Pages

2010. március 24., szerda

Innen nézve

Pár napja az oviból hazafelé indulva Illés azzal állt elő, hogy mindenképp nézzem meg vele az általuk épített katica-otthont.
Hátramentünk hát az oviudvar sarkába, ahol egy fa mögött a földön néhány egymás mellé és fölé helyezett aprócska gallyacska jelezte: ez itt a katica-otthon.
Sajnos a katica közben kereket oldott, de olyan jó volt látni, hogy a fiam napját ez a csoda katica-lak tette aznap széppé. Innen nézve milyen más is ez az óvoda, ahová én általában csak futtában térek be! Az udvar e zugában sose jártam még. Pedig Illés itt éli napjait. Innen nézve látja a világot.

Apa egy hétre Kárpátaljára utazott, és mivel a mamiék itt jártak a hétvégén, hát átköltöztem a fiúk szobájába a földre. Annyira örültek, hogy azóta is náluk maradtam. Esténként mikor egyenletes szuszogásuk hallgatom az utcai lámpa beszűrődő fényében látom a színes gyerekszobát. Próbálom mélyen elraktározni a hangulatot és a pillanatot. Innen nézve milyen más a világ.

Nincsenek megjegyzések: