Mennyből az autó

- avagy Fókuszunk története a Family legfrisebb számából -

Mint életünk oly sok területén, legtöbbször az autócserékben is Istenre kell hagyatkoznia kiscsaládunknak. Talán az egyik legemlékezetesebb megtapasztalásunk hat évvel ezelőtt történt. Anyár derekán újnak mondható kocsink totálkárosra tört, így hetek óta kölcsönjárgánythasználtunk. Egyik este apa összetoborozta a nappaliba a családot, s előterjesztette azimatémát. „Szükségünk van egy új autóra. Itt az ideje, hogy megkérjük Istent, segítsen ebben akérdésben.” Kicsik, nagyok együtt, egy akarattal kértük a mennyei Atyát, és nem is gondoltuk,milyen gyorsan megérkezik majd a válasz.

Talán egy hét sem telt el, amikor egy délelőtt éppen bevásárlásból hazafelé tartva – még ma isemlékszem a körforgalomra, ahol az „eset” történt – felhívott egy távoli ismerősünk telefonon.Akkor halt meg a férje, aki négy hónappal korábban kapott egy vadonatúj járművet aszolgálatához. „Azt szeretném, ha az autó az adományozó szándékának megfelelően Istenmunkáját szolgálná. Valakitől hallottam, hogy a tiétek összetört, így rátok gondoltam. Kérlek, mégma este gyertek el érte!”

Olyan gyorsan történt, hogy fel sem tudtuk fogni, hogy este már egy új autó tulajdonosai leszünk. A gyerekeknek sem mondtuk el, mi készül. Lefektettük őket, aztán az éjszaka leple alattmeghoztuk az új kocsit és leállítottuk az udvaron. Másnap reggel a fiúkat azzal ébresztettük, hogynézzenek le a nappali ablakából az udvarra, van ott egy meglepetés. „Egy autó? Az a fekete autó? A miénk? Tényleg a miénk?” – kérdezgették egymás szavába vágva. Majd ahogy voltak,papucsban és pizsamában szaladtak le, hogy közelebbről is megszemléljék az„imameghallgatást”.

Pár héttel később valakinek elmeséltem az új autónk történetét. Ennek fültanúja volt az egyik fiamis. Csalódottan vágott közbe: „Egy nénitől kaptuk?! Ezt nem is tudtam! Én azt hittem, hogy Istenkinyitotta a menny ablakát, és reggelre letette az udvarunkra.” Így kellett szembesülnie a ténnyel,hogy Isten az ő munkájához ezen a földön bizony „néniket” és „bácsikat” is használ.

( Múlt heti epizód:
Lala valakiket a buszhoz fuvarozott Pesten. Miután beültek a Fókuszba megkérdezték: "ez az az autó, amiről a Familyben olvastunk?" "Igen" - hangzott a válasz. "Milyen izgi..."- mondták az utasok.
Így lett egy teljesen átlagos gépjárműből Isten küzreműködése révén valami nem mindennapi :) )

A nyár legszebb pillanatai

Vasárnap éjjel, Szlovéniából hazatérve, sok óra motorozás után, gyerekeinkkel találkozva a hullócsillagokat nézni az augusztusi égbolton. A városból kimenekülve a szántóföld szélén két takarón fekve, Norah Jonest hallgatva együtt számolni a csillagokat, és örülni, hogy vagyunk, hogy együtt vagyunk épp mi hatan, hogy itt vagyunk valahol a végtelen égbolt alatt egy föld nevű bolygóra vetve korántse véletlenül.

Igazi nyaralás híján Budapestet megcsodálni. Ülőhely hiányában ülni az ezeréves BKV-s hajó padlózatán és bámulni ezt a csodaszép várost. Nézni a házak a homlokzatait, a hidak talapzatait, a szigeti fákat. S rácsodálkozni, hogy az egész feeling olyan ismerős. Valahogy a valaha volt egyik legszebb élményre hajadzik. Igaz akkor a Ha Long Bay-i öböl sziklái között ültünk a hajó padlózatán, s a világ egyik legkülönlegesebb tengeröblét csodáltuk. De az öröm, s a különös nyugalom itt is ugyanaz. Amit csak az Isten képes még megfejelni azzal, hogy a kapitány a kormányhoz hívja a gyerekeidet, akik aztán maguk vezetik a 70 tonnás hajót 100 utassal és legénységgel. A Jászai Mari térnél már a kikötést is a Bori végezte. Teljesen egyedül. Mekkora élmény volt! Ilyeneket csak Isten tud készíteni.

Huszadikán tüzijátékot nézni. Nagyok a közeli tízemeletes tetejéről. Kicsik és jómagunk meg a tópartról. Bóklászni a sötét parkban. Lefeküdni a fűbe és csodálni az eget, s a melletted bámuló gyermeked lelkes arcát. "Ez nagyon szép. Ezt akartam. Olyan jó, hogy végül csak kijöttünk."

Belenézni a kedvesed szemébe, s elmondnai, miért is szereted. Mitől más is Ő, mint az összes többi földlakó. Mitől olyan különleges és felbecsülhetetlenül értékes a számodra. Valami mélységesen bensőséges. Megrázó és megható.

Esténként bolyongni a belváros ódón utcáin, s újra és újra kikötni a bazilika előtti levendulás téren. Kedvenc padodon ücsörögni. Megosztani egy nehéz nap terhét társaddal. Együtt vinni Isten elé mindazt, amit ember úgyse képes megoldani, ami a mennyei segítség nélkül csak hiábavaló próbálkozás lenne.

Kope

Kope tualjdonképp egy szlovén síparadicsom, ahol sose jártunk (még) hóesésben. Ellenben az elmúlt augusztusok egy-egy hetét töltöttük ott 15-15 lelkészházaspárral, egymással és nem utolsó sorban Istennel.

Kope mindig más és más. Mármint azok az élmények és megtapasztalások, amikkel az Isten ezeken a heteken keresztül gazdagít. Ami változatlan: a legkülönlegesebb emberi kapcsolat, a házasság titkaira való rácsodálkozás. Most épp ott emlékeztünk saját szövetségünk eddig eltelt 21 évére. Isten hűségére és kimondhatatlan szeretetére. Arra a sok száz megszámlálhatatlan csodára, amit együtt élhettünk át Lalával. 

"Jó az Úr, és jókat tesz!" 

Ez életünk Igéje - ahogy egyre jobban megismerjük Őt, úgy egyre mélyebb bizonyossággal élhetjük át mindezt - életünk legkülönfélébb területein, így a házasságban is. 

Jó látni, hogy az Ő munkája sose ér véget, hogy "uralma növekedésének nem lesz vége" életünk egyetlen dimenziójában se - ha hagyjuk Őt uralkodni. Jó látni azokat a távlatokat, amik még előttünk vannak. Hogy növekedhetünk egymás megismerésében, az egymásba nyílásban, abban ahogy megosztjuk magunkat a másikkal, s ahogy egymás társaiként harcolhatjuk harcainkat.

Jó látni azt is, ahogy Isten másokban megdicsőíti önmagát. Ahogy 35 év házasság után is őszinte szeretetben és mélységes tiszteletben szolgálják szolgatársaink az Urat. Jó volt hallani a sok-sok történetet, hogy hány és hány módon, miféle titkos utakon vzetette egymáshoz a Teremtő a párokat. Olyan sokféle úton és módon, amilyen sokfélék vagyunk mi magunk.

( idén az én küldetésem volt a meglepi ajándékok kigondolása és megvalósítása - íme az eredmény )

I will worship you for who you are

Napok óta ezt a dicséretet hallgatom.
Vasárnap páran együtt imádkoztunk, s valaki azt kérte "most csak Istenről szóljanak az imáink, ne rólunk". S ez nem is olyan könnyű. Volt, aki nem tudott így imádkozni, már az első mondatban magáról beszélt. Mert nem igazán van abban jártasságunk, hogy önmagunkat kizárva csak Rá figyeljünk.

Valaki azt nehezményezte, "milyen egysíkúak ezek a mai dicsőítő dalok, ugyanazt ismétlik újra meg újra." Ahogy újra és újra hallgatom és éneklem a fenti dicséretet én meg arra gondoltam, tulajdonképp ahhoz képest, hogy a mennyben majd azt énekeljük, hogy "szent vagy, szent vagy, szent vagy..." még ebben a dalban is túl sok a sallang...
Én úgy vagyok, hogy amikor Rá figyelek, egy idő után már a szavak is súlytalanná válnak. Egyszer csak ott van Ő, s én csak élvezem, hogy Vele lehetek. Törpül, ami vagyok, s naggyá lesz Ő, aki persze sose volt kicsi, csak a magam világa eltakarta a Valóságot. Közben meg - grátiszba - tágul a lelkem, a szellemem. Ami korábban a porhoz tapadt, hirtelen fel(ül)emelkedik.
Ez maga a csoda.
Ezt tette velünk a Szent Szellem, hogy halandókat bekapcsolt a láthatalanba, az örökkévalóba. Hát nem méltó arra, hogy dicsérjük Őt? Azért, Aki...

Szövetségek

Július egyik különleges szombatján annak örülhettünk, hogy egy délután két fiatal pár is szövetséget kötött a gyülekezetből. S hogy a történet még emlékezetesebb legyen egyik menyegző sem Fehérváron volt. Először Dóra és Beni kötöttek szövetséget a magyaralmási faluház udvarán. Három órával később pedig Peet és Esztó fogadalmának lehettünk a tanúi a velencei Juventus Szálló parkjában. ( a képeket épp fordítva sikerült feltölteni) Nagyszerű élmény volt mindkettő. Jó látni azt a különleges utat, ahogy az Isten összekapcsol életeket, s elkezdődik valami új.

Ha már így újra belevágtunk a blogolásba, akkor áljon itt egy-két random történés az elmúlt hetek eseményeiből...

Lamisz.
Olyan, mintha már nagyon-nagyon régen történt volna - pedig csak két hete, hogy kitelepültünk a lakótelepre. Sajnos jómagam keveset tudtam jelen lenni, amikor mégis sikerült, az mindig különleges élményt jelentett. Jó volt látni a szolgálatok sokféleségét, az odaszánást, azt a természetes jelenlétet, amit csak a természetfeletti jelenléte hozhat. A ráadás estén ahogy Benedekkel sétáltam a házak között a férfikar éneke járta át a teret, a házakat. Különös hangulata volt, ahogy a golgotai történések megelevenedtek ott a panelrengeteg kellős közepén. Nem tudom mikor látjuk majd ennek a vetésnek a gyümölcseit, de hiszem, hogy Isten akaratát teljesítjük, amikor kilépve a falak közül meghirdetjük az evengéliumot. Hiszek az Ige erejében, amely "nem tér vissza üresen, hanem megcselekszi, amiért elküldetett...". Tudom, hogy minden bizonyság, minden beszélgetés, minden megvallás egy lépés volt afelé, hogy egy lélek életet nyerjen.
A könyves standnál egyik délután egy néni azt köszönte a Pistinek, hogy kijöttünk a templom falai közül, mert "milyen jó már, hogy nem nézzük le az embereket, nem tartjuk a nem hívőket pór népeknek". Hát hogy tartanánk, hisz "mi is csak porból vagyunk" rászorulva az Isten kegyelmére - válaszolta neki Pisti. Megdöbbentő volt hallani ezt a párbeszédet. S jó arra gondolni, hogy kijöttünk. Eszembe jutnak Papp János szavai, melyekkel a 80 éves jubileum délutánján bátorította a gyülekezetet "falak nélküli város lesz Jeruzsálem...". Talán, prófétai szavak voltak. Talán, egy hétre beteljesedtek, hogy falak nélküli várossá lettünk. Talán eljön majd az idő, amikor...

( fotók: T.P. - családunk és polcunk a Lamiszon )

Újra i-i-i-tt...

Azt hittem, "hozzám már hűtlenné lettek a szavak".Aztán van úgy, hogy olyan történik, amit ki kell kiáltsak a nagyvilágba. Na mármost tekintettel arra, hogy az elmúlt hetekben kellően kihalasztottuk az itteni látogatottságot az a helyzet állt elő. hogy nyugodtan írhatok bármit, (egy darabig) úgy se látja senki.
( Ha látod, akkor te vagy a kivétel.)

Ma megint megállapítottam - s tulajdonképp ez is mostani "közlendőm" lényege - hogy NINCS NAGYSZERŰBB DOLOG EZZZEN A KEREK VILÁGON, MINT AZ ÉLŐ ISTENT SZOLGÁLNI. Akkor is, ha mielőtt engedelmeskednél totál megvisel a helyzet lehetetlensége, s saját kiszolgáltatott voltod. Akkor is a legbiztosabb, ha terszed, amit mondott. ( ma este pl. hogy a Hófehérke és a hét törpét válassszam "mitől nő a nő?" című előadássssommmm textusául. Hát ne képzeljétek el, milyen arcot vágtak, amikor a teológiát végzettek kérdésére, mely szerint "miről szolgálsz majd ma este?" azt válaszoltam: "a hófehérkéből")

A ma este legklasszabb megtapasztalása azonban mindamellett, hogy Isten hűséges, s hogy engem is tud használni az volt, amikor egy idegen tömeg előtt állva életemben először úgy mutattak be, mint " a Révész Bori anyukája". Arcuk se rebbent, amikor azt hallották, a Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója - aztán a Bori hallatán hirtelen mindenki kinyílt, kézzel fogható volt a szeretet és az elfogadás. Nagyszerű érzés, amikor a gyerekedről ismernek. S jó volt látni, hogy az Isten hogyan használja őt a zirciek és amerikaiak között.
Köszönöm, hogy - ezt is - megélhettem.