- gondolatok a tegnap esti női alkalom kapcsán -
"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Fil.4:13.)
Mindenre. Mindenre, de mindenre kiterjedő erő. Ki ne szeretné? Kinek ne lenne szüksége rá? S a fenti igevers állítása szerint ez nem csak egy vágyálom, hanem Krisztusban a miénk lehet - ha Krisztusban vagyunk.
Akkor miért érezzük magunkat sokszor olyan erőtlennek, tehetetlennek, kimerültnek és gyengének?
Talán mert a Krisztusban megragadható isteni erő, a természetfeletti ereje az a másik dimenzió, ami épp azon a ponton kezdődik el, ahol a természetes, emberi erő véget ér.
Pál azt mondja a 2.Kor.12:9-ben
"Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz."
Az isteni erő felszabadulásához épp az emberi erőforrások kimerülésén át vezet az út. S ez az a kritikus pont (amikor saját erőnk, képességeink, tudásunk, forrásaink... végéhez érünk), ahol az ember válaszút elé kerül. Elcsügged, megfárad, belekeseredik, felad mindent VAGY megteszi a hit lépését: elhiszi, hogy Istennél van több is, s Hozzá fordul erőért. A második esetben megtapasztalhatja azt, ahogy a kegyelem működésbe lép az életében. A kegyelem, amire saját erőből már képtelen lett volna az ember... Így ér célhoz Isten ereje. Kegyelemből. Az erőtlenség krízisén keresztül. Ilyenkor aztán kétség se férhet hozzá, hogy kié a dicsőség...
Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.
Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.
De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.
Ézs.40: 29-31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése