Az egész várost behálózzák a metróvonalak. Tizennégy. Így a belvárosban minden második utcasarkon találsz egy megállót. Ha jegyet váltasz, másfél óráig bármerre bármelyik vonalon utazhatsz. Sőt júniustól átszállhatsz buszra is a jeggyel. Elméletileg másfél órán belül vissza is mehetsz a metróra ugyanazzal a jeggyel. Nekünk ez nem jött össze, nem engedett vissza a biztonsági kapu. Mindenfelé metróval és persze térképpel a kezünkben jártunk. Az egyik este azonban nagyon lassan haladt a szerelvény,s folyamatosan bemondtak valamit franciául a St. Lazar pályaudvari megállóról. Máig se tudjuk mi volt, de lezárták ott a metrót. (öt megállónyira a szállásunktól) S persze épp egy felhőszakadás volt. De valahogy egy angolul beszélő nő közelébe keveredtünk, aki minő véletlen épp a mi megállónkba igyekezett, s azt mondta, keressünk együtt egy buszt. Ez lehetetlen volt, mert a szakadó esőben hihetetlen mennyiségű embert ontott a felszínre a St. Lazari megálló, s ez a sok-sok ember mind-mind ugyanarra a buszra szeretett volna szállni. Így az ügyvédnő azt mondta, eljön velünk, menjünk inkább gyalog. A szállásunkig kísért, s közben egy csomót beszélgettünk.
Reggel a 139.zsoltárt olvastuk Borival: "szemmel tartod pihenésemet..." . Megható Isten gondviselése. Hogy nemcsak a feladataink,a munkánk között segít, támogat, de gondja van a pihenésünkre, minden aprócseprő dolgunkat ismeri, s még a szánkon sincs a szó... betölti szükségeinket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése