Pénteken Mikulásfalván jártunk. Illés fiammal és 250 árvíz meg vörösiszap-károsult kisgyerekkel. Izgalmas, mozgalmas egy nap volt. Különleges találkozás a Mikulással. Látogatás a dolgozószobájában. Játék a szalmalabirintusban... Mindez egy verőfényes inkább tavaszi, mint őszi napon. Plusz húsz fokban.
Ki gondolná, hogy a Mikulás csak 35 percnyire lakik Fehérvártól? Nagykarácsonyban.
Nagykarácsonyban nem volt valami nagy karácsonyi hangulat, de az öröm és az izgalom a messzirőljött gyerekek arcán határozottan karácsonyi volt.
Volt ugye Mikulás. Volt sok gyerek is. Szán és szarvasok. Ajándékok. Jelen volt a média is. - S ezen a ponton érkeztünk el történetünk címszereplőjéhez, Arankához. Aranka, a baranyai kislány ugyanis "nyilatkozott" a Duna tv-nek. A riporter kérdésére Aranka elmesélte, hogy ő bizony egy Barbie babát kérne a Mikulástól - ha kérhet/ne. Aranka hazatért. A tévések pedig a híradóban aztán "meghírelték" a kislány álmát. Messze, messze, az Óperenciás tengeren is túl, a távoli Amerikában aztán két idős ember látta ám Arankát a tévében. S nemcsak látták, halloták, de úgy döntöttek, közbenjárnak a Mikulásnál Aranka Barbija érdekében. Telefont ragadtak. Hívták a tévét, hívták a Mikulást. Tévé hívta Szeretetszolgákat. Szeretetszolgák meg keresni kezdték Arankát. Közeben Barbie útra kelt a tengeren át Mikulás felé, hogy végül Arankánál landoljon, és boldogan éljenek, míg meg nem halnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése