Alvós kaland a nappaliban

A nappaliban alvós kalandunkat tovább fejlesztettük a hétvégén. A fiúk egyébként is nagy bungi-gyártók. Hát az a merész ötletem támadt, hogy gyártsunk valami bungi-szerűt a közös földönalvós "ágyaink" fölé. A szerkezethez felhasználtunk minden kéznél levőt. Beépítettük a tornagépet, a vasalódeszkát, az állólámpát és a parfist. A függönyhöz varrtuk a lepadőket, ágytakarókat. Illés szerint nagyon megérte.

Konyha-dekor

A siker 20 lehetősége

1. Miért kellene azt mondanom, hogy nem vagyok képes rá, amikor a Biblia azt mondja, hogy mindent meg tudok tenni Krisztus által, aki megerősít engem? (Filippi 4, 13)
2. Miért kellene nélkülöznöm, amikor tudom, hogy Isten minden szükségemet be fogja tölteni az ő gazdagsága szerint Jézus Krisztus dicsőségére? (Filippi 4, 19)
3. Miért kellene félnem, ha a Biblia azt mondja, hogy Isten nem a félelemnek a szellemét adta nekem, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét? (II. Timóteus 1,7)
4. Miért ne legyen elég hitem ahhoz, hogy betöltsem az hivatásomat, amikor tudom, hogy Isten az ő mértéke szerint osztott nekem hitet? (Róma 12, 3)
5. Miért gyengélkednék, amikor a Biblia azt mondja, hogy az Úr az én életem erőssége, és bátor tetteket fogok véghez vinni, mert ragaszkodok Istenhez? (Zsoltárok 27,1; Dániel 11,32)
6. Miért engedném át a Sátánnak a fennhatóságot az életem fölött, amikor ő, aki bennem van, nagyobb, mint aki a világban van? (I. János 4,4)

7. Miért kellene beletörődnöm a veszteségbe, mikor a Biblia azt mondja, hogy Isten mindig diadalra vezet? (II. Korinthus 2, 14)
8. Miért ne lehetne bölcsességem, amikor Isten Krisztust bölcsességgé tette számomra, és bőkezűen ad nekem bölcsességet, amikor kérem tőle? (I. Korinthus 1, 30; Jakab 1,5)
9. Miért kellene lehangolódnom, amikor eszembe juthat Isten szerető kedvessége, szánalma és hűsége, és ezért reménykedhetek? (Jeremiás siralmai 3, 21-23)
10. Miért kellene aggódnom és fenyegetve éreznem magam, ha minden gondomat Krisztusra vethetem, aki törődik velem? (I. Péter 5, 7)
11. Miért kellene valaha is megkötözve lennem, ha tudom, hogy ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság? (II. Korinthus 3, 17; Galata 5,1)
12. Miért kellene elítélve érezni magam, ha a Biblia azt mondja, nem vagyok ítélet alatt, mert Krisztusban vagyok? (Róma 8,1)
13. Miért érezném magam egyedül, amikor Jézus azt mondta, hogy Ő mindig velem van, és soha nem fog elhagyni, sem elmaradni tőlem? (Máté 28,20; Zsidók 13,5)
14. Miért kellene úgy éreznem, hogy átkozott vagyok, vagy rossz szerencse áldozata, amikor a Biblia azt mondja, hogy Krisztus megváltott engem a törvény átkától, hogy megkaphassam az Ő Szellemét? (Galata 3, 13-14)
15. Miért lennék elégedetlen, ha én is- Pálhoz hasonlóan- megtanulhatok elégedett lenni a körülményeimmel? (Filippi 4, 11)
16. Miért érezném magam értéktelennek, ha Krisztus bűnné lett helyettem, hogy én Isten igazsága lehessek őbenne? (II.- Korinthus 5, 21)
17. Miért lenne üldözési mániám, ha tudom, hogy senki sem lehet ellenem, ha Isten velem van? (Róma 8, 31)
18. Miért kellene összezavarodnom, amikor Isten a békesség szerzője, és belém helyezett Szellemén keresztül tanít engem? (I. Korinthus 14, 33; I. Korinthus 2,1 2)
19. Miért kellene bukottnak éreznem magam, mikor mindenben győzedelmeskedek Krisztus által? (Róma 8, 37)
20. Miért hagynám, hogy az élet nehézségei elnyomjanak, ha bátorságot nyerhetek, tudva, hogy Jézus legyőzte a világot és annak nyomorúságait? (János 16, 33)

Csak úgy

Találtam

A Family Facebook oldalán találtam.
Egyszerű, de igaz ...

"Aki szeret,
Annak varrd fel a szakadt gombját,
Mert könnyen meglehet,hogy
Felvarrja más.

Aki szeret,
Annak hallgasd meg gondját-baját,
Mert könnyen meglehet,hogy
Meghallgatja más.

Aki szeret,
Azzal ne légy morc, goromba,
Mert könnyen lehet,hogy
Rámosolyog más.

Aki szeret-szeresd!
S öleld meg naponta,
Mert könnyen lehet,hogy
Megöleli más.

És akkor,hidd el,
Nem ő a hibás! "
(Jobbágy Károly)

10 hazugság...

Grady, J. Lee:10 hazugság, amit az Egyház mond a nőknek kissé hatásvadász című könyvét olvastam a közelmúltban. Érdekes könyv. Az is érdekes, hogy egy férfi írta. Számomra örömteli, hogy a magyar gyülekezetek többségében talán azért mégse olyan sötét és reménytelen a helyzet, hogy a nők elhívását, szolgálatát, életét ellehetetlenítenék. Persze nem mondom, hogy nem kell tabukat döntögetni egy-egy területen...Sajnálatos viszont, nagy valószínűséggel épp azokhoz nem jutnak majd el ezek a gondolatok, akik ezen hazugságok árnyékában élnek.
Jó volt olvasni mekkora áttörést hozott a koreai ébredésben, amikor Cho pásztor a szolgálatba bevonta a nőket is. Vicces volt Luther, Kálvin vagy az egyházatyák "kissé" férfisoviniszta gondolatait olvasgatni. Meglepő volt megtudni, hogy az első feminiszták keresztények voltak. És felszabadító felismerni, hogy az, hogy a férfi uralkodik a nőn - a bűneset következményként bejött átok volt. Egy átok, amit Jézus megtört a kereszten. Így keresztényként, nőként vagy férfiként - nem kell már ezek alatt az átkok alatt élnünk. Nem kell leuralnunk a másikat. Lehetünk egymás segítő társai.
Az olvasottak mellett számomra mégis áldás az, hogy egy férfi oldalán, az ő védelme és tekintélye alatt élhetek. Nem az uralma, az akarata, kisszerű elgondolásai, de szeretete és gondviselése alatt. Mert Isten így tett bennünket teljessé. Nőként és férfiként.

Konyha, féhérben

Konyha festés és pultcsere előtt és után:

OKT: Bakonykúti-Fehérvárcsurgó

Elmaradt egy hétvégi programunk, így a fiúkkal folytattuk a kéktúrát.
A reggelt buszozással kezdtük: 8.45-kor indult a busz Bakonykútiba. A leírások alapján megtaláltuk a pecsétet a buszfordulóban és megcsodáltuk a falut. A buszon már megtudtuk egy helybélitől, az utcákon díszelgő fafaragványok történetét. Az egész azzal kezdődött, hogy valakinek kiszáradt a háza előtti fája és megfogadta a szomszéd faluból a népi fafaragót, faragjon egy alakot a fatörzsből. Őt követte a második, harmadik... Azt is megtudtuk, hogy két operaénekesnő is él a százakárhány fős településen.
Rövid nézelődés után nekivágtunk a Bakonykúti-puszta felé vezető meredeknek. A tetején - az első bizonytalan pontnál - rájöttünk, hogy elhagytuk a túristatérképet. Hát Lala visszament a faluba (de már nem találta meg:( ), mi pedig a puszta felé haladtunk tovább. Egy romos épületnél egyesült a család. Innen emelkedőkön át a Bogrács-hegyre másztunk. Ahol egyre kevesebb és bizonytalanabb volt a jelzés. Olvastunk erről a neten, de bíztunk benne, hátha majd mi nem... Hát mégis. Nem is egyszer tettünk kitérőket. Egy helyen viszont ( jelzések és túristatérkép hiányában) már csak a gúttamási országút maradt, mint tájékozódási pont. Hát nekivágtunk irányban az erdő szélén egy szántás mellett. Emlékezetes élmény marad. Sárszörfözés - ahogy Bálitn nevezte. Hála Istennek, hogy tegnap a Decatlonban beszereztünk Bálintnak és Illésnek egy-egy túracipőt. Ezek nélkül elég necces lett volna a mai nap.
A gúttamási országúton elértük - ha nem is a kék, de a piros jelzést. S vagy két km-en át gyalogoltunk a reménybeli kék irányába. Illés lelkesedése ezen a ponton sose látott mélységbe zuhant, kitaláltam hát a Tipp-mix játékunkat, melynek lényege 3-3 kocsimárkát tippelhetünk a következő autóra, ezzel kihúztuk a kékig.
A kéket meglelve először röviden egy kis fenyvesben haladtunk, majd az ösvényen találkoztunk egy sérült sassal. Az egyik szárnya totálkáros lett, így csak fetrengett szegény a sárban. (Korábban szarvasokkal találkoztunk.)
Egy farakásokkal teli helyen ebédeltünk. Az erdei út két oldalán favágók dolgoztak. Ők is épp ebédszünetet tartottak. Az irtások miatt megint csak esetleges volt a jelölés, de itt megúsztuk az eltévelyedést. A következő dagonyázós, emelkedős szakaszon találkoztunk először kéktúrázókkal. Hárman loholtak szemben a sártengerben.
A víztározóhoz kiérve a látvány megint csak kárpótolt a nehézségekért. Most a másik vögyzáró gátat is megszemléltük. S ma is a tározó melletti szakasz volt a legszelesebb - akárcsak a múlt héten. Végül becsengettünk a Becsali csárdába, s megvártuk, míg a Bori megérkezik értünk.
Hát sárban ma nem volt hiány - ami a jelzésekről nem mondható el. De mindent összevetve a mai nap és szakasz is nagyszerű volt.

Hovatovább

Hovatovább hónapok óta küzdünk a kérdéssel, hova is menjen továbbtanulni gyermekünk. A legidősebb épp egyetem-választásban. A legifjabb szeptemberben kezdi az általános iskolát.
De hova is menjenek? A sokféle lehetőség közül, mi lenne a számukra legmegfelelőbb? Melyik az ő útjuk? A kicsi esetében a döntés felelőssége a miénk. Annyiféle érv és ellenérv! Az egyik iskolában a biztos lelki háttér, az ismerős közösség. A másikban a gyerek tálentumához, érdeklődéséhez passzoló képzés, izgalmas lehetőségek.
Hova tovább?
Szülő ellátogat a nyílt órákra, beszélget a tanító nénikkel. (Ahogy mondják: tanító nénit, ne iskolát válassz!)Ám ezzel sincs közelebb a megoldáshoz. Tanító nénik itt is, ott is kedvesek, aranyosak, határozottak. Elviszi gyermekét a játékos iskolai foglalkozásokra. Ahol a gyerek nagyon jól érzi magát. S most se kerültünk közelebb a megoldáshoz. Marad az imádság tavaszig/nyárig - no meg a felvételik. És a reménység, hogy Isten az, aki kezében tartja gyermekei sorsát, s igazgatja lépteiket tovább, hova kell.

Hétszáz év házasságban

Délután a gyülekezet házaspárjait hívtuk egy egyszerű ünneplésre. Nem tudtam igazán, mire is gondolt Lala, így nem is tudtam mire számíthatok. Az alagsori teremben vártuk a párokat - akik csak jöttek és jöttek. Nem is tudom, összesen mennyien lehettünk. Viszont azt a Józsi megszámolta, hogy mindösszesen több, mint hétszáz évet éltünk már házasságban. És ez nagyszerű! Nagyszerű, hogy hétszáz év házasság után a párok mosolyogva jönnek ünnepelni a házasságot és elmondják, hogy huszoniksz éve élnek boldog szerelemben. Nagyszerű volt velük, értük imádkozni is. Látni milyen sokfélék, és milyen különlegesek is vagyunk - hétszáz év házassággal a hátunk mögött.
Igaz, Lalával mi ehhez a közös hétszázhoz csak hússzal járultunk hozzá.

Kéktúra: Fehérvárcsurgó-Bodajk-Csókakő

Ma, azaz 2011.02.12-én elkezdtük Lalával a Kéktúrát!!! ( Talán egyszer majd elmesélem, hogy miért is vágtunk bele.) Csütörtökön sikerült beszereznünk az igazolófüzeteket, s mára terveztük az első - Fehérvárhoz legközelebb eső szakaszt. Mivel szeretnénk, ha Bálint és Illés minél gyakrabban elkísérhetnének a továbbiakban is, így megkockáztattuk, hogy őket is magunkkal vigyük. Izgatottan várták a szombat reggelt. Ám reggel egyáltalán nem volt kirándulóidő. Hideg volt, esett és fújt a szél.
Kicsit később az eső elállt, s a fiúk meggyőztek bennünket, hogy próbálkozzunk. Bori kirepített Kincsesbánya határába, a Becsali kocsmához. Itt megejtettük életünk első kéktúrás bélyegzését, majd elváltunk a Boritól, s a srácokkal elindultunk a fehérvárcsurgói víztározó felé. Klassz környék, jó terep, csak rettentően fújt a szél. A gáton Bálint azzal játszott, hogy hátradőlt és a szél megtartotta. A víztározó északi részén a jelzés felkanyarodik a nyaralók, présházak, szőlők közé. Hangulatos szakasz. Jó párszor elhajtottunk már autóval a közelében, de soha nem gondoltam volna, hogy csak pár méternyire ilyen cuki házak, utak, kilátás rejtőzik. A Galya-völgy felé egy meredek emelkedőn át vezetett az út. Az emelkedő tetején egy helyről fantasztikus kilátás a víztározóra és a mögötte lévő hegyekre.
Galya-völgy. Azt hittük, ez lesz a legegyszerűbb, hisz ezt a szakaszt már bejártuk párszor. Dél felé érkeztünk a völgybe. A szél elállt, az idő kellemes volt. Viszont az eső miatt a terep elég sáros volt. A terepviszonyoknak az erdőirtás se kedvezett, a gépek összevágták az utakat. Újabb meglepetés: a patakon átíveli fahid volt, nincs. Hihetetlen, hogy pár hónapja még ott volt, most meg nincs átkelési lehetőség. Így a balparton cuppogtunk felfelé, míg találtunk egy hatalmas fatörzset, melyen átevickéltünk a túlpartra. A sár egyre nagyobb, mi pedig egyre meglepettebbek voltunk. A fiúk nagyon ügyesen megbírkóztak a kihívásokkal. A Galya-völgy balinkai végén kimásztunk a területről. Itt az ösvény meredeken felfelé vette az irányt. Ez volt a leggyilkosabb szakasz. Viszont a hegy tetejéről rá lehetett látni a Galya-völgyre. Inenn Bodajk felé szelídebb emelkedők következtek. Az ösvény végén váratlanul a bodajki sípálya tetején találtuk magunkat. Lélegzetelállító kilátás a móri árokra és a Vértesre. Bálinték játszottak még a tárcsás felvonóval (nem is tudom, hoyg üzemelt-e a télen?!). Sípályán alámászva Bodajkra érkeztünk. Elég hosszan kellett a faluban gyalogolni. A fiúk aztána főtéren rávettek bennünket, hogy beüljünk a cukrászdába. Innen a csókakői vasútállomáshoz vettük az irányt, mert ott várt a következő bélyegző. De egy rossz épületnél keresgéltünk vagy negyed órán keresztül, mire ráébredtünk, hogy ötven méterre is van egy másik vasútvonal. Bélyegzés után felhívtuk a Borit, hogy lassan induljon értünk, mi pedig nekivágtunk a móri ároknak. A szél feltámadt, s a jelzés itt a közúton vezetett - ami ráadásul elég forgalmas volt. A fiúk számára ez volt talán a legneccesebb szakasz - lévén mögöttük volt már vagy 10 km, s kb. 4 órája úton voltunk, szélben, sárban, hegyen, völgyön. Szóval az út közepén, egy mező kellős közepén hirtelen az árokból előkerült egy kis tacskó. Mellénkszegődött. A fiúk örömére. Igaz, mostmár totál őrültnek tűnhettünk a szélben a két gyerekkel és a körülöttünk szaladgáló kutyával, akit csak minden percben ütött majdnem el egy autó. Sokat nevettünk, Lala végül sikeresen elüldözte, s átkeltünk a 81-es úton. ( Mennyire furcsa már, hogy százszor is elmentünk már ezen az útön, de mindig, mindig autóval, s most meg itt sétálunk gyalog. Hihetetlen élmény és érzés volt az egész túra.) Már csak két km volt vissza Csókakőig - de elég sunyi egy szakasz. Valahol az emelkedő közepén járhattunk, amikor Bori utólért bennünket. Biztos voltam benne, hogy a fiúk azonnal beszállnak, s majd Vadász bisztrónál ( itt várt a következő bélyegző) találkozunk. De a fiúk tiltakoztak. Illés azt mondta, rejtőzködjünk el Bori elől, nehogy fel akarja venni őket. Végül mind a négyen végiggyalogoltuk a távot az utolsó méterig. Bálint százszor is elmondta napközben, hogy mennyire hálás azért, hogy a reggeli szélben mégse szállt vissza az autóba, s nekivágott a túrának. Azt hiszem, ezzel mindannyian így vagyunk.

Erős erőtlenek

- gondolatok a tegnap esti női alkalom kapcsán -

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Fil.4:13.)

Mindenre. Mindenre, de mindenre kiterjedő erő. Ki ne szeretné? Kinek ne lenne szüksége rá? S a fenti igevers állítása szerint ez nem csak egy vágyálom, hanem Krisztusban a miénk lehet - ha Krisztusban vagyunk.
Akkor miért érezzük magunkat sokszor olyan erőtlennek, tehetetlennek, kimerültnek és gyengének?
Talán mert a Krisztusban megragadható isteni erő, a természetfeletti ereje az a másik dimenzió, ami épp azon a ponton kezdődik el, ahol a természetes, emberi erő véget ér.
Pál azt mondja a 2.Kor.12:9-ben
"Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz."
Az isteni erő felszabadulásához épp az emberi erőforrások kimerülésén át vezet az út. S ez az a kritikus pont (amikor saját erőnk, képességeink, tudásunk, forrásaink... végéhez érünk), ahol az ember válaszút elé kerül. Elcsügged, megfárad, belekeseredik, felad mindent VAGY megteszi a hit lépését: elhiszi, hogy Istennél van több is, s Hozzá fordul erőért. A második esetben megtapasztalhatja azt, ahogy a kegyelem működésbe lép az életében. A kegyelem, amire saját erőből már képtelen lett volna az ember... Így ér célhoz Isten ereje. Kegyelemből. Az erőtlenség krízisén keresztül. Ilyenkor aztán kétség se férhet hozzá, hogy kié a dicsőség...

Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.
Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.
De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.
Ézs.40: 29-31.

Séta a várban

Verőfényes szabadszombat. Luxus lenne a lakásban tölteni a napot. Útra keltünk hát, hogy hazahozzuk Borit Pestről és kicsit bóklásszunk valahol a városban. Az első tervek között a Munkácsy-trilógia megtekintése is szerepelt, így a Budai vár mellett döntöttünk. A Vérmezőnél leparkolva, kedvenc lépcsőinket ( 267 db) megmászva felvágtáztunk a Hadtörténeti Múzeum elé. A fiúknak bejöttek az ágyúk, sőt a múzeumba is be szerettek volna menni - de a tavaszias február most inkább az utcákon marasztalt. Végigsétáltunk a Tóth Árpád sétányon. Megnéztük a Mátyás-templom három napja lecserélt harangjait. Megcsodáltunk a solymárfiút és egy népdalénekes lány hangját. Napfürdőztünk a sétány egyik padján, majd egy másik lépcsősoron leereszkedtünk a városba.
Két nappal ezelőtt egy másik várban sétáltam. Veszprémben volt egy tárgyalásom, s hazafelé úgy döntöttem, sétálok egyet a várnegyedben. Akkor az időjárás még nem nagyon kedvezett a sétálgatóknak - a város csodaszép panorámája azonban minden szürkeségért kárpótolt. Soha nem tudom megunni a királynők városát. Most kisétáltam a Benedek-hegyi kereszthez is, ahol az ember hirtelen a város kellős közepén, mindentől távol és mindenhez közel, az ég és föld között találja magát. S ez a hely azért is különleges most nekem, mert... (folyt.köv.)

Aludjunk együtt!

Vannak az életben egészen apró "nagy" kalandok. Ilyen például, ha az egész család - legalábbis a kisgyerekes része - összecuccol és együtt alszik a nappali padlóján. Ehhez nem kell különösebb befektetés vagy erőfeszítés és igazán apró kényelmetlenségekkel jár. A fiúknak viszont határozottan tetszett, amikor két hete péntek este kiköltöztünk a nappaliba, gyertyákat gyújtottunk és jó sokáig beszélgettünk a sötétben.
( a dolog egyetlen hátránya, hogy a fiúk persze azóta minden pénteken felvetik: "aludjunkanappalibaaaaan!" )

Tegnap éjjel a Sára cuccolt le hozzánk. Bori vendégségben lévén, felvetettem neki, hogy miért is nem költözik le a nappaliba - sőőőt a mi szobánk szabad két négyzetméteres felületére. Először kinevetett, majd elbizonytalanodott, végül lecuccolt mellénk, s elkezdtünk beszélni és beszélni. Apa persze néhány perc múlva már elszenderedett, de ez nem akadályozott meg abban, hogy egy csomó mindent ki- és átbeszéljünk, amire napközben olyan ritkán akad időnk.
Ezért is jók a péntek esték - másnap az ember kipihenheti az éjszakázás fáradalmait.

Ha péntek, akkor...

...sütés. Az utóbbi hetekben megfigyeltem, hogy lassan szokásommá válik a pénteki sütkérezés. Persze ez azért is alakul így, mert leginkább pénteken vagyok itthon. Így ilyenkor kerül sor a lángos,a fánk vagy a sütifélék elkészítésére.
Ez egyébként egy teljesen lényegtelen dolog. Viszont a mamára emlékeztet, aki minden házimunkát szabályosan visszatérő rendben végzett gyerekkoromban. Hétfőnként volt a nagymosás - amihez már nem emlékszem pontosan milyen étel is társult. De a hétnek mindig azonos napján volt a mamánál tésztafőzés vagy húsos kaja... A mama tésztafőzése meg egy gasztroblogról jutott eszembe. Azt mennyire szerettem! Időnként annyi tésztát gyúrt, hogy a szobákban is az abroszokkal leterített ágyakon mindenfelé száradtak a kaszabolásra váró tészták. Én pedig évek óta nem gyúrtam tésztát, csak a bolti kitudjamilyet használom. Viszont ma találtam egy zöldtészta receptet, amit ki fogok próbálni. Már csak azért is, mert a spenótos zöldtészta Fehérváron csak az Intersparban kapható - csomagja több mint 700-ért .