Isten pénze

Szombat este színházban jártunk. Zsirán, az Integrált Színház legújabb bemutatóján. Amióta megismertem Tamásékat, Zsira mindig szóba jön. A zsiraiak, a zsirai intézet, a zsirai lakók, az igazgató... Persze ilyenkor az emberben van egy kép a zsirai intézetről, bár sose járt ott. Emiatt is érdekes volt most Zsirán, élőben. Meg kell hagyni, jó messze van Fehérváról. Határozottan érezhető, hogy a szomszéd falu már Ausztria. A kastély is gyönyörű. Valamikor az ezerhétszázas években épült, s a Fővárosi Önkormányzatnak köszönhetően (ő az intézet fenntartója) meglepően pazar állapotban van. - Méltó díszlet a dickensi darabhoz. - Belül már vegyesek voltak a benyomások. A nagyterem pompája, faragott csillárjai, freskói mellett hirtelen szembejött a valóság, amikor Tamás átvezetett a hálótermeken. Hat-nyolc ágyas szobákban, zárt ajtók és egy bezárult világ mögött a semmibe révedő tekintetekkel vagy épp gyermeteg kitárulkozással fekszenek... de hisz ez egy értelmi fogyatékos intézet. Egy zárt világ. Zárt osztály. Beteg lelkek. Fogoly szellemek.
Ajtó becsuk. Nézők a parkban gyülekezenek. Lassan bealkonyul. Még egy röpke lovasbemutató, s kezdődhet az előadás. Lovasok. Hintó. Járókelők. Kis színpad. Nagy színpad. Erkélyjelenet. Fények. Hangok. Füstgép. Zene. Karácsony. Az elmúlt karácsonyok szelleme. A jelen karácsony. A jövő karácsony szelleme. "Anya, még mindig karácsony van?"- kérdezi egy ksigyerek a sorokban. Karácsonyi ének. A lélek rabságáról és szabadságáról. A lélek kortalanságáról és megváltásáról. A boldogságról. Az ember saját sorsáról. A szolgaságról és arról, hogy "csak az Úr tudja, igazán boldog is-e egy úr".
"Azok közé tartozott, akik életükkel fedik el a fényt, s örök sötétségbe kényszerítenének." - írja Dickens a Karácsonyi énekben. Egyszer felírtam magamnak, hogy emlékezetessen. Rajtam is múlik. Igen vannak, akik megláthatják rajtam, bennem, vagy lehetek, aki másokat taszít sötétségbe. Oda taszítani vagy kiragadni onnan? Néztem a darabot. Isten a szívemhez beszélt. Annyira szeretem Őt!!! S szeretném, ha sose állnék az útjába. Néztem a darabot, s láttam egy embert is. A munkatársam, a barátom: Tamás. Egy hatalmas ember a színpadon. Nem ambíciók vezérlik. Nem a sikerért, az elfogadásért játszik. Egyszerűen ott van. Kicsit furcsa gonosznak, ridegnek látni őt. De végül helyükre kerülnek a dolgok. Mindenét szétosztja, felszabadul. S ez ő. Aki nemcsak nem takarja el a fényt, de arra is képes, hogy másokat magával ráncigáljon a világosságra. Nézem a színpadot. Mennyi ember. Talán csak kevesek tudják, hogy ezt mind-mind egy ember mozgatja. Kiolthatatlan lelkesedéssel, meg nem szűnő szeretettel és elfogadással. Nem tudom hány millióban mérnek egy kőszínházban egy ilyen produkciót. Nem tudom, hány fizetett alkalmazott, érdemes művész, statiszta és technikus, szervező és adminisztrátor mozog a háttérben, mire a néző hozzájut egy hasonló élményhez. Azok talán el se hinnék, hogy másképp is lehet. Sérültekkel és elmebetegekkel. Gyerekekkel és amatőrökkel. Kapcsolatok nélkül. Pénz nélkül. "magaduram,haszolgádnincsen" Azt téve bele, ami meg neki van, a szívét, a lelkét, a szeretetét. "...vegyétek, ez az Isten pénze..."

Promod&Black&decker

Ma reggel felkeltünk, bevásároltunk Szilvivel meg Illéssel. Tipikus szombat reggeli történés, idili kép: bevásárlókocsi kivesz, Illés beül, árút+jutalomcsokit betesz, kifizet, kocsiba bepakol, emeletre felcipel... szokásos körök. Mégis jó volt, felüdítő végre a heti sok rohanás után.
Aztán Szilvivel mentem el ruhát vásárolni. ... hát, engem nem nagyon köt le a ruha válogatás ugyan, de jó volt látni kis feleségemet, ahogy élvezi az áru-kavalkádot. Miközben Szilvi izgatottan válogatott, cimkétforgatott, meg stílust igazított, azon tűnődtem, hogy milyen hatékony lenne egy női ruhabolt egy kis zugában egy szerszámgép-kisüzlet. Pld, egy Blackanddecker vagy egy Bosch stand. (Vagy ha tud valaki ilyen helyet, szóljon, mert szívesebben vásárolnék így. )
Szóval, megtaláltuk az új ruhadarabokat, majd fizetés után átnéztünk még két helyre, ugyanebből a célból.
Végül hazaérve egy gyors ebédet készített Szilvi, én meg addig benéztem Gulyás Józsi barátomhoz, aki tegnap került vesekő-gyanuval kórházba. Kérlek, hogy imádkozzatok érte, mert nagy fájdalmai vannak.
Az aztali áldásra pont hazaérkeztem, így együtt fogyasztottuk el a remekre sikeredett lasagnét. Most pedig szombat-délutáni szieszta van, és nemsokára indulunk egy különleges előadásra, amiről később írunk majd Szilvivel.

Kínai

Egyik ismerősöm egy kínai ruhaboltban dolgozik. Mondhatni: hősiesen helyt-áll. Ugynis azt mesélte, ezek a kínaiak úgy dolgoznak, hogy azt egy magyar csak nehezen képes követni. Az ő munkaideje kilelc óra. Az ebédidő eközben öt perc. De mérik ám! Leülni egy percre sem szabad. Ha vevő sincs, akkor is dolgozni, de minimum állni kell. Korábban hetente változtak a magyar munkatársak, mert senki se bírja, állja.

Mongóliában is dolgoztak kínai építőmunkások. Egyik éjjel arra lettünk figyelmesek, hogy valami nagy zaj és világosság szűrődik a hálószobánkba a játszótér felől. Reggel aztán fény derült a titokra: a játszótér területén munkába állt egy kínai csapat. Éjjel-nappal nyomták. Hatalmas reflektorokkal bevilágítva a teret, no meg a környező házak ablakait. Komolyabb gépek nélkül, puszta fizikai erővel először hatalmas gödröt (mélygarázs) ástak, betonoztak, majd több emeletet húztak fel. És dolgoztak éjjel, és dolgoztak nappal. A gödör mellett egy konténerben éltek. Lala és Bálint megtanult tőlük kínaiul köszönni, s olyan kedvesek voltak, hogy időnként bevitték a Bálintot és végigmutogatták neki a dolgokat.

Tegnap kínait vacsiztunk. Lala kért egy villát. Az eladó nem értette. Eszembe jutott a pesti mongol srác, aki két éve jött Magyarországra. Most folyamatosan, akcentus nélkül beszél. Hogy csinálta? Amikor megérkezett, másnap munkába állt egy kínai boltban. Egész éjjel a számokat tanulta, meg kedvesen köszönni. Aztán többet és többet, mert létszükséglet volt, hogy megértse a vevőket. Nevetve mondta, ma is meg tudná mondani ránézésre, melyik nő milyen méretű ruhát hord. Kínai volt a nevelőapja.

Arcvonás

Valamivel éjfél előtt a Kossuth Rádióban az Arcvonások műsorát hallgattuk. Egy különleges festőművész, Béri Dávid életéről és műveiről szólt a riport. Nem sűrűn nyílnak új galériák vidéken, de egy debreceni galéria kizárólag az ő képeire épülve nyílt a közelmúltban. A neve: Misztika. Így eleinte biztos voltam benne, valami okkult beállítottságú művészről lesz szó. Aztán amikor a transzcendenssel való kapcsolatáról faggatták, elmondta a megtérése dátumát, s hogyan kezdte el követni Jézust, hogyan ad Isten lelke álom által új és új témákat neki, s hogyan áradnak a festmények folyamai belsejéből, amikor Istent megérinti. Hihetetlen az a változás is, amit Isten a körülményeiben hozott. Nyolc gyereket vállaltak, anno hitből, s ma megadatott a lehetőség, hogy biztonságban nevelhesse őket. Üdítő volt hallgatni szavait, a bizonyságokat, a hitét. (Sajnos a neten csak egy szimpla biográfiát találtam róla.) Valami különleges volt hallgatni őt, s örülni annak, amit Isten vele tett. Sajnálom, hogy nem ismerem a képeit.

Boldogságkutatás

A múlt heti imaórára készültem épp a 128.zsoltár alapján, mikor is egy érdekes írásra bukkantam a boldogságkutatás témakörében. Persze hol is kezdték volna megvetni eme tudományág alapjait, ha nem a tengerentúlon. Az e területen kutakodók megállapították, hogy annak ellenére, hogy a házasság intézménye gyengülni látszik, a házasok mégis boldogabbak, mint az egyedülállók.
A kutatások alapján a legfontosabb kellékek a boldogsághoz:
- könnyen megbocsátani
- apró dolgoknak is örülni
- részt venni egy értelmes tevékenységben, ami kihívás, de amiben sikereket is képes elérni az ember
- rugalmasság ( ne legyenek merev elvárásaink)
- némi önzetlenség
A boldogtalansághoz viszont elég, ha úgy érezzük, okunk van a keserűségre, elégedetlenségre. Szóval leginkább a hozzáállásunk, az érzéseink, s nem pedig a körülményeink vagy a körülöttünk lévők befolyásolják boldogságunkat.
Eddig azt se tudtam, hogy az amerikai alkotmányban rögzítették: az ember alapvető, elidegeníthetetlen joga a boldogság.

A Biblia alapján a boldogság nem cél, sokkal inkább gyümölcs. Az istenfélő, engedelmes élet gyümölcse. Azaz nem a boldogság magját kell elvetnünk, nem magát a boldogságot kell hajszolnunk ahhoz, hogy boldogok legyünk. Az istenfélelem, az alázat, szelídlelkűség, a béketeremtés... magjait (ld. boldogmondások) kell ahhoz vetnünk, hogy melléktermékként boldogok - is - legyünk. Hát hajrá!

Balatonmegkerülöbringatúra

Az utolsó hetem az agusztusból elég érdekesre sikeredett. Hét elején előkészültünk a sulikezdésre, aztán csütörtök reggel elindultam a 40+ -os férfiak a Balaton megkerülő bringatúrájára. Mósberger István ötlete volt, amihez a fiatalok is csatlakozni szerettek volna, de mi egy fiatalabb korosztályos túrát ajánlottunk nekik. Nem akartunk egész nap loholni utánuk, így a korosztályunknak meghírdettük a 40 fölöttiek túráját. Fehérvárról indultunk Akarattyára, vonattal. Itt kezdődött a tényleges túra. Az északi part felé indultunk, és az első nap megtettünk 76 kilométert. Meg-megálltunk hol egy hideg üdítőre, hol egy szabadstrandon ejtőztünk, majd egyikünket egy komoly defekt állította meg estére, Badacsony előtt: Ábrahámhegynél. Itt egy nagyon rendes panziós fogadott be bennünket, és egy vígkedélyű vacsora után nyugóvóra tértünk . Reggel 8 előtt már úton voltunk. Az út végig kiépített bicikli út, vagy valamely már meglévő üdülőövezeten visz át. Egész iparág épült erre a különleges útvonalra: büfék, pihenők, bringa-szervizek, éttermek, szállások. Különösebb szervezés nélkül is megoldható bármi az úton. Mivel ez volt az első komolyabb túránk együtt, nem tudtuk, hogy milyen gyorsak leszünk. A második nap végére B.szemesen voltunk. Itt végetért a túrám. Mátrai Csaba viszont ezen az estén csatlakozott hozzánk, így kicseréltük a bringát és a kocsit. S este 9-re itthon voltam a családnál. Reggel 8-körül indultunk a Révész találkozóra. Érdekes jelenség volt a reggeli órák izomláza. A combom olyan merev volt, mintha bükkfából lett volna. Sajnos, ez a jelenség elkísért egész nap. Még vasárnap reggel is elég óvatos léptekkel mentem fel a szószékre... De nagyon megérte: először is , egész más oldalunkról ismerhettük meg egymást, meg minden olyan nyugis volt, nem kellett rohanni, ha akartunk, megálltunk, ha akartunk pihentünk. Végül a túrázók 220 kilométert tettek meg, én csak az első 162-n lehettem ott. Köszönöm a spottársaknak!!!

Révész találkozó

Tóalmáson jártunk szombaton egy Révész találkozón. Lala kétszeresen is Révész, mert a nagymamája és a nagypapája révén is. Szombaton a mama családja találkozott. (Bori róla kapta a nevét) Éppen nyolcvan éve, hogy a dédszülők és mama két testvére bemerítkeztek, s Isten kegyelme egyre jobban elkezdett munkálkodni a családban. A dédszülőkkel együtt mára 347 személyre gyarapodott a teljes család, ebből ma 330-an élnek. Úgy 180-an lehettünk együtt
szombaton.

Nagy alázattal és tisztelettel gondolok vissza a szombati napra.
Számomra az egyik legnagyszerűbb volt a mama testvéreit látni és hallgatni. Kálmán bácsi azzal kezdte "Ha most megkérdezné valaki, hogy van-e ezen a földön boldog ember, akkor azt mondanám: Én az vagyok. Mert megélhettem ezt, mert ma megölelhettem egy csomó fiatalt, akik mind-mind az én testvérem gyermekei." Megható volt hallgatni, hogyan is ismerték meg az Urat az ősök, milyen megtapasztalásokon mentek át. Megható volt arra gondolni, hogy ők is ugyanazzal az Istennel jártak, ugyanaz a Krisztus váltotta meg őket, mint utódaikat. De nemcsak róluk emlékeztünk, azokért a babákért is imádkoztunk, akik a közeljövőben fognak megszületni. Árpád imádkozott az egyik kismamáért, s valahogy úgy fogalmazott: jó, hogy egy olyan különleges világba születhet majd ez a baba, amiért Krisztus már meghalt. - Megérintett ez a gondolat. Olyan sok negatív dolog veszi körül az embert. A világ nehézségekkel, bűnnel, gonoszsággal teli. De. Hiába lenne minden szép és jó, ha Krisztus nem halt volna meg e világért. Akkor lenne igazán bajban a világ, ha nem lenne megváltója. Köszönöm Istenem, hogy ebben a világban élhetek, melyért meghalt Fiad! S azt is köszönöm, hogy szövetségestársként én is a Révész család tagja lehetek.