Hát visszatértünk.
Fokozatosan.
Először csak a civilizációba, aztán most már haza is.
Tegnap alácsúszkáltunk a hegyről, s döbbenten tapasztaltuk a lenti kánikulát.
Bálintunk egy régesrégi félelmét legyőzve kitalálta, hogy ő akkor most elmenne a Mózes bácsihoz (lenti vendéglátónk) fogorvoshoz. Így az este családilag bevonultunk még Brassóban nyolcan a gyerekkel fogorvoshoz. De megérte, mert azóta Bálint irtó lelekes, hogy megszabadult legnagyobb félelmétől.
Este aztán bejártuk Brassó óvárosának egy részét (már mennyi belefért pár órába). Annyira szépek ezek az erdélyi szász városok! Akárcsak egy német kisváros főőterén járkálna az ember.
Reggel elindultunk és csak jöttünk és jöttünk és jöttünk. Illés félóránként felvetette, miért nem hozták közelebb a határt. Az M5-ösön pedig már a nappal is baja volt: "csak ez a nap tűnne már el innen!" Hát eltűnt! Pákozdnál egy hatalmas vihar közepébe keveredtünk, alig tudtunk leevickélni a bedugult pályáról és beevickélni a házba.
Pisti az ajtóban várt, és lehozta megmutatni Benit!!!! Annyira édes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése