Pages

2010. november 1., hétfő

Hol sírjaink domborulnak...

Szombaton Kondoroson jártunk a családdal. A gyülekezet 100 éves jubileuma volt. Ha már ott jártunk, kilátogattunk a temetőbe is nagyszüleim sírjához. Eredetileg a papámra gondoltam, aki mongol tartózkodásunk alatt halt meg, így nem voltunk ott a temetésén, s kicsit máig hihetetlen, hogy már nincs közöttünk.De a temető kapuján belépve hirtelen ráébredtem, hogy minden ősöm, közelebbi rokonom valahol ebben a sírkertben nyugszik. A két papa, a mama, az összes dédim, nagybátyám. Ahogy felnéztem, épp mellettünk tekert el a szomszéd. S az autóból odaköszönt a sírköves. Hét éve, hogy nem is jártam Kondoroson, mégis valahogy itthon lennék?
"Hol sírjaink domborulnak..."

A temető határozottan kisebb lett az elmúlt két évtizedben. Halottak napja estéjén kisgyerekként végigjártuk a családtagok sírjait. Egyébként is anyai családom és a temető élete furcsa, már-már bizarr szálakkal kapcsolódott össze. Dédszüleimé volt anno az egész "biznisz". Nagynagypapa koporsós, nagynagymama koszorús volt. Na meg minden mást is ők intéztek, mielőtt ki nem sajátította az előző rendszer a vállalkozást. Megérkezett a temetkezési vállalat. Igaz helyi képviselője ki más, mint a mama egyik tesója lett.
A gyászhintót azonban még a nyolcvanas években is a dédim garázsában tárolták (hisz anno az övék volt a hintó is).Szüleim építkezése alatt a dédinél laktunk. Na azt gyűlöltem. Sötétedés után nem mertem az udvarra menni, mert ott hatalmasodott az a borzasztó gyászhintó. Anyu nem értette mi bajom vele - ők az unokatesóival anno azon rendezték be a babaszobát... De ők mondjuk abból szerezték a zsebpénzt is, hogy a koszorúkat hordták - ó jaj - a ravatalozóból a sírokhoz. Dédim hatalmas házában a gyászhintó mellett más is akadt. A padláson volt például komplett koporsó - igaz miniatűr méretben. Dédi szerint a kirakatból maradt, amikor elvették az üzletet. A gyászhuszárok aranysujtásos kék bársony egyenruhái pedig a nagyszobai szekrényben várták jobb sorsukat. Az ő sorsukat aztán magam intéztem. Ált.sulis koromban hosszú rimánkodás után rávettem dédit, hogy a honismeret szakkörnek ajándékozzuk őket. Aztán volt egy rakat koszorú is mindenfelé a házban. Kézzel készítettek. A vázuk tobozból (tobozok a kamrában zsákszám), a virágok viaszba mártott itatóspapírból. Dédi és barátnői kisfazékban olvasztották a viaszt a kályha tetején és a drótszárnál fogva mártogatták a papír-krizantémokat a forró löttybe. Virággyártás idején mindenfelé száradtak a viaszba mártott fehér virágok, és mindent átjárt az összetéveszthetetlen visz"aroma". És volt még a szalagfestés. Papír vagy selyemszalagra. Dédi kb. egy kettes ecsettel bronzfestékkel pingálta rájuk a szöveget: "Fájószívvelbúcsúzunka...család" A "megrendelések" szövegeit a Szabadföld széléből szakajtott fecnikre írta fel. Ezek a fecnik lógtak a függöny szélére tűzve - jelezvén az aznapi megrendelések nagyságát. Dédim egyébként nagyon laza hölgyemény volt. Barátnőivel pontban minden szerda és szombat délután négykor felöltöztek, összegyűltek, karjukra vették a kék kis bádogkannát és méltóságteljesen kisétáltak ... a temetőbe. Hétfő reggelenként bebuszozott Orosházára anyagért - persze a koszorúkhoz. Hatalmas háza folyosóján hatalmas fonott karosszékeiben a szomszédokkal órákig vitatták az élet nagy dolgait. Dédinek korát megelőző találmányai is voltak. pl. a "távkapcsoló" A távkapcsoló abból állt, hogy a tévéjéhez vagy tíz méter hosszú zsinórt szereltetett, mely az ágya melletti konnektorban végződött. Éjfél tájban - mikoris a Himnusz hangjára dédi felriadt álmából - nem kellett ám felkelnie és a készülékhez zarándokolnia, elég volt egy elegáns mozdulattal kirántani a zsinórt, s azonnal sötétség borult a szobára. Dédimnek kilencvennégy évet adott a Mindenható. Megélte még Bori születését is. Így volt neki ükmamája is három hétig.
Hiányzol Dédi. Áldás, hogy ismerhettelek.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Szilvia és Lajos!
Igen nagy szeretettel olvastam bloggbejegyzésteket! Mintha én is otthon érezhettem magam egy rövid ideig!Csakhogy az az otthon nagyon messzire van,Székelyföldön,ahol az én apám is "gyászhúszár volt, első katagóriával" Mág mindig a csűr ad otthont a mi gyászhintónknak is,gyönyörű példány,jóval trianon elött készült,öcsém a Pisti felújitotta,pedig már nálunk sincs szükség rá,mert megépültek az uniós "halottházak".És mi történt a tietekkel?Hol lehetne értékesiteni,vagy elhelyezni?
Ha van ötletetek és számos más gondolatot is szivesen megosztanánk mi is veletek!
Annál is inkább,mert a Csaba atyával nekem is van kapcsolatom, személyesen is irt a tavaly Karácsonyi gondolatot,amit megosztanék veletek is!
Küldök egy email cimet is:bgeza1950@gmail.com Boldog Újesztendőt mindnyájatoknak.