Bori szalagavatója - 2010.nov.27.

Adventi naptár 2010

Ajándék vagy!

Böjthe Csaba blogbejegyzése a Mindennapi.hu-n. Érdemes odakattintani!

Katt ide!

Még egyszer a vágyakról

A vágyak sem egyformák. Így nem mindre érvényes, hogy életet terem életünkben, ha beteljesül. Vannak legitim vágyaink, melyeket Isten kódolt belénk. S ha kapcsolatban állunk a Teremtővel, Ő tud vágyakat plántálni a szívbe.

De az emberi szívre más is pályázik. Vágyak sokaságát árasztja ránk a világ, melyek ha teret nyitunk nekik, hát ... finoman szólva: nem visznek áldás alá.

Ezek a vágyak nem Életet, halált teremnek. Nem Istenhez visznek közelebb, de eltávolítanak tőle, elhomályosítják előttünk személyét, akaratát.

"A vágyak sorban állnak, vége lesz hamar a bálnak..." - írta valaki - utalva az élet rövidségére, s hogy mennyi, mennyi minden is akarja megragadni a szívünket, az életünket.

Mennyire aktuális korkép. A fogyasztói társadalomban iparágak szakosodtak a professzionális "vágykeltésre". Vedd meg, edd meg, ragadd meg... Ennyi jár neked, ennyi még belefér... Szebb leszel, Fontosabb leszel, Tekintélyesebb és értékesebb...

Ma reggel azt olvastam: "ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek." (1.Pét.1:14.)

A világ azt mondja: "Igazodj!" s az emberiség zöme gondolkodás nélkül felsorakozik az aktuális "célok" mögé. Az igazodás automatikus. Csak egy magasabb erő, Isten Lelke képes arra, hogy ellenállóvá tegyen a mesterségesen generált, vagy épp ösztöneinkben, óemberünkben lappangó vágyakkal szemben. Csak a Szentlélek tud nagykorúvá, éretté formálni. Olyanná, akit nem hajt ide-oda a pillanatnyi vágy.

Vágyak

"A hosszú várakozás beteggé teszi a szívet, de a beteljesült kívánság az élet fája." Péld. 13:12.

"Életünk szívünk kívánságaitól, vágyaitól elvenedik meg. " - olvastam ma. S valóban Salamon is erről beszél, hogy a beteljesült kívánság megelevenít, életet terem, életet hoz. Kérdés, vannak-e szívünknek vágyai, s ha igen, milyenek is. Mert ha csak elérhetetlen vágyak, távoli mesebeli kívánságok után futunk, könnyen beteggé válhat az a szív.

Simone Weil azt tanácsolta, "Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk."

Azaz ne csak a távoli, elérhetetlen dolgokban lássuk a szépet, reméljük az örömöt, keressük a boldogságot. Próbáljuk meg felfedezni a mában, ebben a pillanatban. Kibámulni az esős szobából a kivilágított utcára. Rácsodálkozni gyermekeink apró gesztusaira. Hálát adni egy hívásért, egy sms-ért. Hogy van, aki gondol ránk. Megragadni a mában rejlő áldást, mert ez a pillanat, éppen ez is, egyszeri, megismételhetetlen és visszahozhatatlan. S ebben is ott vannak elrejtve Isten potenciális áldásai, melyeket neked vagy általad szeretne küldeni.

Aztán a vágyakhoz visszatérve - nem csak nagy célokat, vágyakat tűzhetünk magunk elé. Vágyakozhatunk az élet elérhetőbb csodáira is. Talán csak döntés kérdése, hogy az adventi forgatag közeledtével elhatározzuk, este kisétálunk a kivilágított belvárosba. Meglepjük szeretteinket egy különleges vacsorával - ami talán csak attól különleges, hogy váratlanul épp egy szerda este szolgáljuk fel a legjobb vasárnapi menüt. Apró titkos meglepetéseket rejthetünk szeretteink vagy barátaink dolgai közé...

És van még más is. A saját vágyaink, melyeket talán meg kellene osztani a másikkal ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a megvalósuláshoz. Bölcsen és őszintén. Különben jó kilátásaink lesznek egy beteg szívre.

Nemzedékek

"De az ÚR terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre."

Zsolt.33:11.

Sokszor gondolkodom ezen az igén, hogy milyen is lehet Istennek újabb és újabb emberekkel, generációkkal, helyzetek közt és értékek közt vinni véghez szándékát.

Persze gondolom, őt nem lepi meg a világ változása, és nem is befolyásolja semmiben. Hisz ha minden változna is, Ő ugyanaz az Atya: szerető, hűséges, kegyelmes, igazságos, szent...

Ami nekünk olyan nagy nehézség, kísértés, akadály vagy bénító körülmény - az Neki semmiség.

Az is lehet, hogy ami a mi szemünkben koronként változó közeg ( korszellem ), az neki ugyanannak az ellenségnek egy másik arca.

Délelőtt Tóth Péter édesanyjának a búcsúztatóján jártunk. Ilyen alkalmakon az ember újra és újra szembesül a valósággal, hogy a földi élet mennyire mulandó ( ahogy mostanában egy kedvenc soromban fogalmaz a szerző . "elillanunk, elomlunk porrá" - tökéletes szavak ).

Aztán az ember belepillanthat egy pillanatra egy másik korba, az elődök életébe, harcaiba, kihívásaiba.

Megrázó volt hallgatni Ibolya néni menyegzői igéjét, hogy napra pontosan 55 évvel házasságkötése után hagyta el a földi létet. S hogy a Kol.3:12-... ígéi, melyeket 55 évvel ezelőtt egy pásztor felolvasott neki, hogyan teljesedtek be az életén. Jó volt hallani, hogy saját korának kihívásai között képes volt végig megfutni a pályát. Tanítani egy olyan világban, ahol sokszoros hátratételt szenvedett hitéért, szolgálatáért, hűségéért. De érdekes volt látni azt is, hogy már életében elmúlt az a rendszer, megdőlt az az erős ellenség. Nem lehetett egyszerű akkor élni és szolgálni Istent.

A mi nemzedékünknek más jutott. Ma már szabad hinni és hirdetni az evangéliumot. Az ember nem a rendszer ellensége csupáncsak amiatt, hogy lelkészfeleség. Nekünk mással kell megbírkózni. Egy posztmodern világgal. Ahol nem hogy egy ellenséges erő, de gyakran kiismerhetetlennek tűnő erők sokfélesége akarja megkötözni, felőrölni, elsodorni az embert. Hívőt és hitetlent. Jólétre, fogyasztásra berendezkedett elkényelmesedett világunkban az embernek minden "jár". S nem is majd, de most, rögtön, azonnal. S a világháló révén két kattintással bármit megszerzhet, megismerhet - bárhol "ott lehet". S ha eszmélne rá, hogy több is mint hús s vér, hogy lélek és szellem - ha eszmélne, eszmék, hitek, erők és istenek százai lesnek rá, hogy ajánlva mindent, magukhoz kössék sokat ígérő ajándékaikkal. Új hitek, hetente változó eszmék,kimeríthetetlennek hazudott lehetőségek százai és ezrei.

S a másik oldalon az Örök Isten.

A Mindenhetó.

Az Örökkévaló.

Kinek terve: örökké megmarad.

S szívének szándéka, hogy megmentse az esendő embert : nemzedékről nemzedékre.

Ezt akarta az előző , az azt és azt megelőző generációban, s nem akar mást ma sem.

Megmenteni, szeretni és magához ölelni, és megtartani az én nemzedékem - és a következőt...

Esti mesélő

„…a világ minden tájáról ismert népmesék hangos felolvasásra szánt, gyönyörű gyűjteménye”

A fiúk új kedvence: az Esti mesélő. Még csak három napja szereztük, de ha ilyen tempóban haladunk, karácsonyra kétszer is felolvassuk a könyvet.

Bróker vagy szerzetes?

Hazafelé az MR1-en egy bolgár ex-bróker beszélt, aki szerzetesnek állt. A ma 33 éves szerzetes sikeres bróker volt, s a Wall Street-ről költözött haza egy bolgár ortodox kolostorba, mert "pénzcsinálással sokan foglalkoznak, de mennyien imádkoznak az emberekért?".

Jó kérdés.

Mennyien imádkoznak a világért? Ki jár közben azokért, akik még nem ismerik Istent - netán nincs is hívő ismerősük?

Persze ehhez nem kell a világból kivonulni - bár bizonyára zavartalanabb egy kolostorban, mindnetől távol, mint...

Mindegy. Bárhogy is, ne hagyjuk abba. Imádkozzunk a ránk bízottakért, a környezetünkben élőkért, azokért, akiket Isten "véletlenül" hoz az útunkba, akiket a Szentlélek koránt sem véletlenül juttat az eszünkbe. akikre felfigyelünk egy cikkben, egy hírben...

"Szüntelenül imádkozzatok."

Az ima ereje

"Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének" - Jakab 5:16.

Hiszek az ima erejében. A közebenjáráséban. A kitartó imában.

Hétvégén valaki - akitől évekkel ezelőtt elkölötzött a férje - felhívott és elmondta: " a férjem hazajött, újra itthon van". Tudom, hogy sok fájdalom, lelki szenvedés, megaláztatás, szégyen, megbocsátás, elengedés - és sok-sok-sok-sok sokszor meg nem hallgatottnak tűnő ima előzte meg mindezt. De az imának ereje van. Nagy ereje! És ezt látni, nem csak annak áldás, akinek a kérésére jön a válasz. Látni Isten válaszát - megerősíti a hitünket, és buzdít, hogy tegyük többet, tegyük állhatatosabban. Sose adjuk fel.

Tegnap egy nyugdíjas lelkipásztor házaspárral beszélgettem. Átöleltek, és azt mondták: "Imádkozni fogunk értetek." "Szükségünk van rá! Nagyon köszönjük." "Tudod mit, akkor felírunk az imalistánkra és minden nap imádkozunk értetek."

Nem kaphattam volna nagyobb ajándékot ott, mint ezeknek a drága testvéreknek az imáit és ígéretét. Mert annyira szükséges nekem is, nekünk is, hogy legyenek, akik hordoznak imában. Hogy adassék erő, bölcsesség, békesség, vezetés, hit, szeretet... és még annyi minden.

Köszönöm, ha te is megteszed, és közbenjársz értünk és Isten munkájárért ezen a helyen.

Family

Szülőnek lenni komoly kihívás. Először azt tanulgatjuk, hogy lemondva saját vágyainkról, álmainkról a nap huszonnégy órájában rendelkezésére álljunk a ránk bízott parányi életnek – aztán hogy egyre bátrabban a saját útjára engedjük őt. Mindeközben persze bölcsen szeressük, támogassuk és segítsük. Nem lehetetlen feladat ez?
Szülői tanulmányaimban jelenleg egy új fejezettel birkózom. A tananyag neve: kamaszkor. Egyik legnagyobb kihívása pedig az elengedés. A szülőnek, akit éveken át treníroztak a ragaszkodásra, most tudatosan, önként és dalolva el kell engednie csemetéjét, hogy még a biztonságot adó fészek közelében próbálgathassa szárnyait. S a bölcs szülő – bár a szíve az ellenkezőjét üvölti – fokozatosan átadja az irányítást tapasztalatlan gyermekének. Megengedi, hogy ő is elkövesse.... tovább

Aranka Barbija

Pénteken Mikulásfalván jártunk. Illés fiammal és 250 árvíz meg vörösiszap-károsult kisgyerekkel. Izgalmas, mozgalmas egy nap volt. Különleges találkozás a Mikulással. Látogatás a dolgozószobájában. Játék a szalmalabirintusban... Mindez egy verőfényes inkább tavaszi, mint őszi napon. Plusz húsz fokban.

Ki gondolná, hogy a Mikulás csak 35 percnyire lakik Fehérvártól? Nagykarácsonyban.

Nagykarácsonyban nem volt valami nagy karácsonyi hangulat, de az öröm és az izgalom a messzirőljött gyerekek arcán határozottan karácsonyi volt.

Volt ugye Mikulás. Volt sok gyerek is. Szán és szarvasok. Ajándékok. Jelen volt a média is. - S ezen a ponton érkeztünk el történetünk címszereplőjéhez, Arankához. Aranka, a baranyai kislány ugyanis "nyilatkozott" a Duna tv-nek. A riporter kérdésére Aranka elmesélte, hogy ő bizony egy Barbie babát kérne a Mikulástól - ha kérhet/ne. Aranka hazatért. A tévések pedig a híradóban aztán "meghírelték" a kislány álmát. Messze, messze, az Óperenciás tengeren is túl, a távoli Amerikában aztán két idős ember látta ám Arankát a tévében. S nemcsak látták, halloták, de úgy döntöttek, közbenjárnak a Mikulásnál Aranka Barbija érdekében. Telefont ragadtak. Hívták a tévét, hívták a Mikulást. Tévé hívta Szeretetszolgákat. Szeretetszolgák meg keresni kezdték Arankát. Közeben Barbie útra kelt a tengeren át Mikulás felé, hogy végül Arankánál landoljon, és boldogan éljenek, míg meg nem halnak...

Hol sírjaink domborulnak...

Szombaton Kondoroson jártunk a családdal. A gyülekezet 100 éves jubileuma volt. Ha már ott jártunk, kilátogattunk a temetőbe is nagyszüleim sírjához. Eredetileg a papámra gondoltam, aki mongol tartózkodásunk alatt halt meg, így nem voltunk ott a temetésén, s kicsit máig hihetetlen, hogy már nincs közöttünk.De a temető kapuján belépve hirtelen ráébredtem, hogy minden ősöm, közelebbi rokonom valahol ebben a sírkertben nyugszik. A két papa, a mama, az összes dédim, nagybátyám. Ahogy felnéztem, épp mellettünk tekert el a szomszéd. S az autóból odaköszönt a sírköves. Hét éve, hogy nem is jártam Kondoroson, mégis valahogy itthon lennék?
"Hol sírjaink domborulnak..."

A temető határozottan kisebb lett az elmúlt két évtizedben. Halottak napja estéjén kisgyerekként végigjártuk a családtagok sírjait. Egyébként is anyai családom és a temető élete furcsa, már-már bizarr szálakkal kapcsolódott össze. Dédszüleimé volt anno az egész "biznisz". Nagynagypapa koporsós, nagynagymama koszorús volt. Na meg minden mást is ők intéztek, mielőtt ki nem sajátította az előző rendszer a vállalkozást. Megérkezett a temetkezési vállalat. Igaz helyi képviselője ki más, mint a mama egyik tesója lett.
A gyászhintót azonban még a nyolcvanas években is a dédim garázsában tárolták (hisz anno az övék volt a hintó is).Szüleim építkezése alatt a dédinél laktunk. Na azt gyűlöltem. Sötétedés után nem mertem az udvarra menni, mert ott hatalmasodott az a borzasztó gyászhintó. Anyu nem értette mi bajom vele - ők az unokatesóival anno azon rendezték be a babaszobát... De ők mondjuk abból szerezték a zsebpénzt is, hogy a koszorúkat hordták - ó jaj - a ravatalozóból a sírokhoz. Dédim hatalmas házában a gyászhintó mellett más is akadt. A padláson volt például komplett koporsó - igaz miniatűr méretben. Dédi szerint a kirakatból maradt, amikor elvették az üzletet. A gyászhuszárok aranysujtásos kék bársony egyenruhái pedig a nagyszobai szekrényben várták jobb sorsukat. Az ő sorsukat aztán magam intéztem. Ált.sulis koromban hosszú rimánkodás után rávettem dédit, hogy a honismeret szakkörnek ajándékozzuk őket. Aztán volt egy rakat koszorú is mindenfelé a házban. Kézzel készítettek. A vázuk tobozból (tobozok a kamrában zsákszám), a virágok viaszba mártott itatóspapírból. Dédi és barátnői kisfazékban olvasztották a viaszt a kályha tetején és a drótszárnál fogva mártogatták a papír-krizantémokat a forró löttybe. Virággyártás idején mindenfelé száradtak a viaszba mártott fehér virágok, és mindent átjárt az összetéveszthetetlen visz"aroma". És volt még a szalagfestés. Papír vagy selyemszalagra. Dédi kb. egy kettes ecsettel bronzfestékkel pingálta rájuk a szöveget: "Fájószívvelbúcsúzunka...család" A "megrendelések" szövegeit a Szabadföld széléből szakajtott fecnikre írta fel. Ezek a fecnik lógtak a függöny szélére tűzve - jelezvén az aznapi megrendelések nagyságát. Dédim egyébként nagyon laza hölgyemény volt. Barátnőivel pontban minden szerda és szombat délután négykor felöltöztek, összegyűltek, karjukra vették a kék kis bádogkannát és méltóságteljesen kisétáltak ... a temetőbe. Hétfő reggelenként bebuszozott Orosházára anyagért - persze a koszorúkhoz. Hatalmas háza folyosóján hatalmas fonott karosszékeiben a szomszédokkal órákig vitatták az élet nagy dolgait. Dédinek korát megelőző találmányai is voltak. pl. a "távkapcsoló" A távkapcsoló abból állt, hogy a tévéjéhez vagy tíz méter hosszú zsinórt szereltetett, mely az ágya melletti konnektorban végződött. Éjfél tájban - mikoris a Himnusz hangjára dédi felriadt álmából - nem kellett ám felkelnie és a készülékhez zarándokolnia, elég volt egy elegáns mozdulattal kirántani a zsinórt, s azonnal sötétség borult a szobára. Dédimnek kilencvennégy évet adott a Mindenható. Megélte még Bori születését is. Így volt neki ükmamája is három hétig.
Hiányzol Dédi. Áldás, hogy ismerhettelek.