Vallásosság vs. Élő hit

A hitben járó ember szívből gyűlöli önmagában a vallásosságot.
ÖNMAGÁBAN! és nem a másikban.

Este

Az este Úrhidán jártunk. Felköszöntöttük Ádit (16) és dédijét (88) közös szülinapjukon. Grilleztünk. Beszélgettünk, s megnéztük a múlt heti bodajki gyerektábor videóit és képeit. Annyi klassz dolgot és élményt hallottunk már, s jó volt kicsit belelátni is. Előző este a kisgyerekek élménybeszámolóit hallgattuk, s most láthattuk A Csúszdát.
"Ki gondolta volna, hogy száz méter fóliával ennyi örömet lehet szerezni!"

Közben úgy látom, a jövő heti ifitábor szervezése is javában folyik. Tegnap próba. Telefonok jönnek-mennek. Sok feladat, kevés ember. Legyenek ők is áldottak! Köszi, ha te is imádkozol értük.

A platánfa

Tegnap este vendéglátóink kertjének csodás panorámáját élvezhettük. Nézegettük a tujákat, bokrokat, kisebb-nagyobb facsemetéket. A kert végében van egy platánfájuk. Illetve sokkal inkább platánfa-csemetéjük. Pedig már akkor se volt apróság, amikor megvették, s az utánfutóban hazafelé szállítva a villanyvezetékeket lesték, vajon átcsusszan-e alattuk a kis platán. Az átültetés óta viszont nem sokat nőtt, csak a törzse vastagodott. Mert köztudott, hogy minden valamirevaló fát megvisel az átültetés - ha egyáltalán abban a korban van még, hogy túl tudja élni...

Ma egy pásztorcsaláddal beszélgettünk. Páran továbbálltak gyülekezetükből. Mert a másik szebb is, jobb is. Már ahogy az lenni szokott :) Mikor a pásztor egyiküktől azt kérdezte:"Figyelj, hozzánk is csak pár éve jöttél. Most kezdted megtalálni a helyedet. Nem gondolod, hogy ha megint "átültetnek", jó ideig újra esélytelen, hogy gyümölcsöket teremj? Hogy fogsz így gyümölcsöket teremni?" Emberünk értetlenül nézett. Ki beszél itt gyümölcsökől? Neki a lényeg, hogy kapjon, kapjon, kapjon.

Valaki beszélt egyszer róluk...

Olvastam

"Rick Warren vasárnap az árvákról és az örökbefogadásról prédikált. Az eredmény: 500 saddlebeck-i család döntött arról, hogy örökbe fogadnak egy árvát."

Vajon miért nem beszélünk erről a gyülekezetekben?
Magam is azt szoktam mondani, hogy ehhez (az örökbefogadás) Isten személyes hívása szükségeltetik.
De ahogy ezt a hírt olvastam, azért elgondolkodtam azon, hogy Jézus viszont beszélt a kisgyermekek befogadásáról. S hogy ezt ki más tenné meg, mint az ő népe?
S hogy talán időnként mégse ártana erre emlékezni a gyülekezetben is. Mert még azoknál is, akik készek befogadni, ott is sokszor harc, hogy biztos hogy pont én, hogy pont őt, hogy pont most, hogy... Pedig egyszerű. Ha Isten szól, egyszerű. Megnyitod a szíved, s a többit Ő végzi el. Mert az Ő szívén ott vannak azok az otthontalan gyerekek, kiket szívesen megáldana egy keresztény családdal...

Hétköznapi

A tegnapban az volt a különleges, hogy egyrészt mindenki itthon volt, másrészt a lányokkal végre alaposan kitakarítottuk a lakást. Olyan megnyugtató, amikor minden a helyére kerül, s az ember elégedetten nézhet körbe - anélkül, hogy számba kellene vennie, milyen teendők sorakoznak körülötte.
Szóval szépen rendberaktuk a dolgokat. Kimostuk, vasaltuk a több bőröndnyi ruhát. Közben apa a mai napra készült, a fiúk pedig a túlélés törvényeit játszották az udvaron. Ez az egyik kedvenc műsoruk, s örömmel tapasztaltam tegnap, hogy órákig képesek játszani is.
Este a fiúk Borinál aludtak vendégségben az emeleten. Ez mindig nagy öröm. Aztán az apa megkért, hogy ma mégis én beszéljek az okkultizmus gyakorlati részéről a gyülekezetben. Így aztán az este hátrelévő részében beszélgettünk.
Reggel Illés közölte, hogy rosszul van, s senki mást nem akar, csak anyát. Így az imaóra alatt végig rajtam lógott, s mondogatta, hogy hányingere van, rosszul érzi magát. Ebéd közben kiderült, hogy nem képzelgett... Most lábadozik szegény.
Bálint kiolvasta a Tappancsot. Egy beagle kutya kalandos életét.
Közben hazaértek Bodjkról a gyülis gyerektáborozók, apa pedig elment Seregélyesre.
Nemsokára indulunk Sárával a repülőtérre, aki Angliába uatzik egy hétre. Kosarastáborba. S a csomagolás és pakolás tovább folytatódik...

Képekben

Párizsi metro

Az egész várost behálózzák a metróvonalak. Tizennégy. Így a belvárosban minden második utcasarkon találsz egy megállót. Ha jegyet váltasz, másfél óráig bármerre bármelyik vonalon utazhatsz. Sőt júniustól átszállhatsz buszra is a jeggyel. Elméletileg másfél órán belül vissza is mehetsz a metróra ugyanazzal a jeggyel. Nekünk ez nem jött össze, nem engedett vissza a biztonsági kapu. Mindenfelé metróval és persze térképpel a kezünkben jártunk. Az egyik este azonban nagyon lassan haladt a szerelvény,s folyamatosan bemondtak valamit franciául a St. Lazar pályaudvari megállóról. Máig se tudjuk mi volt, de lezárták ott a metrót. (öt megállónyira a szállásunktól) S persze épp egy felhőszakadás volt. De valahogy egy angolul beszélő nő közelébe keveredtünk, aki minő véletlen épp a mi megállónkba igyekezett, s azt mondta, keressünk együtt egy buszt. Ez lehetetlen volt, mert a szakadó esőben hihetetlen mennyiségű embert ontott a felszínre a St. Lazari megálló, s ez a sok-sok ember mind-mind ugyanarra a buszra szeretett volna szállni. Így az ügyvédnő azt mondta, eljön velünk, menjünk inkább gyalog. A szállásunkig kísért, s közben egy csomót beszélgettünk.
Reggel a 139.zsoltárt olvastuk Borival: "szemmel tartod pihenésemet..." . Megható Isten gondviselése. Hogy nemcsak a feladataink,a munkánk között segít, támogat, de gondja van a pihenésünkre, minden aprócseprő dolgunkat ismeri, s még a szánkon sincs a szó... betölti szükségeinket.

Párizsi

Végre egy multikulti párizsi meki, ahol van net. Apa, olyan jó volt olvasni rólatok! Sára bennünket is felhívott ma reggel:)
Lejártuk a lábunkat, pedig még van vissza 36 óránk. A cipőinket váltogatjuk egymás között, hogy jobban bírjuk...
A legjobb pillanatok eddig:
- a Montmarte-on sétálni ( minden este felmásztunk, leültünk a Sacre-coeur lépcsőin, egy Jazzfesten, bebarangoltuk a valahavolt bohém falucska utcáit...
- tegnap reggel a Trocadero felől közelítettük meg az Eiffelt- s hirtelen meglátni...
- Az Eiffel tetején egy mozisátorban az Eiffelről szóló filmrészleteket nézni
- Bemenni a Pompidou-ba (ahová húsz éve túl csóró voltam bemenni), látni Picassot, Dalit, Chagallt, Modilianit... látni a várost a Pompidou tetejéről
- rácsodálkozni, hogy a lányom kiválasztja és megveszi magának ugyanazt a karkötőt, amit húsz évvel korábban én is (sajnos, nem bírt ki húsz évet - még tízet se :P )
- ülni a kilencezer férőhelyes Notre Dameban, bámulni a csodás rózsaablakokat és elképzelni, mi lenne, ha egyszercsak megszólalna itt Isten XXI.sz-i dícsérete...

Befejezem, mert megyünk tovább....

jelentés

Mint ahogy Szilvi írta, Borival Párizsban tengetik a túristák egyhangúnak éppen nem nevezhető napjaikat.
Sárától sokszor kapok egy egy hívást, hogy a siófoki kosártáborban mit csináltak, miben győzött,stb. ... én meg csak jó szülő módjára féltem az újjait, meg a bokáját, mert a jövő héten Angliában folytatódik a kosártábor, most már igazi kosár-tornával!

Illésem ma reggel telefonált, hogy jól van, csak rosszat álmodott... kiderült, hogy egész nap nem evett a melegtől, aztán az esti "hűsben" bepótolta az aznapi lemaradást a mama főztjéből! Szóval, jól van Ő is!

Bálinttal pedig nagyon jól érezzük magunkat. Tegnap példáúl fagyival kezdtük az ebédet, aztán a sültkrumpli, majd a leves maradt volna a végére, de ezzel már nem akartuk háborgatni a belügyminisztériumot.
Most a "pálutcaikat" olvassa szorgalmasan, mindennap egy részt.Tegnap strandoltunk, és végre sikerült a sportmedencét 4-5-ször átúszni keresztbe! Ez volt a nap fénypontja, amit csak a hazafelé meglátott kisállat kereskedésben tett látogatásunk homályosított el. ( gabonasiklót,szalamandrát, és mini-varánuszt simogathattunk az eladó néni jóvoltából.) Ma reggel a horgászfelszerelést tettük rendbe, hogy szombaton kifoghassuk: Moby Dicket!
A mai ebéd elég egyhangúra sikeredik: palacsinta többféle töltelékkel és deszertnek: sültkrumpli kecsappal. ( a tegnap magára hagyott levest ma nem akarjuk felbőszíteni, hogy mégis megennénk... hogy is nézne ki, hogy össze-vissza kapkodunk, leves dolgában.)
Délután meglátogatjuk F. Dávidot Zámolyon, onnan pedig elmotorozunk Bodajkra, ahol a gyerektábor javában tart.

Remélem a párizsi túristáink jól vannak, és leapadt már a vízhólyag a talpukról. :)


...folyt.köv...

Merre...

Tegnap reggel hazaérkeztünk/költöztünk Velencéről.
Sára útnak is indult Siófokra Gyöngyi néni kosarastáborába. Meglepetésére a fehérvári csapatából is voltak ott ketten, így nem sokáig szomorkodott azon, hogy a régi velencei cspattársak viszont nem jöttek.
Borival délután indulunk Párizsba. Izgalmas. Éppen húsz éve jártam ott - még diákként. S most a nagylányommal probáljuk meg felfedezni mindazt, ami három nap alatt felfedezhető Párizsból. Az este ráhangolódásként megnéztük az Amelit, s a húsz éve készült fotókaat. Most pakolás, aztán irány a reptér.
Illés azt kérte, hadd mehessen addig a mamáékhoz Velencére. Nem kicsit szereti őket, mivel az elmúlt két hét alatt is rengeteget volt velük, s nem is tudom hányszor ott is aludt.
Apa és Bálint pedig apa-fiás napokat tart. Azzal kezdik, hogy hazamotoroznak Velencéről.

Zoli-Noncsi

Hat évvel ezelőtt indultunk útnak családunkkal Mongóliába. Ma Hajgató Zoli és Noncsi vág neki ennek az útnak, ugyancsak 3 gyerkőccel.Nemsokára indulok ki a reptérre, hogy ott búcsúzhassunk el... Furcsa érzés, mintha mindezek a dolgok, amelyek velük történnek, egy kicsit mi is átélnénk.
Holnap reggel megérkeznek egy másik világba, ahol semmi sem olyan, mint itthon. Mégis, jó ott lenni. Érthetetlen, de a maga vadságával nagyon szeretni való Mongólia!!!
Ma reggel olvastam egy igeverset Ézsaiástól: "Olyan útja lesz népe maradékának, mint amilyen Izráelnek volt, amikor kijött Egyiptomból." Zoli, Noncsi, Simon, Lázár, és Jázmin legyen áldott a megérkezésetek és beilleszkedésetek Mongóliába!

Dinnye

"Szeretem azokat az ízeket, amiket évente csak egyszer élvezhet az ember."
Ízek, illatok, hangulatok, melyek a télhez, a nyárhoz, a születésnaphoz, a hóeséshez kötődnek.
Kolléganőm szülei dinnyét termelnek Békésben. Úgy esett, hogy hétvégén otthon járt, s meglepett bennünket egy hatalmas hazai dinnyével.
Hétfőn kezdődött a dinnye-láz. Egyeztetések folytak, férje mikor és hogyan hozza a város túlsó feléről a dinnyét. Én a kés beszerzését vállaltam.
Kedden kora reggel sms-em érkezett. Azt hittem, valami fontos hír, teendő. "A kést ne felejtsd!"- szólt a másképpfontos üzenet. Így a vonatra csinos kis virágos táskámban egy hatalmas konyhakéssel szálltam fel. Vicces volt a gondolat, hogy táskámban egy jó nagy kés lapul. Lala közben hívott, hogy üdvözli a dinnyét. Délelőtt újra hívott: "láttad már? megvan még?". Jókat nevettünk a mi elhíresült dinnyénken. Majd ebéd után szertartásosan körülültük és miközben megtudtuk a legízesebb dunnyék felismerésének titkait, élvezettel fogyasztottuk a dinnye - felét. Ugyanis olyan hatalmas volt a drága, hogy mára is maradt még belőle. Csodáltam, hogy délután Lala fel se hív, nem is érdeklődik már a logodi dinnye iránt. Később jöttem rá, délután miért nem volt már téma a dinnye. Itthon két hatalmas példány díszelgett a konyhai mosogatóban.

Mindenki vár valamit

"Mindnyájan vártunk valamit" - olvastam reggel Álvaro Cepeda egyik kötetcímét. Persze ott és akkor ez mást is jelentett. Egy különleges pillanatot, hangulatot. De jelen időben is helytálló. Mert időről időre mennyi mindenre várunk. Várunk...
Kis dolgokat és nagy dolgokat. Egy üzenetet, egy hívást,a két órát, a következő vonatot(és mondatot). Az estét, a reggelt. A nyarat, az őszt, a tavaszt, a telet... A tanév kezdetét és a végét. A szabadságot, az utazást, hogy egyszer meglásd vagy hogy soha többet ne kelljen látnod.
Az első szerelmet, gyereket, autót, sikert. A vizsgát, a munkahelyet. Hogy kinyíljon egy virág vagy lezáruljon egy kellemetlen fejezet. Hogy megtérjen, hogy megszabaduljon, hogy kikerüljön ... abból a helyzetből. Hogy bezáruljon, lezáruljon. S vannak, akik épp arra várnak, hogy véget érjen ez a fejezet, s elkezdődjön az a másik... ahol már semmire se kell várni.

Ők is várták

Hajgatóék évek óta vártak ezekre a napokra, amikor majd elindulhatnak Mongóliába, hogy engedjenek Isten hívásának, s betölthessék a küldetést...
"menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden népnek." (Mk.16:15.)
Az egész hívás 2001 februárjában kezdődött. Aztán 2003-ban vált bizonyossá. 2004 nyarán Zoli már járt is kinn egy ideig. 2006-ban pedig - az akkor négy tagú család - három hónapot tölthetett azon a helyen, ahová Isten küldte-hívta őket.

Hogy hogyan?
Lajos sokfelé szolgált az országban. Egyik vidéki útja során jutott el Mörönbe, Ulanbátortól 700 km-re, ahol már 13 éve élt egy amerikai család: Mark és Karen Binder öt gyermekével. Ők voltak ott az első keresztyének. Hivatalosan mint farmerek, zöldséget termesztettek nagybani eladásra. Erre rádobbant a szívem, de akkor jutottam bizonyosságra, mikor beteljesedett Noncsi egy korábbi álma, melyben egy nagy tó partján álltunk a gyerekekkel, és nem értettük a körülöttünk álló emberek beszédét. Amikor megtudtuk, hogy a farmercsalád lakóhelyétől nem messze van egy nagy tó, s a helyi gyülekezet tagjai azt tervezik, hogy a tó körül körbeviszik az evangéliumot, bizonyosságunk lett arról, hogy Mörönben van a helyünk. Két éven át leveleztünk az ottani testvérekkel. Aztán 2006. június 2-án mi is elutazhattunk végre Mongóliába, Mörönbe.
A repülőtéren vártak Binderék. Izgatottak voltunk, hisz személyesen még sose találkoztunk. Két évi levelezés után azonban most közeli rokonokként öleltük meg egymást. Másrészt Mongólia elég zord. Még júliusban is kénytelen az ember begyújtani esténként. Télen mínusz 40–50 C fok a hőmérséklet, és Mörön környéke még az országos átlagnál is hidegebb. A nyár a tavasszal és az ősszel együtt alig három hónapig tart. A farmercsaládnak ez alatt kell megtermelnie a megélhetést biztosító zöldséget. Megérkezésünkkor épp 15 ezer káposztát palántáztak. A gyülekezetnek 2004-ben még 25–30 tagja volt. Két év alatt annyira megerősödött, hogy megvehették a szomszéd telket a rajta álló gerendaházzal. A telkeket összenyitották, a faházat lebontották, és az anyagát felhasználva a régi imaház épületéhez egy új részt építettek, így lett egy száz fős imaházuk. Ennek a kialakításán mi is sokat dolgoztunk. Érdekes, hogy szinte az egész gyülekezet napról-napra ott volt és lelkesen végezték a munkát. Még nem is volt egészen kész az imaház, de vasárnaponként már megtelt evangéliumra éhes emberekkel."

Tegnap a velencei gyülekezet elbúcsúzott tőlük, mert pénteken a nagy útra kelnek. Három kisgyerekkel. Ruhák, könyvek, cd-k, gyöngyök... készülnek a ki tudja hány évre szóló húsz kilós csomagok. Pénteken délben elindulnak. Először Ulánbátorba, és vasárnap ott lesznek az Immánuel Gyülekezetbe, ahová egy éven keresztül jártunk. És találkoznak majd Odmával és Csinzorigal, Bolróval és Bilgéékkel...Aztán mennek tovább. Még messzebb. Sajátjaik közé...

Évek múltak. Ők vártak. S most elérkezett az ő idejük, hogy menjenek...

Pécsett

Pécsre kirándultunk.
Pécs, kis családunk legkedvesebb városa. Itt született, és jó ideig itt élt Lala. Minden utcáról, buszmegállóról, korlátról és kapuról van egy-egy története. Nekem is olyan már, mintha ott lettem volna vele, amikor... Legendás helyek. Különösen a Meszes, a Blaha Lujza utca - ahol felnőttek, a Tettye - ahol a papa élt és a... S vannak közös helyek is. A Tettyére a papához már együtt jártunk fel. Sőt a Borinak is van egy csomó emléke az udvarról, a játszótérről, a fagyizóról, az Állatkertről, a Bábszínházról, az Egyetemről, ahová a dédipapa behozta anyához.
Szóval eredetileg Pécs mellé a Mecsextrém parkba indultunk. De a Lalasuli előtt elhaladva bekanyarodtunk egy percre. Majd azt a helyet is megmutatta, ahol összes könyvét eláztatva telente a táskáján lecsúszott haza a völgybe. Itt az utcán összefutottunk az egyik nagynénjével ( hat vagy hét nagynénje/bátyja él a városban :)) - így beugrottunk hozzájuk. Egyébként a házuk Laláék valamikori háza, így szintén legendás hely, ahol Sára mindig nagy csodálattal nézi az ajtófélfában édesapja gyermekkori késdobálós játékainak nyomait... Persze meglátogattuk még a szomszédos házban élő másik nagynénit is, s irány a Mecsek.
Az extrém park igazi kaland kicsiknek, nagyoknak. Igaz a zorb nem működött épp, de volt sok minden más. Estére mindenki teljesen kifáradt.
Mi lányok közben lementünk a városba, s megnéztük a Csontváry képeket. A teremőrtől megtudtuk, hogy egy négyzetcentiméter Cs. hatvanezerrel kezdődik. S hogy patikus lévén olyan festékeket kevert, melyek összetételét máig titok fedi.
Este a csoda klassz kis pécsi utcákon sétálgattunk még egy sort. Persze voltunk a Tettyén és a Havihegyi templomnál is. Majd irány Velence.

Őrültség vagy tisztesség?

Vasárnap bemerítés volt a fehérvári gyülekezetben. Igaz, most nem hatvanheten, csak öten vallották és pecsételték meg Istenbe vetett hitüket a gyülekezetben. Nekünk persze nagyon nagy öröm.
Lala a medencéből arról beszélt, hogy ugyanaz a dolog talán némelyeknek őrültségnek, bizarr jelenetnek hat, de számunkra tisztesség, hogy ebben is követhetjük Jézust.
Tisztesség, hogy hozzá tartozhatunk.

Ez jó!

Móninál olvastam a Veszíts el egy könyvet mozgalomról. Nagyon tetszik. Azt hiszem én is elveszítek egyet, csak még erőt gyűjtök hozzá, és megtervezem az akciót.

A weboldalon találtam:

"Ma, mint egy eszeveszett gyerek, izgalommal telve, érdekes félmosollyal az arcomon, elhagytam életem első könyvét. Én nem nyomtattam az oldalt, hanem kézzel írtam, nekem így jobban tetszik, valahogy személyesebb a személytelenségben... CSODÁLATOS érzés volt! Mikor leszálltam a Hévről egy srác megkérdezte, hogy nem az enyém-e a könyv. Én csak annyit tudtam mondani, hogy most már nem :). Milyen érdekes, hogy ez is mekkora örömöt okozott." - Gabi

Vissza

Hát visszatértünk.
Fokozatosan.
Először csak a civilizációba, aztán most már haza is.
Tegnap alácsúszkáltunk a hegyről, s döbbenten tapasztaltuk a lenti kánikulát.
Bálintunk egy régesrégi félelmét legyőzve kitalálta, hogy ő akkor most elmenne a Mózes bácsihoz (lenti vendéglátónk) fogorvoshoz. Így az este családilag bevonultunk még Brassóban nyolcan a gyerekkel fogorvoshoz. De megérte, mert azóta Bálint irtó lelekes, hogy megszabadult legnagyobb félelmétől.
Este aztán bejártuk Brassó óvárosának egy részét (már mennyi belefért pár órába). Annyira szépek ezek az erdélyi szász városok! Akárcsak egy német kisváros főőterén járkálna az ember.
Reggel elindultunk és csak jöttünk és jöttünk és jöttünk. Illés félóránként felvetette, miért nem hozták közelebb a határt. Az M5-ösön pedig már a nappal is baja volt: "csak ez a nap tűnne már el innen!" Hát eltűnt! Pákozdnál egy hatalmas vihar közepébe keveredtünk, alig tudtunk leevickélni a bedugult pályáról és beevickélni a házba.
Pisti az ajtóban várt, és lehozta megmutatni Benit!!!! Annyira édes!

mert olvasni jóóó!

A nyaralás másik jeles időtöltése az olvasás volt. Felvittünk egy csomó könyvet a hegyre. Párat persze lehoztunk úgy, ahogy... de volt fenn időnk olvasni is.
S ujjéééé! Sára és Bálint is olvastak! Sára két könyvet is kivégzett. Bálint a Pál utcaiba vetette bele magát. Hogy mivel sikerült őket rávenni, azzal most nem dicsekednék - tény az, hogy volt esős délután, mikor majd minden családtag ült a gangon és olvasott.
Borival egy Coelhot felváltva is olvastunk. Mindenki egy fejezetet, aztán csere... Illéssel és Bálinttal pedig esténként Lázár Ervintől a Szegény Dzsoni és Árnikát. Amiből a nagyontestvérek lettek a kedvencünk. (némely gyülekezetben nem ártana egyszer felolvasni :))Bori elolvasta a Revizort (csakúgymerttetszettnekiaszínházban) és az Aranyembert, amin eleinte nagyokat útálkozott, végül azért megállapította, hogy Jókai mégiscsak nem hétköznapi módon képes szőni a történetek fonalát.
Fenn végre elolvastam a máramarosi haszidizmus történetéről szóló könyvet (Istenkeresők a Kárpátok alatt), amit már régóta szerettem volna. Hihetetlen, hogy a net nélkül nem is tudtam, hol is vannak ma ezek a helyek. Pedig egy Nobel-békedíjas írót is adott Sziget a világnak. Elie Wiesel itt született ( ő használta először a holokauszt szót), túlélt 3 lágert. Pár hete a hiradóban is láttam, amikor Obama németországi útja során megemlékezett a holokauszt áldozatairól. Wiesellel az oldalán koszorúzott. Egyébként is olyan furcsa érzés most ez a nagy, nagy Magyarország, amikor Székelyföldről jön haza az ember. Valamiért ott kinn a messziben sokkal többet jelent nekem is, hogy magyar vagyok, sokkal fontosabb hová is tartozom, s sokkal felfoghatatlanabb, hogy ezek a csodahegyek itt a messziben most akkor miért is vagy miért is nem... Bárhogy is, belevágtam egy Márquezbe is. Mert olvasni jóóóó.