Pages

2010. március 6., szombat

Hóviráglesen





Isivel és apával délután hóviráglesen jártunk az alcsúti arborétumban. A hóvirágtengerrel szegélyezett ösvények csodaszépek voltak. Csak kicsit sokan időzítették szombat délutánra ezt a látogatást. Időnként szó szerint belebotlott az ember egy-egy családba. Illés számára mégse a virágok, sokkal inkább a "mocsarazás" jelentette az igazi élményt. Magunkkal vittük ugyanis a bicaját. Ő végigtekerte az ösvényeket. Az egyik eldugott úton hatalmas pocsolyák éktelenkedtek. Illés bele is tekert rögtön az első közepébe. Amikor elakadt, Lala próbálta lendületbe hozni. Sárhányója nem lévén azonban - mint a filmeken - sikerült lefröcskölnie Lala arcától saját sapka-kabátjáig mindent. Viszont nagy-nagy örömet jelentett neki ez a nem mindennapi "motorozás" (mert mondanom sem kell, ő nem bicajozott, ő motorozott! éppen).

Nincsenek megjegyzések: