Cseresznyéskert

Csehov Cseresznyéskertje. Szeretem Csehovot. Nem tudom miért, de úgy esett, hogy szeretem. Láttam tőle a Platonovot, Ivanovot, A három nővért a Ványa bácsit. A cseresznyéskertet most először sikerült élőben Fehérváron. Ráadásul felülmúlta visszafogott várakozásaimat. Színház volt. Persze a színészek játéka kicsit más, mint anno a Katonában, de így is tetszett. Meglepett a díszlet is. Az ember már-már teljesen hozzászokik, hogy a mai pénzhiányos időkben ne várjon sokat - legjobb ha semmit se vár- a színháztól ilyen téren. Néhány jelzés értékű bútordarab, egy-két festett háttér osztannyi. Persze a Cseresznyéskert díszlete se egy szuper-dizájn, de valaki (esetünkben gondolom a rendező és a díszlettervező) azért átgondolt dolgokat, lehetőségeket, és sikerült a színpadra varázsolnia folyót, kertet - vizet és fákat. Aztán meglepett a Lopahint alakító Mihályfi Balázs játéka is. Valahogy ismerősnek tűnt. Később beugrott honnan: a Jóbanrosszban főgonosza. Az övé volt az egyik legjobb alakítás az este. Szóval jó volt. Eltekintve egy-két színésztől és attól, hogy nagyobb erőfeszítés úgy a darabba feledkezned, ha a mögötted ülőnek érzékelhetően halvány sejtése sincs róla, miről is van szó.
S hogy miért szeretem Csehovot és a drámaiatlan drámát? Talán mert az ő "drámai" konfliktusai bármely ember konfliktusai. A mindennapok drámái. Azok az észrevétlen helyzetek, melyekben dönteni kellene, változtatni kellene, de amit képtelenek vagyunk meglátni vagy ha tudjuk is, látjuk is, a szokás hatalma, s hamis hiteink meggátolnak abban, hogy a szükséges lépést megtegyük.