Hajgatóék évek óta vártak ezekre a napokra, amikor majd elindulhatnak Mongóliába, hogy engedjenek Isten hívásának, s betölthessék a küldetést...
"menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden népnek." (Mk.16:15.)
Az egész hívás 2001 februárjában kezdődött. Aztán 2003-ban vált bizonyossá. 2004 nyarán Zoli már járt is kinn egy ideig. 2006-ban pedig - az akkor négy tagú család - három hónapot tölthetett azon a helyen, ahová Isten küldte-hívta őket.
Hogy hogyan?
Lajos sokfelé szolgált az országban. Egyik vidéki útja során jutott el Mörönbe, Ulanbátortól 700 km-re, ahol már 13 éve élt egy amerikai család: Mark és Karen Binder öt gyermekével. Ők voltak ott az első keresztyének. Hivatalosan mint farmerek, zöldséget termesztettek nagybani eladásra. Erre rádobbant a szívem, de akkor jutottam bizonyosságra, mikor beteljesedett Noncsi egy korábbi álma, melyben egy nagy tó partján álltunk a gyerekekkel, és nem értettük a körülöttünk álló emberek beszédét. Amikor megtudtuk, hogy a farmercsalád lakóhelyétől nem messze van egy nagy tó, s a helyi gyülekezet tagjai azt tervezik, hogy a tó körül körbeviszik az evangéliumot, bizonyosságunk lett arról, hogy Mörönben van a helyünk. Két éven át leveleztünk az ottani testvérekkel. Aztán 2006. június 2-án mi is elutazhattunk végre Mongóliába, Mörönbe.
A repülőtéren vártak Binderék. Izgatottak voltunk, hisz személyesen még sose találkoztunk. Két évi levelezés után azonban most közeli rokonokként öleltük meg egymást. Másrészt Mongólia elég zord. Még júliusban is kénytelen az ember begyújtani esténként. Télen mínusz 40–50 C fok a hőmérséklet, és Mörön környéke még az országos átlagnál is hidegebb. A nyár a tavasszal és az ősszel együtt alig három hónapig tart. A farmercsaládnak ez alatt kell megtermelnie a megélhetést biztosító zöldséget. Megérkezésünkkor épp 15 ezer káposztát palántáztak. A gyülekezetnek 2004-ben még 25–30 tagja volt. Két év alatt annyira megerősödött, hogy megvehették a szomszéd telket a rajta álló gerendaházzal. A telkeket összenyitották, a faházat lebontották, és az anyagát felhasználva a régi imaház épületéhez egy új részt építettek, így lett egy száz fős imaházuk. Ennek a kialakításán mi is sokat dolgoztunk. Érdekes, hogy szinte az egész gyülekezet napról-napra ott volt és lelkesen végezték a munkát. Még nem is volt egészen kész az imaház, de vasárnaponként már megtelt evangéliumra éhes emberekkel."
Tegnap a velencei gyülekezet elbúcsúzott tőlük, mert pénteken a nagy útra kelnek. Három kisgyerekkel. Ruhák, könyvek, cd-k, gyöngyök... készülnek a ki tudja hány évre szóló húsz kilós csomagok. Pénteken délben elindulnak. Először Ulánbátorba, és vasárnap ott lesznek az Immánuel Gyülekezetbe, ahová egy éven keresztül jártunk. És találkoznak majd Odmával és Csinzorigal, Bolróval és Bilgéékkel...Aztán mennek tovább. Még messzebb. Sajátjaik közé...
Évek múltak. Ők vártak. S most elérkezett az ő idejük, hogy menjenek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése