetlen izgalmas éjjel a rengetegben sétálva figyelni az erdő zaját. András sok székely, medvés, és egyéb történetet mesélt. Irigylésre méltó az, aki ilyen helyen nőhetett fel!
A napirendünk egyszerű volt, reggel keltünk amikor hasunkra sütött a nap, tüzetgyújtottunk, patakban mosakodtunk, reggeliztünk, majd minden reggel az egyik gyerkőc hozta a reggeli áhitat kezdő gondolatát. Beszélgettünk, aztán vagy pihentünk, vagy nekivágtunk egy túrának, vagy a közeli gáthoz mentünk el fürödni.
Minden olyan igazi volt: az ételek, a levegő, az erdő, a füstös tűzrakások, az eső idején a tornác alatti beszélgetések, az "együnk, mert most vagyunk éhesek" feeling, és semmi kényszerítő program, hívás...stb.
Közben a gyerekekkel gátat építettünk a patakban, hogy könyebben menjen a reggeli fürdés. Felduzzasztottuk a patak vizét 10-ről 40-cm-re. Nem kis feladat volt ez a gyerekektől, lévén egy 5-6 m széles zubogó hegyi-patak.
Esték: 10-11 körül vacsoráztunk, tűz mellett beszélgettünk, és mindig valami helyi specialitást próbáltunk ki. Túrós puliszkától a mícsig, nem beszélve az ordáról na meg a friss juh sajtról.
Gyerekeink is szemmel láthatólag jól voltak, mi felnőttek is egy különleges- mindennapi közelségben lehettünk.
Vasárnap a Székelyudvarhelyi gyülekezetben tettünk látogatást. Vendégként érkeztünk, de Józsi imaórai buzdításra, én pedig igehirdetésre lettem felkérve. Az alkalom után megnéztük a majdnem kész imatermet. Visszafelé megálltunk egy helyi székely étteremben.
Este volt az EB döntő! Egy hegyi menedékház jellegű kis étteremben zsúfolódtunk össze kb. 20-an férfiak, a környékről. ( majdnem) Mindenki a spanyoloknak drukkolt, kivéve azt a három német vendéget, akik velünk voltak. Hm... érdekes nemzetközi szurkolás volt!
Kedden este visszamentünk Sz. Sz.Erzsébetre, ahol nagyon nagy szeretettel fogadtak. Júlia bátyja , Mózes a falu polgármestere látott vendégül mindannyiunkat. Szerda délelőtt hazaindultunk. Segesvárnál megálltunk. A várat körbejártuk és a toronyépületet megcsodáltuk. ( belülről is) Senki ne hagyja ki , ha Székelyföldön jár.
Az utak egy kicsit lassúak egész Romániában, de mint minden, ez is fejben dől el. Azaz : a lassabb haladásnál lehet a tájban gyönyörködni és jókat beszélgetni, meg-megállva kinyújtózni, uzsonnázni.
Este 9 körül értünk át a határ innenső oldalára. Itt elbúcsúztunk a Gulyás családtól. Rövidesen Újfehértóra érkeztünk, ahol az ikertesómékat látogatjuk meg. Szombaton már otthonról adunk hírt. Addig is nagyon köszönjük ezt az utat először Istennek, és mindazoknak, akik segítettek abban, hogy igazán kipihenhessük magunkat, amolyan igazi módon. Lajos